NBI 2009/2010Váci NKSE-DVSC-Korvex 27-31

Egy lépés a cél felé!

Az alapszakaszban elszenvedett súlyos vereség után a bajnoki elődöntő első meccsén nyerni tudott Vácon a DVSC-Korvex.

2010. április 11., 19:01 (BA)

Az antré lenyűgöző: kínai figurából elért gól az első perc derekán. Aztán egy Triffa Ági védés. Aztán még egy. Bár eleinte vezet a Vác, az már tisztán látszik, hogy ez egy másik Loki, mint amelyik néhány héttel korábban a váci csarnokban járt. Érzik ezt a hazaiak is, hiszen nehezebben találják az utat debreceni kapu felé. Még az sem okoz nagy riadalmat a lányokban, hogy jobbára emberhátrányban kénytelenek kézilabdázni, a Bonifert, Oláh duó ugyanis könnyű kézzel osztja a kiállításokat. Három perc és 38 másodperc telik el, amikor már a második Loki-játékos kap kétperces büntetést. Átvészeljük ezt a periódust is, aztán egyenlítünk, aztán már vezetünk. Triffa Ági a nyugalom szobra, mindent véd. Ivana pedig remekül irányít, s még a kapu felé is megtalálja az utat. Csáki Viki precízen lövi be a ziccereit. A védekezés pedig jócskán átlagon felüli. A szünetben eggyel vezetünk, s azon bosszankodunk, hogy lehetne nagyobb is a különbség. Pedig ha valaki előre azt mondja, hogy a félidő 14-13 ide, valószínűleg gondolkodás nélkül aláírtuk volna.

Túljutva a telhetetlenség bűnén már annak örülhetünk, hogy Kiss Éva emlékezetessé teszi első vasárnapi pályára lépését. Bekocog, kivédi Tóth Tímea hetesét, majd visszakocog a kispadhoz, pacsizik Tréfivel és leül. A csapat viszont nem ül le, sőt egyre jobban pörög. Nő az előny, már néggyel is vezetünk, ám a Vác küzd, s visszajön a meccsbe. Az egyenlítésnél tovább azonban nem jutnak a fehér mezes hazaiak, mert újra száguld a Lokomotív. Egyre halkul a hazai oldal, lassan csak a debreceni B-közép hangja hallatszik. Megvan, az első meccs 31-27, ide. Ez az első lépés a cél a döntő felé!

„Hasznos volt az eddig elvégzett munka, javultunk kombinatív játékban és védekezésben egyaránt - mondta boldogan Köstner Vilmos. - Persze vannak még komoly hibapontjaink, de ami a legfontosabb a küzdőszellem, a hozzáállás remek volt, büszke vagyok a csapatomra! Azzal azonban tisztában kell lennünk, hogy ez egy párharc részeredménye. Nyertünk egy nagyon fontos meccset, és azt gondolom megérdemelten nyertük meg, de a nehezebb nagyobb lépés április 19-én, a Hódosban vár ránk. A Vác mindent egy lapra feltéve fog nekünk ugrani, ugyanilyen hit és tartás kell ahhoz, hogy megtegyük a második lépést is. Szükségünk lesz a szurkolók segítségére, mint ahogy Vácon is sokat segített, hogy velünk volt a debreceni B-közép. A bíztatás átsegített minket a nehéz pillanatokon, ezért köszönet a drukkereknek!”

VÁCI NKSE-DVSC-KORVEX 27-31 (13-14)

Vác, 1200 néző: Vezette: Bonifer, Oláh V.

DVSC-KORVEX: TRIFFA – CSÁKI 4, Bulath 4, LOVRIC 7, SZABÓ V. 4, Bogdanovics, Juhász G. 3 Csere: Kiss É (kapus) Hornyák D. 2, Mörtel 4 (1), Bognár B. 2 (1), Kazai 1, Borbás, Slakta. Edző: Köstner Vilmos.

VÁC: Herr O. – Baross 3, Temes 3, Farkas V., UHRAKOVÁ 6, TÓTH T. 10 (4), Vaszari 4. Csere Juhász (kapus), Bagócsi, Klivinyi 1, Borkowska. Edző: Németh András

Kiállítások: 2, ill. 8 perc

Hétméteresek: 5/4, ill. 3/2


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...