MK 2010/2011Dunaújváros-DVSC-Korvex 18-30

Egy hét az újvárosiakkal

Négy nap alatt kétszer is találkozik csapatunk a Dunaújvárossal, előbb szerdán, idegenben Magyar Kupa negyeddöntőt játszanak a felek, majd szombaton a Hódosban bajnoki meccsen randevúznak.

2011. január 31., 18:26 (BA)

Egyelőre koncentráljunk a kupacsatára, hiszen a Loki nagyon szeretne bejutni az MK négyes döntőjébe, ráadásul van is ok a törlesztésre, hiszen az előző szezonban éppen Újvárosban bukott el a csapat. A 2010. decemberi nyolcaddöntő feledtetése a cél, igaz, azóta már sikerült nyerni a Duna-parti városban, hiszen a 2010. október 6-án lejátszott bajnokin 33-29-re nyertek idegenben Köstner Vilmos tanítványai.

Remélem, hogy a csapatban ott lesz az egészséges visszavágás iránti vágy a legutóbbi kupabúcsú miatt, ez jó ösztönzés lehet – mondta a Loki vezetőedzője. – Már az előző héten is megpróbáltunk felkészülni a dunaújvárosiak nyitott védekezése ellen, s az MK-meccsig hátralevő időben is gyakoroljuk ezt. Szekszárdon megfelelően tudtuk forgatni a csapatot, el lehetett osztani a terhelést, bízunk benne, hogy szerdán javuló játékkal harcoljuk ki a továbbjutást.

A kupameccs után szombaton Kiss Szilárd csapata viszonozza a látogatást, a szombaton 18 órakor kezdődő bajnoki találkozó lesz a DVSC-Korvex és a Dunaújváros közös hetének második felvonása.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...