KEK 2007/2008DVSC-Aquaticum-Rulmentul Brasov 30-30

Bombaerős a Brassó csapata

Régen járt nálunk tétmérkőzésen ilyen jó erőkből álló külföldi együttes.

2008. február 9., 07:49 (DZ)

Nagyon sok nemzetközi mérkőzést átélt már az egész kontinensen híres Hódos Imre Rendezvénycsarnok. Jó néhány komoly ellenféllel kellett felvennie a harcot csapatunknak az évtizedek során. Az éppen soros rivális, a román bajnoki listavezető Brassó egyike a legkeményebbeknek.

Utoljára tétmérkőzésen sok éve volt ilyen komoly erőkből álló nemzetközi ellenfelünk a Hódosban. A Rulmentul Urban Brasov gárdája (mint azt már többször említettük) eddig minden mérkőzését megnyerte a román bajnokságban és ezzel természetesen az első helyen áll. Keretében van két koreai (Woo és Chung), egy orosz (a kapus, Spirova), egy portugál (De Sousa) és több kiváló hazai játékos. Utóbbiak közül elég talán csak a legutóbbi vb-n remeklő 19 esztendős Cristina Neagut, vagy a Győrrel sok sikert elérő Simona Gogirla nevét említeni.

Varga József vezetőedző elismerte, hogy ez a társaság még a dán Ikastnál is erősebbnek tűnik. A szakember ennek ellenére természetesen reménykedik benne, hogy lányai talán kilábalnak a hullámvölgyből és átérezve a mérkőzés fontosságát kirukkolnak valami különleges teljesítménnyel.

A brassóiak mestere a 45 esztendős Mariana Tirca edzőnő. Számos sikert elért már viszonylag fiatal kora ellenére a szakember, akinek nem kevesebb a célja idén, mint az öntörvényű Tadici irányította Oltchim Valcea letaszítása a román bajnoki trón tetejéről. Egyesek szerint a KEK-ben sem lenne meglepetés, ha a végén Brassóba kerülne a trófea.

A szakértők szerint nem a Loki a párharc esélyese, pláne, hogy most éppen mélyrepülést végez a város egyik büszkesége. Lányaink nyugodtan léphetnek pályára, nincs mit veszíteniük a vereség ízét ritkán érző románok ellen. Persze a sport azért (is) csodálatos, mert mindig kiszámíthatatlan. Talán átélhetünk egy újabb csodát február 10-én este. Ráférne a lányokra egy kis önbizalom-növelő győzelem! A szurkolókon nem fog múlni a siker, az biztos.

Emlékeztető:

2008.február 10. 18.00, Hódos Imre Rendezvénycsarnok, Debrecen, Kassai út.

KEK-nyolcaddöntő, első mérkőzés:

DVSC-Aquaticum-Rulmentul Urban Brasov

Vezeti: Nikolovski, Kolveski (macedónok).

Belépők:600 ft (diák, nyugdíjas), 900 ft (felnőtt).

A találkozóra az éves bérletek érvényesek.

TV:Sport 1, élő.


DZ

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...