A siker titkainak nyomában

Ez év tavaszán a Kossuth Lajos Tudományegyetem hallgatójaként módomban volt egy hónapig a Szovjetunióban gazdagítani nyelvtudásomat. A Kubáni-alföld központjában, a Kaukázus lábainál fekvő Krasznodarban voltunk a helyi egyetem vendégei. Napi nyolc órában ismerkedtünk az orosz nyelv szépségeivel, s fejlesztettük beszédkészségünket. Egyetemi órák után természetesen mindenki azzal foglalkozhatott, ami a legjobban érdekelte.

Csaknem tíz évig voltam NB I-es kézilabdázó, és ezt az énemet nem tudtam megtagadni külhonban sem. Már az első napokban tájékozódtam arról, hol tartja edzéseit a helyi csapat. Az igazsághoz tartozik, hogy annyit azért tudtam a krasznodari kézilabdázókról, hogy a Kupagyőztesek Európa-kupájának mérkőzéssorozatában vettek részt. A lányok este 8-tól edzettek a helyi mezőgazdasági főiskola tornatermében. Hamarosan rájuk találtam a 2 ezer nézőt befogadó csarnokban, és apró termetű edzőjükre, Alekszandr Ivanovra.

Kissé bátortalanul adtam elő kérésemet, hogy szeretnék velük edzeni. A 37 éves mester meglepődve közölte velem, hogy ő, mielőtt erre választ adna, látni szeretné. hogyan mozgok, mit tudok.

Az öltözőben a lányok tartózkodóan fogadtak, de amint kiderült, hogy oroszul, sőt angolul és franciául is szót tudunk érteni, maguk közé fogadtak. Később az edzéseken is segítőkészek voltak, magyarázták, mutogatták az edzői utasításokat. Az első közös gyakorlás előtt a mester bemutatott a mintegy kétszáz főnyi közönségnek és a játékosoknak. Keresztnevet is kaptam tőle - Ira lettem. Fegyelmezett másfél óra következett, hangtalan gimnasztika, indítások, kapura lövések, majd játék a szurkolók buzdítása mellett. Percről percre jobban ment minden, felvettem a szovjet játékosok ritmusát, a labdáim pontosabbak lettek, megszoktam partnereim stílusát, és ők is az enyémet. Az edzés után Alekszandr Ivanov magához hívott. Szorongva vártam, milyen véleményt alkotott rólam a megméretést jelentő első edzésen. Határozottan és kurtán szólt: "Holnap este újra várom." Tehát megfeleltem.

A szovjet kézilabdázósportot olimpiai és világbajnoki aranyak, kupagyőzelmek fémjelzik. Sokan kíváncsiak arra, miként születnek ezek a kitűnő eredmények. Nem tagadom, magam is e titkokat kutattam. Szerencsére azon kevesek közé tartozom, akik "belülről" figyelhették a szovjet bajnokság egyik élcsapatának munkáját. A mester készségesen válaszolt minden kérdésemre a tréningek után. Ő az itteni, én a hazai viszonyokról meséltem sokat. Óriási meglepetést jelentett számomra, hogy nap mint nap ezeken a késői mérkőzéseken 100-200 néző ült a lelátón, biztató szavakkal kísérve a lányok munkáját.

- A város lakói nagyon szeretik a kézilabdát, és rendkívül hálásak a győzelemért - mondta Ivanov. - Milyen is a csapatunk? Fiatalokból áll, akiknek nagy része saját nevelésű, de került ide játékos az ország másik szegletéből, Vlagyivosztokból is. Átlagban 175 centiméter magasak. A termet különben az egyik legfontosabb szempont a kiválasztásnál. Legalább ennyire gondot fordítunk a tanulásra is. Hiszen lényeges feladat, hogy a lányoknak szakmájuk, diplomájuk legyen, mivel a kézilabdás évek rövidek és hamar elszállnak. A felnőtt válogatottnak három, az ifjúságinak négy játékost adunk. Az elmúlt bajnoki idényben csak a Szpartak Kijev csapata előzött meg minket, ők a legjobbak jelenleg. Az idei célunk a második hely megtartása, ami nem lesz könnyű, mert sok jó együttes van az 1. osztályban.

Az edző elmondta, hogy naponta két edzést tartanak. A délelőtti mindig erőnléti, sok futással, szökdeléssel, úszással és medicinlabda -gyakorlatokkal. Nem híve a súlyemelésnek, mivel az jelentősen megköti az izomzatot, és így sérülékenyebbekké válnak a játékosok. Gyakran játszanak ugyanakkor a fiúk ellen, hiszen szokni kell a keménységet. Véleménye szerint az erő megszerzése az elsődleges, és csak erre lehet építeni a kifinomított technikát. Elszántságot, kemény munkát kér a lányoktól, és aki ezt nem bírja, vagy nem vállalja, annak könyörtelenül mennie kell. Az energikus Alekszandr Ivanov minden utasítását megmásíthatatlan parancsként kezelték a lányok, és mosoly nélkül, maximális intenzitással hajtották végre azokat. Ilyen hatalmas mérvű összpontosítást még nem tapasztaltam egyetlen csapat edzésén sem. Talán ebben rejlik a titok?

- Tudom, sokan azt gondolják, hogy az edzéseink örömtelenek - mondta Olga, a csapatkapitány. - Nem, ez nincs így, örömet okoz minden gólba dobott labda, minden jó csel, minden jó indítás, melyek a meccsen majd pontokat, győzelmeket érhetnek.

A leggyakrabban elhangzott edzői utasítás ma is a fülemben cseng: "Bez udara!", azaz leütés nélkül. Ivanov edző elmondta, hogy szerinte egy játékosnak súlyos hibája, ha állandóan "leveri" a labdát. E nélkül és sok mozgással kell játszani! Az ily módon felgyorsított játék több helyzetet szül. A mester másik mániája az emberelőny. Nagyon sokat gyakoroltuk, mert százszázalékos biztonságot követelt tőlünk minden egyes alkalommal. A kitűnően képzett krasznodari játékosok legalább két poszton képesek magas szintű teljesítményre. Eredményeik, sikereik mögött ott áll a csapat igazi motorja, az edző. Tisztelik, szinte imádják játékosai és tűzbe mennek érte, pedig szájából alig-alig hallottam dicsérő szót. Állandóan szidott, veszekedett, számon kért. Ha néha valakit megdicsért, azt - ahogyan a lányok mondták - nagyon komolyan kellett venni, mint általában az őszinte szót. Ezért is okozott rendkívüli boldogságot számomra, amikor egv hónap múltán így hangzott Alekszandr Ivanov búcsúmondata: "Ira, örülnék, ha maradna, és az én játékosom lenne".

Baraksó Ildikó

Forrás: Hajdú-bihari Napló

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com