NBI 2013/2014Veszprém Barabás KC-DVSC-TVP 22-26

Győztünk Veszprémben - FRISSÍTVE

Megvan az ötödik győzelem: a DVSC-TVP Veszprémben szerzett két pontot. Bravó lányok!

2013. szeptember 28., 19:13

Hamarabb is megnyerhettük volna a meccset, hiszen a jó védekezés mellett nagyon sok tiszta helyzetet hibáztunk. Míg utóbbi bosszantó – és javítható – előbbinek köszönhetően a vendéglátóknak nem volt esélye arra, hogy a maguk javára fordítsák a mérkőzést.

A szünetben 13-11-re vezetett a Loki, ám a hajrá 22-22-ről kezdődött. A végjátékban azonban már csak a DVSC-TVP lőtt gólt, így 26-22-re nyertünk, köszönhetően a csapategységnek és az ihletett formában védő Lajtos Nórának. S persze nagyon sokat segített a csapatnak az a kéttucatnyi debreceni szurkoló, aki Veszprémben is bíztatta a csapatot.

Nekik is jár a kalapemelés!

VESZPRÉM BARABÁS DTKC-DVSC-TVP 22-26 (11-13)

Veszprém, 200 néző, V: B. Pech, Vágvölgyi

VESZPRÉM: PÁSZTOR – Vesztergombi, TÓTH G. 6, PLANÉTA 6 (1), Takács B. 3, Tóth E., PELCZÉDER 6. Cs: Szemerey, Györkös (kapusok), Hajtai, Kokas, Kurucz, Marincsák, Palotás 1. Edző: Róth Kálmán

DVSC: LAJTOS – Slakta 3, Ábrahám, Karalyos 2, VALOVICS 2, KUDOR 5, Szilágyi Á. 2 Csere: SOPRONYI 8 (6), Barna, Karnik Sz. 1, SIMSIK 3. Edző: Varga József

Az eredmény alakulása: 4.p.: 1-1, 7.p.: 3-3, 16.p.: 8-7, 21.p.: 10-9, 23.p.: 11-11, 36.p.: 14-14, 45.p.: 16-18, 47.p.: 18-20 56.p.: 22-23

Kiállítások: 12, ill. 6 perc

Hétméteresek: 3/1 ill., 9/6

MESTERMÉRLEG

Róth Kálmán: Nyerhető meccset vesztettünk el, nagyon irigylem a debrecenieket, egyrészt a hosszú kispadért, másrészt mert nekik még idegenben is van közönségük. Sajnos az a biztatás sajnos sem itthon, sem idegenben nincs meg, ami átsegítené ezt a fiatal, rutintalan csapatot a nehéz pontokon.

Varga József: Nagyon küzdelmes mérkőzés volt, mindkét csapat sok helyzetet hagyott ki, mindkét oldalon nagyon jól védtek a kapusok, azt hiszem, ennyivel érettebb most ez a Debrecen.


A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...