Kalocsai Erika (Pusztainé)

Pusztai Tamásné: Együtt, mindig együtt

Medgyessy Sándorné Sáfi Mártaként, Pusztai Tamásné Kalocsai Erikaként érkezett a Lokiba Ózdról. Lehúztak egy évtizedet, majd egyszerre álltak tovább Derecskére. Üzleti vállalkozásuk is közös. Márti és Era persze emlékezni is együtt szeret leginkább...

1997. szeptember 1. - Királynők piros-fehérben (34-39. oldal) (Gurbán György)

- Gyakorlatilag teljes szinkronban játszódott le eddig a pályafutásotok...­

Márti: - Abszolút, hiszen Erával már Ózdon is együtt játszottunk a Kohászban NB I/B-ben és NB I-ben is. Én aztán úgy kerültem Debrecenbe, hogy a férjemet - akivel akkor még csak együtt jártam - hívták a Dózsába. Korábban engem csábítottak, de nem mozdultam. Ám a szerelem nagy úr. Mivel Sanyi jött, én is jöttem. Volt is belőle családi zűr, hiszen a szüleim nemigen örültek egy szem gyermekük távozásának. Egy albérletbe költözhettem be, Tóth Ildi volt a lakótársam. Ekkor jöttek ide többen is, gyülekezett a későbbi nagy csapat. Fiatalok voltunk mindnyájan. Én is meg csak huszonkettő.

Era: - Eszméletlen sokat dolgoztunk. Soha nem felejtem el azokat az edzéseket. Ákos később bevallotta, hogy - mivel ő korábban fiúkkal foglalkozott - ugyanannyi munkát végeztetett el velünk, mint a férficsapatainál. Kíváncsi volt, kibírják-e ezt a terhe­lést nők is. Hát mi kibírtuk.

- S jöttek az első eredmények.

Márti: - Igen, hiszen mi is kezdtünk összerázódni. Tényleg na­gyon jó kis közösségé vált a miénk, egyénileg annyira képzett játékosokkal, hogy Ákosnak nem lehetett igazán nehéz dolga. Hiszen például Szilágyi Kati született őstehetség volt. Csak rápillantottam, s már tudtuk, mi következik: kínai figura vagy befutás. De nagyszerű alapadottságai voltak Szántó Annának, Tóth Rozinak, szinte mindenkinek. Persze Ákosnak rengeteg munkája volt bennünk, de mi fogékonyak voltunk rá. A mai napig is gyakran megesik, hogy feljövök Erához, beteszünk egy régi meccset kazettán, és gyönyörködünk benne. Kínai figura, dupla kínai... szép játékok voltak. Én nagyon szerettem az Oláh Gábor utcai csarnokban játszani olyan telt ház előtt, amikor tényleg szinte a csilláron is lógtak. De onnan el kellett jönnünk, mert egyszerűen kinőttük azt a pályát.

Era: - Barátok voltunk. Ha bármikor találkozunk, úgy tudunk egymással beszélgetni, mintha tegnap váltak volna el az útjaink. Hi­szen annak idején mindenki tudott a másik gondjáról-bajáról. Szilveszterkor például soha nem volt kérdéses, hogyan köszöntjük az újévet. Óriási bulijaink voltak. A lányok közül többen az Akadémia utcán laktak albérletben. Összedobtuk a pénzt és együtt mulatoztunk. De ökörködtünk folyton az öltözöben is. A csapat meghatározó egyénisége mindenképpen Tóth Ildi volt. Az ő szellemessége, embersége, humora nagyon sokat nyomott a latban.

- Ez igen értékes elismerés éppen tőled. Hiszen ti tulajdonképpen ve­télytársak voltatok...

Era: - Persze eleinte ferde szemmel néztem rá, mint konkuren­semre. Figyeltem, mit, hogyan csinál. S láttam, hogy ha kétka­puztunk, beleadott mindent, de amúgy jól elvolt az edzéseken. Ám, ha élesben ment a játék, egészen fantasztikusan össze tudta kapni magát. Százalékban kifejezve az edzésen nyújtott negyven­hez képest egy igazi komoly meccsen akár hatvanat is tudott produkálni. Egy idő után azt vettem észre magamon, hogy csodá­lom őt. Mert megértettem, ha szétszakítom magamat, akkor sem lehetek jobb nála. S miután ezt el tudtam fogadni, azonnal nagyon jó viszonyba kerültünk. Nem bántam, hogy hosszú évekig a cse­réje voltam. Már csak azért sem, mert nekem is jutottak jó meccsek, hiszen Ákos végig ébren tartotta bennem a tüzet. So­kat köszönhetek neki, mert megtanított versenyezni. És még sok egyéb másra is.

- Például?

Era: - Például arra, hogy az élet kemény. Ennek pedig igazán jó hasznát veszem azóta is...

Márti: - Hát szó, mi szó, tényleg voltak kemény dolgok. Például mikor Ákos elment és Dusan Szlancso lett utána az edző. Én még eleinte örültem is a dolognak, de nem sokáig. Mert már az első bajnokin kihagyott mindkettőnket a csapatból.

Era: - Még, hogy engem, na de Mártit...

Márti: - Nézett nagyokat a csapat, kezdték mondogatni: hogyan játsszunk, ha egyszer Márti az irányító? De a mester kijelentette, nem férünk bele az elképzelésébe. Én le is álltam akkor. Igen ám, de hamarosan eltört a keze az ő irányítójának, Tánya Mironyecnek. Jöttek hozzám azonnal, menjek vissza. Én meg nemet mondtam. Ám jöttek a lányok, nekik viszont már engednem kellett. Mond­tam Dusánnak, nem miattad teszem, hanem a csapatért. S ettől fogva bizony visszasírtuk Ákost.

Era: - Ráadásul ő is vágyott vissza közénk, hiába nyert bajnoksá­got az Elektromossal a férfiaknál.

Márti: - Olyannyira, hogy sokszor hívott bennünket, érdeklő­dött, mit játszottunk. Sőt tanácsokat is adott, ki ellen mire készül­jünk.

- Nyilván rengeteg emlékezetes meccsetek volt külhonban is...

Márti: - Ezek az utak mindig nagy, emlékezetes élményeket hoztak. Még akkor is, ha nem nyertünk.

- Mint például az első kupadöntőben, Lipcsében. Ahonnan nemigen lehetnek kellemes emlékeitek...

Era: - Szó, mi szó, tényleg minden rossz összejött akkor. Mi nem játszottunk jól, a bírók is besegítettek a németeknek. Óriási lelki nyomás alatt voltunk. Emlékszem, jöttek velünk szervezett turistaúttal szurkolók. S mikor felálltunk a meccsre, láttuk: a rendezők a lábánál fogva cibálnak ki egy fiút közülük a csarnokból úgy, hogy a feje a lépcsőn kopogott. Megdöbbentő és rémisztő volt tapasz­talni, hogy így bánnak emberekkel. Aztán elkezdődött a mérkő­zés borzalmas hangorkánban. A Lipcse jól játszott, előttünk meg rutintalan módon csak az lebegett, hogy már kettővel, már há­rommal, már néggyel vezetnek, pedig összesítésben még nekünk állt a zászló. Fokozatosan kicsúszott a kezünkből minden, ráadásul akkor Ildinek sem ment igazán a védés. Nagyon hiányzott Szántó Anna, Márti, Sziszi sem volt az igazi, mert sérülten vállalta a játé­kot. Ennek így nem is lehetett más a vége, csak vereség.

- Márti, te mondhatni "igazoltan" hiányoztál. Gyerekszülés miatt...

Márti: - Sőt nemcsak az IHF-kupát, hanem a Magyar Kupát is kihagytam, de utána igen hamar visszatértem. S rá egy évre igen nagy meglepetés ért. Hiszen huszonnyolc évesen, egy eszten­dővel a szülésem után felfedezett magának a válogatott. Én már egy kissé "öregnek" éreztem magamat ehhez, de természete­sen vállaltam. Jó döntés volt, mert szép emlékeket őrzök erről az időszakról is. Annál is inkább, mivel a csapatból többünket hívtak. Tehát címeres mezben is együtt lehettünk.

- Ám neked volt egy egzotikus kirándulásod...

Márti: - Bizony, hiszen a férjemet hívták a Dózsától Katarba, én pedig természetesen követtem őt. Különleges élmény volt szá­momra az ott töltött fél év, annak ellenére, hogy nem edzhettem, hiszen arrafelé a nők nem csinálhatnak egyáltalán semmit. Olyannyira, hogy még a csarnokba is alig akartak beengedni a gyerekkel együtt. Mikor hazatértünk, én persze azonnal beáll­tam a sorba. S rövidesen újra játszottam.

- És jöttek sorban a sikerek. Csak éppen az a bizonyos pont hiányzott az "i"-ről...

Era: - Szörnyű dolog, hogy még két döntőn énekelték ki a sajtot a szánkból. Ehhez az is hozzátartozott, hogy akkor még a mi sportdiplomáciánk sem állt a megfelelő szinten. Pedig a győze­lemhez ilyesmire is szükség van. Emlékszem, amikor Szófiában vesztettünk idegenben lőtt góllal a Radnicski ellen, ott sorakozott sötétkék öltönyben, EHF-jelvénnyel az egész belgrádi vezérkar.

Márti: - Igazából minden jó, erős hazai csapat ellen emlékezetes meccseket vívtunk. Amikor megnyertük a bajnokságot veretle­nül, az maga volt a csoda. Annál is inkább, mert cseréink alig voltak, így álltunk helyt három fronton. Isteni szerencse, hogy ko­molyabb sérülések nem jöttek közbe. Ráadásul Ákos, hiába ve­zettünk egy gyengébb ellenféllel szemben tízzel-tizenkettővel, általában akkor sem cserélt. Mert mindig meg kellett a mérkőzés végére lenni az előre meghatározott különbségnek.

- Tehát gyakran nem a puszta győzelem volt a tét?

Era: - Nem bizony. A két pont a természetes volt. Sokszor ját­szottunk olyan meccset, amikor a tízes különbség kötelező volt, felette viszont minden gól duplán számított. Ezek voltak gyakran a mi tétjeink.

Márti: - Több szempontból is előnyös volt ez a szisztéma. Ákos­nak azért, mert ő mindig meg akarta mutatni, hogy a csapat mennyire jó, mennyire jobb a többinél, mi pedig kereshettünk egy kis pénzt. A közönség pedig jól szórakozott, mert nem áll­tunk le a biztos győzelem tudatában sem. A nemzetközi meccse­ink pedig felejthetetlenek és félelmetesek voltak egyszerre. Ha belegondolok, újra hallom a közönség hangját, és át tudom élni azt a borzongató érzést, ahogy befutottunk - én mindig félig sírva - a pályára. Azokat a srácokat a nézőtéren nem lehet elfelejteni. Egyetlen egyszer fordult elő, hogy kifütyültek bennünket. Ami­kor úgy estünk ki a kupából, hogy az itthoni nyolcgólos győzel­münk után tizenkettővel kikaptunk Dijonban, megkaptuk ezt a következő hazai meccsen. De szerencsére többször nem szol­gáltunk rá ilyen kritikára.

- Csaknem egy időben érkeztetek Ózdról, ám tökéletesen egyszerre tá­voztatok. Disszonáns hangok kíséretében...

Márti: - Tényleg keserű szájízzel jöttünk el, mert úgy éreztük, azért cserébe, amit letettünk az asztalra, különb bánásmódot ér­demeltünk volna, bármennyire is a fiatalítás lebegett a vezetők szeme előtt. Igaz, hogy én már annyi edzést nem akartam vállalni, de mikor hazajöttem a szabadságról, már tulajdonképpen kész tények elé voltam állítva. Jól jött volna akkor, ha valaki megkérde­zi, lesz-e munkahelyünk, tudunk-e hova menni.

Era: - Sokan elmentünk akkor a régiek közül. Az én helyzetem annyiban könnyebb volt, hogy éppen szülés előtt álltam akkor. Már amennyiben ezt könnyebbségnek lehet nevezni. Hiszen valószínű, hogy egyébként sem maradtam, nem maradhattam vol­na.

- És a Derecske jelentette a folytatást...

Márti: - Igen, először a másodosztályban. Aztán megnyertük a bajnokságot, az osztályozót és újra az NB I.-ben találtuk magun­kat. Számomra ez a siker is nagyon fontos volt. De meg kell mondjam, a legnagyobb derecskei élményemet a Loki legyőzése jelen­tette saját pályáján. Óriási volt a bizonyítási vágy, nemcsak ben­nem és Erában - aki fantasztikusan védett -, hanem a szintén volt debreceni Tarjáni Szilviben is. Nagyon boldogok voltunk, hogy sikerült, mert be tudtuk bizonyítani, még érünk valamit.

Era: - A tavalyi évünk tényleg jó volt a Derecskével, de az idei már meg sem közelíti azt. Mert pénz nélkül nem lehet kézilabdát sem csinálni. Például, Győrbe elutaztunk meccset játszani, mint valami turisták, vonattal. Aztán megérkeztünk az állomásra, ahon­nan szépen kibuszoztunk a sportcsarnokba a 8-as számú helyi járattal. Aztán játszd végig a mérkőzést, ami után azért nem le­hetsz kifejezetten fitt. Hát én sem voltam az. Ennek ellenére vártunk vagy félórát a 8-asra, míg végre újra a vasútállomásra érkeztünk. Onnan pedig zötyögés vissza. Ez lenne az első liga?

Márti: - Szóval még ez az év, és vége. Abbahagyjuk. Elég volt. Igaz, Era?

Era: - Igaz. Na persze a jubileumi meccsre nagyon készülni fo­gunk. Tóth Rozi pedig már csábítgat bennünket is Nádudvarra...

Márti: - Mindent összevetve azt a mai napig borzasztóan sajná­lom, hogy mi nem tudtunk soha kupát nyerni, pedig többször is ott álltunk a siker kapujában. Amikor az utódainknak végre sike­rült, Erával kimentünk a reptérre pezsgővel, elkísértük a csapa­tot a sportcsarnoki fogadásra. Ott aztán valakinek eszébe jutott, hogy itt van ez a két lány, akik benne voltak azért korábban né­hány sikerben. Mi pedig sírva mentünk fel a porondra. És nem csupán a meghatottságtól szöktek a könnyek a szemünkbe. Ha­nem azért is, mert arra gondoltunk, bármilyen jó csapat is volt a miénk, nekünk ez soha nem adatott meg...


Gurbán György

Forrás: Királynők piros-fehérben (34-39. oldal)

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...