Hajnal Erzsébet (Nagyné)

A hét sportolója

A Vasas mumusa

1987. augusztus 14. - Hajdú-Bihari Napló (H. K.)

A női kézilabda Magyar Népköztársasági Kupában egy kis csapat ott toporgott a legjobb négy közé jutást jelentő ajtó küszöbén - a megyei bajnokságban játszó együttesnek már az idáig való eljutás is dicsérendő teljesítmény. Ám a Debreceni Kinizsinek a küszöb átlépése nem sikerült, bár alaposan megizzasztotta a nemzetközi tekintélynek örvendő Vasas gárdáját. A debreceni találkozón a fővárosiak 18-17-re nyertek; a hatvan perc legemlékezetesebb teljesítményét Nagyné, a Kinizsi kapusa nyújtotta.

A kézilabdát szerető és figyelő sportbarátok hosszú ideig az ő nevével kezdték a legjobb debreceni csapat összeállítását. Egy negyedszázadot töltött a kézilabdakapu előtt, és sok-sok kritikus, ziccerhelyzetben akadályozta meg, hogy az ellenfél a gólvonalon túlra juttassa a labdát.

- Tízéves lehettem, amikor beálltam a demecseri általános iskola csapatának kapujába. A történet érdekessége, hogy fiúk játszottak, de kevesen voltak, ezért engedték meg nekem a védést.

Később a gimnáziumban Bódis Rudolf edző, valamint a Vasas kapusának, Bujdosónak a védései inspirálták a folytatásra. A fiatal lány elhatározta, hogy NB I-es kapus lesz, és be is váltotta ezt a célkitűzését.

1969-ben még negyedikes gimnazistaként került a Lokihoz Debrecenbe, ahol a szülési szabadságokat leszámítva 1984 decemberéig védett. A távozásáról beszélve szavaiból az érződik, hogy maradt benne egy kis tüske. Mindenesetre az ő generációjának tagjai közül utolsónak búcsúzott a DMVSC-től. Huszonöt éves sportpályafutás után a tapasztalatok, az elmondott szavak nagyobb súllyal számítanak. Hajnal Erzsébet, amikor elhatározta, hogy kapus lesz, vállalta a vele járó munkát, kemény felkészülést is. Amikor arról faggattam, mi szükséges a jó kapusteljesítményhez, egymás után sorolta, hogy reflexek, megfelelő irányítóképesség és látni kell a pályán. Saját tapasztalatai alapján mondta, hogy mindez fejleszthető. De csak úgy, ha valaki nagyon szereti azt, amit csinál. Pályafutása elején azokban a csapatokban, ahol játszott, külön kapusedző is volt, aki speciális gyakorlatokkal készítette fel.

A családi életben is megtalálta a harmóniát. Férje, Nagy József, a Vasasban, majd a DMVSC-ben birkózott. 1980-ban a férj mondott le a sportról és vállalta a gyereknevelés azon terheit, amit a sportoló feleség nem tudott. A sportszülők nagyobbik gyermeke is természetes, hogy nem idegenkedik ettől az életmódtól és már a Kinizsiben focizik. De a három éves kislány is szereti a labdát. A család mindig együtt Izgul a Kinizsi mérkőzésein. Szombaton a Vasas elleni összecsapás után büszkék lehettek.

- A Vasas ellen mindig jól ment a védés, valószínű, én vagyok a mumusuk. Nemcsak erre hagyatkoztunk, hanem speciális felkészülést folytattunk csapatommal. Video és sok-sok edzőmeccs segítségével készültünk a találkozóra. A sípszó előtt százötven volt a vérnyomásom, de amikor megfogtam az első ziccert, megnyugodtam. A rengeteg tapasztalat és a lelkesedés bizonyította, hogy fel lehet nőni a nagy feladatokhoz. Igaz, a küzdeni akarás, s a rutintalanság néha megbosszulta magát, és például a 9-6-os vezetésünknél épp emiatt tudott felzárkózni a Vasas, tudta csökkenteni a hátrányát.

A mérkőzés végén mindenki gratulált Nagynénak. aki mégsem volt boldog. Igazi csapatember és ezt tükrözte a válasza is. Csalódottságát az egygólos vereség okozta, hiszen legalább egy döntetlent megérdemelt volna véleménye szerint együttese.

A két és fél évtized után sem érzi magát öregnek, és azt mondta, addig marad a kapuban, amíg igényt tartanak rá. Emellett a fiatalabb kapustársainak az edzését is irányítja a Kinizsiben. Ügy vélem, tőle csak nemes dolgokat tanulhatnak a fiatalok.


H. K.

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...