KEK 2011/2012Viborg-DVSC-Fórum 42-25

Ez szép vereség volt!

Egy 17 gólos zakó után ritkán dicsérhető a csapat, ezúttal azonban erről van szó.

2012. március 4., 18:01 (BA)

Persze megijedtünk, amikor láttuk a tanácstalan arcokat, ám sokkal örömtelibb, hogy a csapat talpra állt, méghozzá nem is akárhol: a Viborg otthonában.

A viborgi kézilabda-szurkolóknak szép emlékei vannak Debrecenről, hiszen a VHK éppen a Loki ellen szerezte meg saját (és Dánia) első európai kupagyőzelmét. A 2012-es KEK-negyeddöntőt is a 18 évvel korábbi sikerre építették fel a szervezők, már a meccs előtti 250 (!) fős VIP-fogadáson sokszor szóba került a történelmi csata.

A jelen párharc végkimenetele egy pillanatig sem volt kérdéses, azt mindenki tudta, hogy a Viborg klasszisokkal jobb csapat a megfiatalított Lokinál. Az első percek eseményei mégis nyomasztóan hatottak a maroknyi magyar drukkerre, hiszen a nyolcadik percben 8-0-ra vezetett a Viborg. A DVSC játékosai láthatóan megijedtek a háromszoros BL-győztes ellenféltől, hibát hibára halmoztak, a klasszisok pedig köszönték a lehetőséget.

Köstner Vilmos időt kért, s az egyperces beszélgetés után véget ért az északi-show. Sőt... A félidő második felében a DVSC dominált, méghozzá úgy, hogy a Loki mestere valamennyi cserejátékosát pályára küldte még a szünet előtt. A különbség csökkent, a DVSC méltó ellenfele volt a Viborgnak.

S a tendencia szünet után is folytatódott, még úgy is, hogy a két német játékvezető túltisztelte (az egyébként roppant szimpatikusan játszó) dán szupercsapatot. A Loki az alapszakasz számára sorsdöntő hajrája előtt pihentetni tudta kulcsembereit, s bár a hajrára így is elfáradt, vállalható eredmény született. A meccs végén Martin Albertsen hosszasan dicsérte a Loki tehetségeit, akik szerinte még visszatérnek Viborgba.

Martin Albertsen (és a meccs utáni fogadáson megjelenő Ulrik Wilbek) arról beszélt, hogy a Loki a jövő csapata. S ha legközelebb jövünk, már félniük kell tőlünk!

S ezt nem mi mondtuk!

VIBORG HK (dán)-DVSC-FÓRUM 42-25 (19-13)

Viborg 2500 néző. V. Schaller, Wützler (németek)

Pedersen - VARZARU 5, JURACK 8, FRAFJORD 5, Larsen 3, Gulldén 6 (4), FISKER 4. Csere: CHEBBAH 4, Ahlm 3 (1), ALTHAUS 4, Skov. Edző: Martin Albertsen

DVSC: Makai - Varsányi, Karalyos 2, KUDOR 4, Dakos 2, Siska 2, KAZAI 3. Csere: Király (kapus), BÁLINT 3, Slakta 3, Szilágyi Á. 1, KARNIK Sz. 3 (1),. Bohus-Karnik M. 2, Som Edző: Köstner Vilmos.

Az eredméány alakulása. 8. p.: 8-0. 23. p.: 16-10. 41. p.: 27-17. 49. p.: 32-21.

Kiállítások: 2, ill. 14 perc

Hétméteresek: 5/5, ill. 1/1

Martin Albertsen: - Jól kezdtünk, aztán kicsit visszaesett a teljesítményünk. A második félidőben kevesebbet hibáztunk, s biztosan nyertünk. A DVSC-ben hatalmas lehetőségek vannak, tehetséges, sokra hivatott csapat, s ezt nem udvariasságból mondom.

Köstner Vilmos: - Az elejét és a végét kivéve elégedett voltam a csapat bátor, felszabadult játékával. Cseréink is jól éltek a lehetőséggel, mindenki meghálálta a kapott bizalmat. Mindent megpróbálunk, hogy a visszavágón is gazdagíthassuk tapasztalatainkat.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

tegnap, 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...

március 20., 19:29

Csak az elején volt miért izgulni

A rossz kezdés után összekapta magát a DVSC SCHAEFFLER és magabiztosan szerezte meg a két bajnoki pontot Dunaújvárosban. Tovább...

március 19., 16:00

Két BL-csata között fontos bajnoki Dunaújvárosban!

A vasárnapi Vipers elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő után, a szombati norvégiai visszavágó előtt a Dunaújvárosi Kohász KA vendége lesz szerdán a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...