NBI 2011/2012DVSC-Fórum-Siófok KC 31-26

Akarat és csapategység

Pénteken 18 órakor az alapszakasz utolsó hazai meccse vár a DVSC-Fórum csapatára, s a Siófok elleni csata nagyon fontos a végső sorrend szempontjából.

2012. március 14., 20:04 (BA)

A vendégcsapat nyújtotta az első osztályú mezőny feltörekvő csapatai közül a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, ezért is áll a tabella harmadik helyén, s jó esélye van arra, hogy meg is őrizze ezt a pozíciót. Ehhez a hátralevő két mérkőzéséből, azaz a debreceni fellépésből, illetve a Szekszárd elleni hazai meccsből kell két pontot gyűjtenie. Reményeink szerint a Balaton-partiak csak az utolsó körben szerzik meg a számukra sokat jelentő győzelmet.

A Loki játékosai mindenesetre elszántak, nagyon készülnek a pénteki hatvan percre. A Viborg elleni KEK-visszavágót betegsége miatt kihagyó Kazai Anita állapota sokat javult, már a többiekkel edz, s bízhatunk a dánok ellen bokasérülést szenvedő Dakos Noémi szereplésében is.

– Az egyértelmű, hogy a Siófok kerete jobb egyéni képességű játékosokból áll, válogatottak sora szerepel Imre Vilmos együttesében – mondta a meccsről Köstner Vilmos. – Mi akarati tényezőkben, valamint csapatként múlhatjuk felül riválisunkat. Azt a felszabadult játékot és töretlen küzdőszellemet várom a lányoktól, amely a korábbi sikereinkhez vezetett.

A meccs napján háromnegyed négykor nyit a pénztár, a jegyeket ezen a napon elővételben is megvehetik a SZERTÁR SPORTBOLTBAN (Debrecen, Füredi út 49-51.), illetve a Hétvezér utca 1. szám alatt található Trafikban (a Vágóhíd utca és a Bihari utca találkozásánál). A felnőtt belépők 1000, a diák, illetve nyugdíjas jegyek 500 forintba kerülnek.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...