KEK 1991/1992DVSC-Halkbank Ankara 38-15

A Loki bemutatkozik a KEK-ben

Vasárnap 18 óra: Debreceni VSC - Halkbank Ankara

1991. november 9. - Hajdú-Bihari Napló (Csubák Zoltán)

A DVSC idei Magyar Kupa-győztes női kézilabdacsapata az első fordulóban erőnyerő volt a KEK-ben. A nyolcaddöntő sorsolásakor a török Halkbank Ankara nevét húzták ki a Debrecen mellé, s a két együttes első találkozójára november 10-én, vasárnap 18 órakor kerül sor Debrecenben a Hódos Imre Városi Sportcsarnokban.

A török csapatról vajmi kevés információjuk volt eddig Komáromi Ákoséknak, akik pénteken este fél hattól az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban még edzést tartottak. Aztán a szakosztály vezetői sokáig várakoztak az Ankarára, amely este 8 óra előtt futott be. Fáradtan érkezett a török csapat, amely csütörtökön reggel 7 órakor indult otthonából, majd Isztambul, Szófia, Belgrád és Újvidék érintésével jutott el másfél nap után a debreceni Sportszállóig.

Nihat Ertamtól, a klub elnökétől megtudtuk, hogy az Ankara 1983-ban alakult meg, de már négyszer volt török bajnok. Ennyiszer indult a BEK-ben, kétszer a KEK-ben és egyszer a IHF-kupában. Idén ezüstérmes volt a török bajnokságban a négy felnőtt válogatottal - Aysun, Tülay, Zeynep, Meral - és egy junior válogatottal - Meltem - rendelkező együttes, amelynek a 38 éves egykori bolgár válogatott, Georgina Becskova a házi gólkirálynője.

A Debrecenről szinte semmit sem tudnak, csak annyit, hogy Európa legjobb hat csapata közé tartozik. A törökök egy szófiai csapatot vertek ki a KEK első fordulójában, mégpedig úgy, hogy mindkét találkozót Ankarában vívták, az elsőn 28-19-re, a másodikon 20-16-ra nyertek.

A szállodai szobáikba igyekvő török lányokat szemlélve egyértelmű, hogy a mieink magasabbak lesznek, de nagyot tévednének, ha lebecsülnék az ellenfelet.

Holnap, vasárnap 16 órától nyitják ki a sportcsarnok kapuit. Délután fél 5 tájban a Szurkolók - Újságírók kétszer 20 perces barátságos teremfoci-mérkőzésére kerül sor, majd fél hat előtt kezdenek melegíteni a csapatok.

A vasárnap esti összecsapáson a csehszlovák Jurij Gulas és Josef Valenta játékvezetői páros működik közre, míg az IHF ellenőre a jugoszláv Miroslav Valcsics lesz.

Komáromi Ákos, a debreceniek vezetőedzője a játékosokról elmondta, hogy Nyilas és Rádinné kivételével mindenki egészséges, Szunyogh is csatasorba állt, várhatóan hasznos kiegészítő játékos lesz.

- Minimális információkkal rendelkezünk az Ankaráról, amely ellen hazai pályán szeretnénk bebiztosítani a továbbjutást, mert Törökországban bizonyára nehezebb dolgunk lesz. Mindenesetre érdekes feladatot jelent a Halkbank kiismerése és hozzá való alkalmazkodása úgy, hogy ne adjuk fel a saját elképzeléseinket.

Érdemes hát kilátogatni a Hódos Imre Városi Sportcsarnokba, ahol vasárnap este egy számunkra szokatlan dél-európai játékstílust képviselő török csapatot ismerhetünk meg.

A mérkőzést a 12 éven aluliak és a 70 éven felüliek díjmentesen tekinthetik meg, viszont a megyei és városi belépők, továbbá a klub által kibocsájtott bérletek nem érvényesek.


Csubák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

tegnap, 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...

március 20., 19:29

Csak az elején volt miért izgulni

A rossz kezdés után összekapta magát a DVSC SCHAEFFLER és magabiztosan szerezte meg a két bajnoki pontot Dunaújvárosban. Tovább...

március 19., 16:00

Két BL-csata között fontos bajnoki Dunaújvárosban!

A vasárnapi Vipers elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő után, a szombati norvégiai visszavágó előtt a Dunaújvárosi Kohász KA vendége lesz szerdán a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...