KEK 1991/1992Byasen Trondheim-DVSC 23-23

Bocsinéék oroszlánként küzdöttek

Ma, a bajnokságban 17 órakor: DVSC-Szegedi ESE

1992. február 26. - Hajdú-Bihari Napló (Csubák Zoltán)

Mint egy falat kenyér az éhezőnek, annyira hiányzik a sportágnak a DVSC döntőbe jutása - hangsúlyozta kissé letörten az első debreceni KEK-elődöntő után Kalocsai Tibor, az NB I-es női liga Pécsről ez alkalomra Debrecenbe érkezett elnöke. Az akkor kitűnő első félidő után a másodikban teljesen visszaeső magyarok játéka még a fantasztikus Loki szurkolótábort is elhalkította és a bizakodást sokakban eloszlatta. A másodedző Köstner Vilmos barátja, az ózdi férfi kézilabdacsapat egyik, Debrecennel is szimpatizáló szponzora, Bialaszek György például annyira reménytelennek tartotta a DVSC szempontjából a visszavágót, hogy nagyvonalúan megígérte, a Hiltonban fizet egy vacsorát Szántóéknak, ha idegenben kiharcolják a döntőbe jutást.

Köstner ezennel visszaüzeni: - Hilton helyett jó lesz nekünk az Aranybikában is, miért utazzunk egy vacsoráért Budapestre?

Pécs, Ózd, Győr, Budapest - vagyis a Lokit az egész ország figyelte és most mindenki örül a döntőbe jutás miatt, s a DVSC méginkább a közvélemény fókuszába került. Nem véletlenül.

A 140 ezer lakosú Trondheim a női kézilabda norvégiai fővárosa, mint amilyen a valóságban is volt egykor. Négy első osztályú csapata van és csak a Byasen-nek 19 utánpótlás gárdája, a hatévesektől kezdve. A több mint négyezer néző befogadására képes Nidarö Halléban egyszerre öt meccset is játszhatnak, annyi a hely! Rendkívül népszerű a sportág, és annak mini változata, amelyre a szülők is sokat áldoznak. A 10 éven aluliak klubtagsága például 500 norvég korona évente, a nagyobbaké pedig ennek többszöröse, minimum négyszerese. A szülők - akik maguk veszik meg a szerelést is - emellett közös társadalmi munkákat vállalnak, amelynek bevételét a gyerekcsapatok versenyeztetésére fordítják. No és a klubok a legjobbjaikat favorizálják.

A Nidaröben az egyik terem oldalára példaképként a Byasen válogatott csapatkapitányát, Trine Haltvikot festették "meg", amint szétlövi a téglafalat. Ottjártunkkor éppen 10 év körüli gyerekek kézilabdáztak lelkesen, a mérkőzésre kabaláikat is elhozták, a kis kapus például a kedvenc maciját maga mögött a hálóban "ringatta". A szülők pedig a nebulók egy-egy gólját vastapssal, éljenzéssel kísérték.

A minikézilabda olyan gyorsan népszerűvé vált Norvégiában, mint Debrecenben néhány évvel ezelőtt a ritmikus sportgimnasztika, vagy manapság a focisulik. Érdemes hát minél előbb nálunk is bevezetni - fogant meg az ötlet a debreceni edzők és kísérők fejében, s az elképzelést tudomásunk szerint nemsokára megvalósítás is követi.

A norvégok nagyon áhították a győzelmet, de hiába, mert a magyarok még náluk is harcosabban küzdöttek. Különösen Bocsiné emelkedett ki, aki nem kevesebb, mint kilenc góllal járult hozzá a döntőt érő döntetlenhez. Ezzel "köszönte meg" a Byasen orvosának, hogy ígérete ellenére a speciális térdvédőt mégsem szerezte meg, holott a DVSC erre a célra nem kis összeget vitt el Trondheimbe. Pálffy Zsuzsa nem csak eredményességével és erőbeosztásával volt feltűnő, hanem azzal is, hogy elveszettnek tűnő labdákat "futott be", olykor reménytelen helyzeteket is megmentve. Medgyessyné pedig fokozatosan belelendült, egyre jobban irányított és észrevette, hogy mint lövőre nem figyelnek, lélektani gólokat szórt a Byasen hálójába.

Az utolsó percek feszültségét nem lehet szavakkal visszaadni. Komáromi Ákos sem bírta idegekkel. Az 57. percben Pettersen egy sáncolás előtt legalább fél tucatot lépett, mégis hetest ítéltek a javára. Erre Komáromi a kispadról felugrott és gyorsan a pályára kocogott, hogy az izlandi bíróknak cséphadarószerű kézmozdulatokkal szemléltesse, hogy a norvég irányító az akciót "ellépte". A mesteredzőnek meg is lett a büntetése, mert piros lappal "jutalmazták" alakítását. Ezen maga is meglepődött, mert elfelejtette, vagy nem vette észre, hogy Kiss Sándort, a csapat orvosát már az első félidőben egy sárga lappal "honorálták".

- Mivel a figyelmeztetés nem személynek, hanem a kispadnak szól, így teljesen jogosan állítottak ki. Persze eszem ágában sem lett volna befutni, s így reklamálni, ha tudok a "doki" sárga lapjáról - mentegetőzött a mester immár megkönnyebbülve és mosolyogva. Komáromit hátraküldték és egy nála két fejjel magasabb rendezőtől alig látott valamit az utolsó percekből. Högdahlék cseles, de célt tévesztett időn túli szabaddobását is alig látta, de annál boldogabban borult utána segítői és a játékosok nyakába.

A Nidarö a négyezer néző közt addig elvesző, alig kéttucatnyi magyar boldog ünneplésétől lett hangos. Nyoma sem volt már Breivik edzőnő magabiztosságának, a csarnok addigi hangulatának. A nézők üveges szemekkel, döbbenten meredtek a játéktérre, míg a norvég játékosok pillanátok alatt eltűntek és az öltözőben folyatták könnyeiket, amiket a hétfői norvég napilapok is megörökítettek, a Byasenről összetört csapat benyomását keltve.

A DVSC az edzőpáros kitűnő taktikájának, az utasítások fegyelmezett betartásának, nagyobb akarásának és csapategységének köszönheti az egész ország kézilabda-közvéleményét felforrósító sikerét.

A Loki "gyorsvonata" expresszként robog tovább, hiszen nincs megállás. A DVSC ma, szerdán délután 5 órakor a Hódos Imre-sportcsarnokban, mindössze három nappal a világraszóló bravúr után a szegedieket fogadja bajnoki mérkőzésen. Mivel az első találkozón, Szegeden a házigazdák két góllal nyertek, a Lokinak legalább hárommal kell visszavágnia ma, hogy a végelszámolás neki kedvezzen, ha esetleg az egymás elleni eredmények döntenének.

A mai összecsapás egyúttal kiváló alkalom arra, hogy a szurkolók kedvenceiket köszöntsék és segítsék a bajnokság sikeres folytatásában is.


Csubák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...