Nikics, Danica

Danica Nikics: Gólvágóból sport­pszichológus

Biztos vagyok benne, hogy boszniai szerb légiósunk sokkal nagyobb karriert is befuthatott volna. Miért nem sikerült? Aki segít megfejteni a titkot: Keczeli Danica pszichológus.

2020. november 21., 13:00 - sportstatisztika.com (Tóth András Balázs)

- Tuzla városában születtem, és egy onnan 21 km-re lévő kis településen telt a gyerekkorom. Minden rokonom, sőt, korábban minden ősöm ott élt. Akkoriban ez még Jugoszlávia volt. Ma az ún. boszniai Szerb Köztársaság (Republika Srpska), ami Bosznia és Hercegovina egyik "fele". Az általános iskola mellett laktunk. Az udvarában többféle sportpálya volt, így egész nap sportoltunk valamit (röplabda, futball, kosárlabda, pingpong, stb.). A mozgás volt az életem. A bátyám és a hozzá hasonlóan sportos fiatalok fantasztikus, 3-3 elleni meccseket rendeztek kosárlabdában, minden egyes délután. Mi, gyerekek, néztük őket és másnap délelőtt már az ő cseleiket gyakoroltuk. Hétvégéken pedig természetesen ott volt a futball! Szerintem innen származik a sport iránti imádatom. Elég jól kosaraztam, de amikor elkezdtem a középiskolai tanulmányaimat, akkor én is (két unokatestvéremhez hasonlóan) kipróbáltam a kézilabdát. Annyira jó volt a csapat és maga a légkör, hogy ott maradtam. Már két hónap edzés után tétmeccset játszhattam és azonnal három gólt is lőttem! Ott talán el is dőlt, hogy valamikor profi kézilabdázó leszek. 1991-ben leérettségiztem és sikerült meggyőznöm a szüleimet, hogy engedjenek el Tuzlába, az ottani elsőosztályú csapatba játszani. Egy feltételük volt, hogy közben tovább is kell tanulnom, így beiratkoztam a Műszaki Egyetemre. Onnantól kezdve, egész életemben nagyon fontos volt a tanulás.

- A 90-es évek Jugoszláviája - szó szerint - egy puskaporos hordó volt.

- Nagyon nehéz erről beszélnem, még rágondolni is fáj. A "mi kis falunk" már nem létezik, az 1992. májusában kezdődő délszláv háborúban három óra alatt mindent porrá égettek. Nagyon sokan, köztük a szüleim is, hadifogságba kerültek, én pedig közben semmit sem tudtam róluk, mert akkor már Szerbiában játszottam. Három hónap után jutott el hozzám a hír, hogy mindenüket elveszítették, de mégis boldogok voltunk, mert a közelebbi családból mindenki túlélte. (Sajnos, nem tudtunk együtt maradni, most is szét vagyunk "szóródva" az egész világban.)

- Hogy állt ekkor a sportkarriered?

- 1992. májusában átmentem Szerbiába játszani. A kezdet nagyon nehéz volt, először voltam távol az otthonomtól, ráadásul egyedül. De idővel feltaláltam magam, a kézilabda mellett elkezdtem a főiskolát. Közben megfordultam a híres Radnicski Belgrád csapatában is, végül Szabadkán játszottam. A főiskola elvégzése után, 96-97-ben már külföldi ajánlatokat is kaptam: egy spanyol, egy francia és egy magyar csapat is nagyon komolyan érdeklődött utánam.

- Kitalálom! Az egyik kérő a kétszeres EHF-kupagyőztes DVSC-Symphonia volt, a Fradiba igazoló Borók Rita helyére kerestek jobbátlövőt.

- Igen. Hajszálpontosan emlékszem, 1997. július 14-én érkeztem Debrecenbe. Most utólag már úgy látom, talán a sors szánta nekem Magyarországot. Minden új volt és minden más. A nyelvet egyáltalán nem beszéltem, még a hangzása is idegen volt. Előtte szerintem soha nem hallottam magyar szót. Ennek ellenére nagyon szép emlékeim vannak abból az időszakból. Egy Loki-szurkoló, egy gimnazista lány, Ági mutatta meg a várost, jó barátnők lettünk. Nagyon zavart, hogy semmit sem értek abból, ami körülöttem zajlik, így nagyon igyekeztem megtanulni a nyelvet. Három hónap után már elég sok szót ismertem, ki tudtam fejezni magam. Fél év után már egészen jól boldogultam. Nem zavart, hogy akcentussal és nyelvtanilag helytelenül beszélek, bátran kommunikáltam.

- Ma már magyar állampolgár vagy?

- Kettős, szerb-magyar. Házasságkötés után három évvel (2006-ban) kaphattam meg a magyar állampolgárságot is.

- Nem játszottál sokat a Lokiban.

- A kezdet nagyon nehéz és kissé igazságtalan is volt. Több külföldi játékos is volt a Lokiban, az előkészületi meccseken jól is játszottunk. A rajtra hárman maradtunk, de volt egy szabály, hogy a bajnokságban csak kettő idegenlégiós játszhat egyszerre. Ezt például elfelejtették közölni velem, ha ezt tudom, akkor talán nem ide jövök. Ez érzelmileg nagyon megterhelő volt, és azt hiszem, alapvetően meghatározta a 97/98-as szezonomat. A kapus Irina Szamozvanova már itt volt 1990-ben is, kétszeres EHF-kupagyőztes, közönségkedvenc, egyértelműen övé volt az első hely, nem lehetett kihagyni. A másik helyért Natasa Bodencsukkal kellett megküzdenem, de ő is már második éve a DVSC oszlopos tagja volt, szóval nem volt teljesen fair play a helyzet. Tétmeccsen csak ötször jutottam szóhoz. Na, de ez már a múlté.

- Kire, mire emlékszel szívesen?

- A kézilabda népszerűsége hasonló a két országban. Például Pozsegában, a kis városka sajátjának érezte a klubot és nagyon tudtak biztatni bennünket. De olyan szurkolótáborral nem találkoztam sehol máshol, mint amilyen a Lokinak van. Ez tényleg különleges, szó szerint hátborzongató.

- Fél évre Szekszárdra kerültél, kölcsönbe.

- Kényszermegoldás volt, amihez nem volt sok kedvem. Azonban a több játéklehetőség miatt meg kellett tennem. Következő szezonra már újabb külföldi lehetőségem is volt, de akkor már Magyarországon akartam maradni.

- A nyolcadik helyen végző Vác kulcsembere lettél, 114 bajnoki góllal.

- Sikeres év volt, jó játékkal. Kedveltem a klubot, a csapattársakat, az edzőt is. Maradhattam volna, azonban akkor úgy döntöttem, hogy főiskolára jelentkezem és egy évet szüneteltetem az élsportot. 1998. májusában ismerkedtem meg a férjemmel és tudtam, hogy itt szeretnék élni Magyarországon, Debrecenben. Vácról is szinte minden hétvégén hazajártam. Úgy döntöttem, ha már itt maradok, akkor meg kellene jól tanulni a nyelvet, illetve valami olyan szakmát is kellene választani, amit szeretni fogok. Így 1999-ben Magyarországon is elkezdődött a tanulási karrierem.

- De aztán csak nem maradtál kézilabda nélkül, az NB I/B-be, Derecskére kerültél. Első évben 10 gólos, a másodikban már 12 gólos átlaggal lettél gólkirálynő. Tudod, mennyi volt az egyéni csúcsod?

- Ha jól emlékszem, 16 gól a Hajdúnánás ellen.

- Négyszer dobtál 16-ot, háromszor 17-et és egyszer 19-et. A Hajdúnánás viszont stimmel!

- De általában én dobtam a heteseket is, ez nem mind akciógól.

- Derecske után jött még egy év Túrkeve.

- Az NB I/B-ben a Derecske 4. lett, a bajnokságot a Túrkeve nyerte meg, és nagy gondolkozás után vállalták is az első osztályt. Később kiderült, ez nem volt jó döntés. Talán túl nagyot álmodtak, mert a klub anyagi gondokkal küzdött és alig tudtuk befejezni a szezont. Én is viszonylag keveset játszottam.

- Ismét visszatértél a tanuláshoz. Hol és milyen szakon végeztél?

- 2003-ban, a Nyíregyházi Főiskolán, testnevelő tanári diplomát kaptam. Majd pszichológia szakra felvételiztem Debrecenbe, amit 2007-ben végeztem el. Sportterületen helyezkedtem el, ahol kettős feladatom volt: egyrészt a tehetségek kiválasztása és gondozása, másrészt az ifi- és felnőttkorú sportolók mentális felkészítése. A tanulásnak, az önképzésnek soha nincs vége. Azóta már (többek között) sport szakpszichológus is vagyok, így már több sportág sportolóinak is tudok segíteni. Óraadó tanár lettem a Debreceni Egyetemen. A klinikai szakpszichológusi szakképzés elvégzése után pedig magánpraxist nyitottam sportolók és a sporton kívüli pácienseim részére. Több éve a DVSC-Schaeffler csapatánál és a Debreceni Kézilabda Akadémiánál is vannak sportpszichológusi feladataim.

- Csak tanulás és munka, tanulás és munka?

- Nem, dehogy. Közben férjhez mentem, gyermeket szültem. Nagyon sok barátom van, a velük való találkozások és beszélgetések nagyon kikapcsolnak. Szeretek olvasni. Mindig is szerettem volna festeni, de régen erre nem volt időm. Néhány éve elkezdtem komolyabban foglalkozni a festészettel a szabadidőmben.

- Sportolsz is?

- Igyekszem rendszeresen mozogni, heti 2-3 alkalommal. Például a férjemmel szoktam teniszezni heti rendszerességgel. De nézni is szeretem a sportot, sőt, ha lehetséges, akkor élőben is eljárok mérkőzésekre.

- Akkor azt kívánom, hogy találkozzunk majd a Hódosban, egy teltházas rangadón, amint a vírushelyzet megengedi!

- Köszönöm, úgy legyen! Hajrá, Loki!

További információk Danica honlapján: http://keczelidanica.hu


2001. november 20. Hajdú-Bihari Napló


Keczeli Danica: Emlék


Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...