NBI 2021/2022DVSC-Schaeffler-Mosonmagyaróvár 28-19Giegerich, Ann‑Cathrin

Anca hozta a katarzist

Fantasztikus hangulatú meccsen az ihletett formában védő Anca Giegerich vezérletével győztük le a bronzérmes Mosonmagyaróvárt.

2021. október 22., 21:12 - dvsckezilabda.hu

Jól kezdtük a bronzérmes elleni rangadót, Kovács Anna, Korsós Dorina és Tóvizi Petra góljaival nem egészen három perc alatt 3-0-ra vezettünk. A Mosonmagyaróvár azonban elkapta a ritmust, a remekül védő Szemerey Zsófia tartást adott a vendégeknek. A bronzérmes kíméletlenül kihasználta hibáinkat, egyenlített, s a félidő végéig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Ehhez kellett, hogy ziccerek sorát hagytuk ki, s a heteseket sem lőttük be. Szemerey bravúrjait látva úgy tűnt, hogy egy kapus lehet a mérleg nyelve ezen a meccsen, s így is lett...

A 20. percben érkezett a debreceni kapuba Ann-Cathrin Giegerich és lehúzta a rolót.

Szünetben egy góllal vezettünk, aztán fokozatosan nyílt az olló. Anca előtt szenzációsan védekezett a csapat, s a 49. percben már 22-17-re vezettünk, ekkor lőtte be Karina Jezsikava első hétméteresünket - a hatodik kísérletből. Néhány perccel - és Anca-bravúrral - később már 27-17-re vezettünk, eksztázisban tomboltak a debreceni ultrák, talpon volt az egész csarnok! S hogy milyen volt a mai DVSC SCHAFFLER? Nos, belül az utolsó öt percen, kilencgólos előnynél Tóvizi Petra és Karina Jezsikava úgy vetődtek egy kipattanó labdára, mintha az életük múlt volna rajta.

Anca 62 százalékos hatékonysággal védett, Korsós Dorina legjobb debreceni meccsét játszotta, a csapat pedig fantasztikusan küzdött.

A DVSC SCHAEFFLER öt meccs után százszázalékos...

DVSC SCHAEFFLER - MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁR 28-19 (12-11)

Debrecen, 1000 néző. V: Hargitai, Markó.

DVSC: Csapó Kyra - ARANY 3, Kovács Anna 4, TÓVIZI 4, Hornyák 1, Vámos P. 1, KORSÓS 5. Csere: GIEGERICH (kapus), Szabó N. 3, Bordás 2, Jezsikava 1 (1), Planéta 2, Vámos M. 2, Csernyánszki. Edző: Szilágyi Zoltán

MOSONMAGYARÓVÁR: SZEMEREY - Mihály P. 1, Lancz 1, TÓTH G. 6, Pásztor N. 3, Tóth E. 2, Stranigg 1. Csere: Mistina (kapus), Konecna, Kovács P. 3, Aszanin, Hajtai 2. Edző: Gyurka János

Az eredmény alakulása: 3. perc: 3-0. 10. p.: 5-5. 20. p.: 9-9. 36. p.: 16-14. 43. p.: 19-15. 56. p.: 27-17.
Kiállítások: 12, ill. 16 perc
Hétméteresek: 6/1, ill. 2/0

MESTERMÉRLEG

Szilágyi Zoltán: Ahogy arra számítottunk, nagy csatát hozott a mérkőzés, egy remekül küzdő ellenfelet sikerült legyőzünk. Már az első félidőben is kiépíthettünk volna komolyabb előnyt, de elhibáztuk a lehetőségeinket, illetve Szemerey Zsófi remekül védett. A második félidőben Anca Gigerich védései jelentették a mérleg nyelvét, s a csapat is felszabadultan kézilabdázott.

Gyurka János: Végig a Debrecen dominált, mi negyven percig ott voltunk a hazaiak nyomában. Olyan hibákat követtünk el, amelyek egy ilyen rangadón nem férnek bele egy ilyen rutinos, válogatott kézilabdázókkal felálló csapattal szemben.


Forrás: dvsckezilabda.hu

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...