Fájó, hogy hazai pályán nem jöttek a sikerek

Köstner Vilmos a DVSC-Fórum szakmai igazgatójaként nemcsak az utánpótlásért felel, hanem tapasztalataival, tudásával az első csapatot, illetve annak szakmai stábját is segíti. A kiváló szakembernek teljes rálátása van a gárdára, ezért arra kértük, értékelje az élvonalbeli női kézilabdacsapat őszi idényét. Köstner-mester őszintén és kritikusan beszélt a Lokiról.

2012. november 27., 14:18 - haon.hu (Boros Norbert)

A DVSC-Fórumnak nem sikerült szépen búcsúznia a bajnoki idénytől, váratlanul nagyarányú vereséget szenvedtek a lányok a Kiskunhalastól hazai pályán. Ettől mindenki szebb befejezést remélt.

– Tavaly nagy sikerrel zártuk az évet, hiszen a megfiatalított csapatunk remekül játszva, bravúrgyőzelmet aratott a sokkal esélyesebb Fehérvár ellen. Megmondom őszintén, abban reménykedtem, hogy az idei esztendő utolsó bajnokiján is nyerni tudunk. Ehelyett lehangoló teljesítménnyel, tízgólos vereséget szenvedtünk a Kiskunhalastól, ráadásul hazai pályán. De ha összességében nézem a képet, akkor sem sokkal jobb a helyzet, hiszen a megszerzett pontok és a helyezés sem ad okot az örömre. Nem tagadom, elégedetlen vagyok a teljesítményünkkel, de így van ezzel a szakmai stáb és a csapat is.

Miben látja a gyengébb szereplés okait? A statisztikai adatokból kiderül, a DVSC kapta az egyik legtöbb gólt a bajnokságban. A védekezés a legfőbb hibapont?

– Felesleges kifogásokat keresni, de azért a szűk keretünk megérezte, hogy Karalyos Orsolya és Karnik Szabina, akik a védekezésben sokat segíthetnek, hosszú hetekre kidőltek a sorból. Való igaz, sok gólt kaptunk, viszont sokkal elégedetlenebb vagyok a támadójátékunkkal, s ezáltal a lőtt találatok számával. A Lokit mindig is a sok lőtt gól jellemezte, de most sajnos egyáltalán nem lehetünk büszkék a támadójátékunkra. Egy beszédes adat: az elmúlt évben meccsenként 6-10 gyors indításos gólt lőttünk, míg idén elvétve tudtunk ilyen módon betalálni az ellenfél kapujába.

A csapatkapitány Kudor Kitti szinte egyedül vitte a hátán a csapatot, a gárda eredményessége lényegében azon múlt, milyen napot fogott ki az irányító. Viszont egy fecske sehol sem csinál nyarat, nagyon sok esetben azért kapott ki a Loki, mert nem voltak olyan csapattársak, akik felnőttek volna Kudor szintjére.

– Egyértelmű, Kudor Kitti formája nagyban befolyásolta a teljesítményünket. Ezzel nincs is baj, a probléma az, hogy Kitti mellé nem társult senki, aki hosszabb ideig jó produkcióval rukkolt volna elő. Pár meccsen Siska Pálma tudott átlagon felüli teljesítményt nyújtani, de állandósítani nem tudta a jó formát. Herr Anita egy-két meccset leszámítva nem hozta azt, amit vártunk tőle, s ez is nagyban befolyásolta a játékunkat. Azért emeltem ki Siskát és Herrt, mert egy csapat életében nagyon fontos szerepet töltenek be az átlövők, ugyanis ha nincs megfelelő átlövőjáték, az lényegében minden csapatrészre kihat.

A gárda akár egy mérkőzésen belüli hullámzó teljesítménye, illetve a rengeteg technikai hiba írható annak a számlájára, hogy nagyon fiatal a csapat átlagéletkora?

– A fiatalság számlájára csakis a rutintalanság írható. Az a játékos, aki 18-20 éves korára nem jut el tudása csúcsára, az később már nem fog fejlődni, csakis a taktikai érettsége gyarapszik.

Lényegében ugyanez az alakulat tavaly nagyszerű teljesítményekkel, bravúros eredményeket ért el. Mi változott az elmúlt idényhez képest?

– Amikor ezek a kézilabdázók lehetőséghez jutottak tavaly az élvonalban, plusz lelkesedéssel és extra teljesítménnyel rukkoltak elő a meccseken, nyugodtan mondhatom, képességeik felett teljesítettek. A meglepetések erejével hatott a játékuk, a taktika eleinte jól működött, de aztán kiismerhetővé vált, ez már tapasztalható volt a rájátszásban is. Az idei meccseken bebizonyosodott, taktikai téren nem tudtunk előre lépni, az ellenfelek húzásaira, váltásaira a válaszlépések elmaradtak a játékosok és a szakmai stáb részéről is.

Nem jöttek az eredmények, ráadásul mintha a lányok hozzáállásával is gond lett volna a szezon vége felé. A Kiskunhalas elleni meccsen a szurkolók kifejezték nemtetszésüket a látottak miatt. Jogosnak érzi a drukkerek kritikáját?

– Mélyen magunkba kell nézniük a lányoknak, mert nem adták szívüket, lelküket a sikerért, a csapatért. Rosszul lehet játszani, de lélektelenül soha! Az idei bajnokságban nagyon gyenge, 25 százalékos teljesítményt nyújtottunk a Hódosban, amire a DVSC történetében nem volt példa az utóbbi két évtizedben. Ebben az a legrosszabb, hogy a szeretetet adó közönségünk előtt nem bizonyítottunk. A Kiskunhalas elleni mérkőzésen a szurkolók jelzést adtak, s ennél komolyabb figyelmeztetés nincs!

Úgy tűnik, a kialakult helyzetben a lehető legjobbkor jött a bajnoki pauza a Loki számára.

– Viccesen fogalmazva ennél rosszabb már nem lehet! Ez a hosszabb, 7 hetes bajnoki szünet kifejezetten jól jön, hiszen fizikálisan és mentálisan is van hova előre lépnünk, és a fejekben is rendet lehet rakni.

A jelenlegi játékosállomány alkalmas arra, hogy teljesítse a célkitűzéseket?

– A keretünk megerősítésre szorul, de ezt sejtettük a szezon előtt is. Ennek megfelelően két magas embert akartunk szerződtetni, de rá kellett jönnünk, a tavalyi események után (amikor a régi tulajdonosnál csúsztak a járandóságok), fizetésképtelenné lettünk nyilvánítva kézilabdás berkekben. Az új tulajdonos stabilitást biztosított, de a játékosaink fizetése nem éri el azt az átlagkeresetet, amiket más csapatoknál kapnak a kézilabdások. Egyértelmű, túlfizetett játékosok vannak az NB I-ben, nem véletlen, hogy európai klasszisok is szívesen igazolnak magyar csapatokhoz. Mi kevesebb, de biztos pénzt tudtunk ajánlani a kiszemeltjeinknek, de ez nem volt vonzó a számukra.

Ha eddig nem sikerült, szezon közben lehet erősíteni?

– Javulhat a helyzet, a nemzetközi kupákból jó pár alakulat kiesik, s emiatt elképzelhető, hogy többen is kénytelenek megválni klasszisaiktól. Ettől függetlenül három fiatal kiszemeltünk már van, de ők a jövő emberei.

Lényegében a bajnokság felénél tartunk, így egy hosszú távú prognózisra kérem: hol végezhet a Loki a pontvadászat végén?

– A nyolcadik hely megszerzése továbbra is a célunk, de hazai pályán nagyon értékes pontokat veszítettünk, gondolok itt főként a Veszprém és a Kiskunhalas elleni fiaskóra. Ezek a vereségek azért is fájók, mert így az Érd és a Békéscsaba elleni bravúros pontszerzések veszendőbe mentek. A DVSC történetében ilyenre még nem volt példa, hogy idegenben több pontot szerezzünk, mint a Hódosban. A várakozásokhoz képest mínusz 4 ponttal állunk, s miután 16-18 pont szükséges a középházba jutáshoz, így nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Bár a bajnokságból még 12 mérkőzés hátra van, óriási bravúr lenne a csapattól, ha megcsípnénk a szezon előtt célként kitűzött nyolcadik helyet.


Boros Norbert

Forrás: haon.hu

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...