MK 2020/2021Győri Audi ETO KC-DVSC-Schaeffler 29-23

Ezüst: szépen csillog, büszkék lehetünk rá!

Méltó ellenfele volt a DVSC SCHAEFFLER a Győrnek a Magyar Kupa döntőjében, nagy csatában szerezte meg a győzelmet a BL-címvédő.

2021. május 16., 21:28 - dvsckezilabda.hu

A Győr volt a kupadöntő egyértelmű esélyese, ám a debreceni lányok olyan teljesítményt produkáltak a veszprémi aranymeccsen, amelyre csak nagyon kevesen számítottak!

Nagy szívvel, okosan kézilabdázva kezdtük a döntőt, eksztázisban védekezett a csapat, Csapó Kyra remekül védett, Kovács Anna pedig... Nos, amit ő művelt arról csak szuperlatívuszokban beszélhetünk. A 10. percben 7-5-re vezettük, Anna négy gólnál járt. De a többiek is odatették a magukat a Veszprém Aréna pályájára. Tóvizi Petra remekelt a falban, Vámos Petra passzív jelzésnél lőtt irtózatosan nagy gólt, Bordás Réka és Hornyák Dóra védekezésben nyújtott emberfelettit.

Ennek köszönhető, hogy az első játékrész jelentős részében nálunk volt az előny, az ETO a 23. percben vette át a vezetést.

Szünet után is harcolt a Loki, űzte-hajtotta a csapatot a maroknyi szurkolótábor. Anca Giegerich is jól védett, továbbra is remekül küzdött a csapat, s a hajráig szorongatta a BL-címvédőt. Végül igazolódott a papírforma, 29-23-ra nyert a Győr, de nem véletlenül ünnepelte a közönség győri része is az ezüstérmest. Az ETO ellen 12 gólig jutó Kovács Anna a két nap alatt összesen 18-szor volt eredményes, s ezzel ő lett a négyes döntő legeredményesebb játékosa.

A DVSC SCAHEFFLER emelt fővel állhatott fel a dobogóra, a lányok mosolyogva vették át az ezüstérmet.

Tényleg szépen csillog!

GYŐRI AUDI ETO KC - DVSC SCHAEFFLER 29-23 (15-13)

Veszprém Aréna, 1000 néző. V: Medve, Südi

GYŐR: GLAUSER - Faluvégi, NZE-MINKO 4, OFTEDAL 6, Bratsett 2, Amorim 2, FODOR CS. 4 Csere: SOLBERG (kapus), KRISTIANSEN 3, M. Hansen 2, Edwige 1, Lukács V., GÖRBICZ 5 (4), Kürthy. Edző: Ambros Martin

DVSC: CSAPÓ KYRA - Arany, KOVÁCS ANNA 12 (4) TÓVIZI 5, Hornyák D. 1, VÁMOS P. 4, Vantara-Kelemen. Csere: Giegerich (kapus), Deszpotovics 2, Petrus, Bordás, Bánfai K., Csernányszki, Poczetnyik, Vámosi P., Karsten. Edző: Kudor Kitti

Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 4/4

Mestermérleg

Ambros Martin: - Nagy döntő volt, gratulálok, a debrecenieknek, Kudor Kitti megmutatta, hogy nem csak nagyon okos játékos, hanem nagyon okos edző. Sok nehézséggel küzdöttünk ki kellett javítani néhány hibát, Az esélyesség nyomást is jelent, ezzel meg kellett birkózni. Örülünk a kupagyőzelemnek ez volt a célunk, amit két nehéz meccs megnyerésével értünk el.

Kudor Kitti: - Megérdemelten nyert a Győr, de csak gratulálni tudok a saját csapatomnak is. Az ETO ellen mindig nagy élmény játszani, s most valóban komoly ellenállást tanúsítottunk, láttam a tüzet a játékosokban, mindent megtettek a sikerért, büszke vagyok rájuk!


Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...