KEK 1990/1991DVSC-U. Hollabrunn 32-14

A Loki már a második ellenfelét várja

A DVSC a nemzetközi kupákban története folyamán eddig még nem találkozott ilyen szerény képességű ellenféllel, mint az Union Hollabrunn. A debreceniek kitűnő első félidőt produkálva a másodikban "sétagaloppozva" is tetemes különbséggel verték az osztrákokat, így szinte behozhatatlan előnyt szereztek a január 19-i visszavágóra.

1991. január 14. - Hajdú-Bihari Napló (Csubák Zoltán)

DVSC - Union Hollabrunn 32-14 (20-7)

Debrecen, 2 ezer néző. Vezette: Asztafijev, Rogunkov (szovjetek).

DVSC: Pusztainé - SZILÁGYI 8, Bocsiné 1, MIRONYEC 6, RÁDINNÉ 8/6, Nyilas, SZÁNTÓ 7. Csere: Szamozvanova (kapus), Bojtor 1, Sipos 1/1, Kádárné. Edző: Dusán Szlancso.

Hollabrunn: Mühl - Kottinger 1, Vujicsics 4/2, Andra, Koci, HAUSER 8/3, Neumayer T. 1. Csere: Neumayer B. (kapus), Pfannhauser, Kurmayer H., Hainzl. Edző: Friedrich Hainzl.

Kiállítás: nem volt, illetve 10 perc.

Hétméteres: 8/7, illetve 3/3.

Telt ház, több mint kétezer néző fogadta a csapatokat vasárnap délelőtt a debreceni Városi sportcsarnokban a női Kupagyőztesek Európa Kupája mérkőzésen. A legnagyobb ováció a hétközi világválogatott-mérkőzésekről hazatért Szántó Annát követte, majd a B-közép váratlanul elénekelte a Himnuszt, amelyet csak a debreceni játékosok vártak végig vigyázzállásban, de az osztrákok a kispadnál csak tétovázva ácsorogtak, mert senki sem tudatta velük, hogy mi történik.

A szokásos iramban, nagy elánnal kezdtek a debreceniek, akik hat perc alatt hatszor terhelték meg Mühl hálóját. Mironyec lőtte az első két gólt, majd utána Szilágyi is kettőt, a láthatóan megilletődött ellenfél szinte elfelejtett védekezni. A 7. percben 6-0 után Hauser csak hétméteresből tudott szépíteni. Annyira gyorsak voltak a debreceni akciók, hogy Bojtornak legtöbbször nem is volt ideje beállni csereként a támadásoknál. Az első negyedóra végén 10-4-es debreceni vezetésnél az egyik hosszú indítást elcsípő Szilágyi véletlenül ütközött az osztrák kapussal, ápolni, majd lecserélni kellett, csak jóval később állt vissza.

Bojtor kihagyta az első debreceni hétméterest, aztán Rádinné percei következtek, egymás után háromszor volt eredményes, és a Loki már 13-4-re vezetett a 20. percben. Újra és újra Hauser szépített, 13-5-ig négyszer talált be Pusztainé hálójába. Sziporkázott ezután is a DVSC, s a nézőtérről az osztrákoknak szólt az ének, hogy: "Szép leányok, szép leányok, ne sírjatok, hullanak már a csillagok". A védekezésre abszolút nem ügyelő vendégek bizony egy magyar NB I B-s együttesre emlékeztettek, támadásaik is erőtlenek voltak. A félidő végére maradt a legszebb találat, amikor Szántó a labdát kínaira feladta Szilágyinak, Vujicsics átlövésből már csak szépített (20-7).

Szünet után Szántó, Bocsiné, Rádinné, Szilágyi és Bojtor volt sorrendben eredményes, Hauser mindössze egyszer "szólt közbe" (25-8). Ezután cseréltek csak először az osztrákok, Kurmayer beállt. A hazaiak egyre növekvő előnyük birtokában csökkentették sebességüket, sőt többször eladták a labdát, ziccereket hibáztak. A vendégeknél a jugoszláv idegenlégiós, Vujicsics ahelyett, hogy játszott volna, flegma volt, magyarázott és többször szabálytalankodott, még ki is állították. Az 51. percben Nyilas átadását Mironyec értékesítette, húsz gólosra növelve a DVSC előnyét (30-10). Négy perc múlva a lelkesen bevetődő Rádinné arca a kapus Mühl térdével találkozott, és a dicséretesen küzdő debreceni játékost ápolni kellett. A DVSC már a találkozó végét várta, amikor Vujicsics előbb "átejtette" Szamozvanovát egy hetesnél, majd az újabb büntetőnél a jobb alsó sarokba lőve alakította ki a végeredményt (32-14).


Csubák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...