NBI 2022/2023DVSC-Schaeffler-Praktiker-Vác 34-33

Győztünk, de hogy?!

Az első félidőben még rendben volt a játék, aztán a másodikban ismét jött az érthetetlen pánik. Ezúttal a nyolcgólos előnyből egyet sikerült megtartani.

2022. december 17., 20:18 - dvsckezilabda.hu

Fotó: dvsckezilabda.hu

Planéta volt a hazai csapat legeredményesebb játékosa, 7 góllal

Azt hittük, nem léphetünk bele kétszer ugyanabba a folyóba, aztán mégis sikerült. A kezdeti bizonytalanságokon még viszonylag hamar túllépett a csapat. Hiába kezdett jobban és vezetett 12 percig a Vác, a félidő közepére összeállt a hazai csapat védekezése, jöttek a labdaszerzés utáni könnyű gólok és a Loki fokozatosan elhúzott ellenfelétől. A 23. percben Bordás Réka találatával már 17-9 volt ide. Ekkor még csak gyenge poénként hangzott el a lelátón, hogy most kell vigyázni, mert már nyolccal vezetünk, aztán a folytatásban már senkinek sem volt kedve viccelődni.

A második félidőt hat gólos előnyről kezdte meg a DVSC SCHAEFFLER. A negyvenedik percben Planéta góljával pedig már megint nyolcra nőtt a különbség, aztán ismét olyan történt, amire egyszerűen nincs magyarázat. Jöttek a kihagyott helyzetek, az elkapkodott döntések, szétesett a védekezés és szinte értékelhetetlenné vált a kapusteljesítmény is, így alig néhány perc alatt kettőre olvadt az előny. A 46. percben 26-24 volt az állás. Itt még egyszer megrázta magát a csapat és az utolsó öt percre négy gólos előnnyel fordultunk, de valahogy érezhető volt, hogy nincs meg a kellő magabiztosság a lányokban. A végjáték gyakorlatilag káoszba fordult. Az 59. percben még hárommal vezettünk, de Jovovics kiállítása után a pánik ismét eluralkodott a csapaton, két gólt is lőtt a Vác az eladott labdákból és a győzelem még az utolsó pillanatban is veszélyben forgott. Aztán végül egy gólt nagy nehezen sikerült megőrizni az előnyből...

DVSC SCHAEFFLER - PRAKTIKER-VÁC 34-33 (20-14)

Debrecen, 1200 néző. V: Bóna, Földesi

DVSC: Gabriel - TÖPFNER 5 (3), Hámori K. 4, Füzi-Tóvizi, Jovovics 2, Vámos P. 3, PETRUS 3. Csere: Torda (kapus), Kácsor 2, PLANÉTA 7, Vámos M. 2, Bordás 3, Szabó N. 3. Edző: Szilágyi Zoltán

VÁC: Pásztor B. - Bánfai K. 1, Ferenczy 1, KUCZORA 12 (5), HELEMBAI 6, MARINCSÁK 8, Schatzl Natalie 2. Csere: BUKOVSZKY (kapus), Kovalcsik 1, Ballai B. 1, Kurucz, Kovács Anikó 1, Ballai A. Edző: Herbert Gábor.

Az eredmény alakulása: 8. perc: 3-5. 16. p.: 10-8. 23. p.: 17-9., 40 p.: 26-18. 47. p.: 26-24. 56. p.: 31-27.

Kiállítások: 8, ill. 10 perc

Hétméteresek: 3/3, ill 6/5.

MESTERMÉRLEG

Szilágyi Zoltán: - Sajnos immáron tendencia, hogy nem tudjuk lezárni a meccseket. A fordulópont az volt, hogy Bukovszky Anna elkezdett jól védeni, nálunk pedig nem működött a védekezés, nem volt kapusteljesítmény. Hornyák Dóra kiválása után keressük azt a szerkezetet védekezésben, amely működik, hiszen nem szoktunk ilyen sok gólt kapni.

Herbert Gábor: - Megérdemelten nyert a Debrecen, bár a meccs végét izgalmassá tudtuk tenni. Sok a 34 kapott gól, ráadásul olyan szituációkból volt többször is eredményes a DVSC, amelyekre készültünk. Pozitívum, hogy komoly hátrányban sem omlottunk össze, a második félidőre úgy jöttünk ki, hogy mindent megpróbálunk. Ennyi volt benne!


Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...