KEK 2009/2010DHK Zora Olomouc-DVSC-Aquaticum 25-28

A visszavágón is győzelemre törünk

Csütörtökön este 33-24-re verte a sereghajtó Kiskunhalas csapatát idegenben, majd az éjszakát Kiskőrösön töltötte az immár a cseh Olomuc elleni KEK-visszavágóra utazó és készülő DVSC-Aquaticum.

2009. november 6., 11:00 (BA)

Nem lett volna értelme annak, hogy kevesebb, mint három nappal a csehországi visszavágó előtt előbb Debrecenbe buszozzon, majd a \"falat itthon megérintve\" azonnal újra a gépjárműre szálljon a társaság. Péntek délelőtt Kiskőrösről vette célba a vasárnapi visszavágó helyszínét a csapat.

– Álmosan kezdtük a kiskunhalasi mérkőzést, picit fejben és lábbal is lassabbak voltunk annál, amit egy élvonalbeli mérkőzés megkíván – értékelte még a Kiskunhalason látottakat Bakó Botond, a DVSC-Aquaticum vezetőedzője. – Szünet után aztán viszonylag hamar sikerült elhúznunk, ekkor már kidomborodott a két csapat közötti tudásbeli különbség. Összességében elértük a célunkat, hiszen nyertünk, ráadásul a Békéscsaba váci vereségének is köszönhetően előreléptünk a tabella második helyére. Immár a következő feladatra koncentrálunk.

Ami tehát a DHK Zora Olomuc elleni idegenbeli visszavágó lesz. A debreceniek tizenkét gólos (39-27) előnnyel várják a vasárnap délutáni mérkőzést, ám talán nem lenne baj, ha a meccs elején nem fordulnának elő a Kiskunhalason tapasztalt hibák, nehogy vérszemet kapjon az ellenfél.

– A játékosok tisztában vannak vele, hogy most komolyabb próbatétel előtt állnak, mint a legutóbbi bajnokin, így biztosan nem fogják ellazsálni a meccs elejét. Nem pusztán a továbbjutás, hanem a kettős győzelem elérése a célunk, nagy fegyverténynek tartanám, ha ez sikerül, ugyanakkor a presztízs miatt Csehországban is sikerre törünk – fogalmazta meg vágyait Bakó Botond, aki fontos idegenbeli meccs ide vagy oda, az itthonról érkező hírekre is nagyon odafigyel, hiszen párja mindenórás, gyermekük érkezése szombatra van prognosztizálva.

– Percekkel ezelőtt beszéltem a párommal, aki éppen az orvostól jött. Megnyugtatták, hogy a következő két napban nem várható a szülés beindulása, de hát ilyenkor már nem lehet tudni. Nem bánnám, ha megvárna a baba, nyugodtabb lennék, ha én is otthon lennék, amikor megszületne.

A csapat meccsig hátralévő programja amúgy az alábbiak szerint alakul: Juhász Gabrielláék pénteken 17 és 18 óra között érkeznek meg Olomucba, este héttel edzést vezényel a tréner. Szombaton délelőtt városnézésre kerül sor, 15 órától videózást, délután négytől, azaz a másnapi meccs időpontjában pedig tréninget írt elő a szakmai stáb.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...