NBI 2010/2011FTC-DVSC-Korvex 28-27Köstner Vilmos

Ha az a tizenöt perc nem lett volna...

Rövidzárlat okozta a DVSC-Korvex vesztét, ami túl hosszúra nyúlt ahhoz, hogy utolérjék az FTC-t. A lefújás után Köstner Vilmossal beszélgettünk.

2010. november 4., 13:19 - estihirlap.hu

Negyven percen keresztül magabiztosan vezetett a Loki a Ferencváros ellen a női kézilabda NB I szerda esti rangadóján, ám aztán a vendégek összecsuklottak, a zöld-fehérek pedig kihasználták a hajdúságiak hibáit, és végül 28-27-es győzelmet arattak. Az érthetetlen és váratlan összeomlás okait a debreceniek vezetőedzőjével próbáltuk meg felkutatni.

– Az első félidőben igazán csak Tomori Zsuzsanna lövései jelentettek veszélyt a Debrecen kapujára. Akkor még semmi sem utalt arra, hogy végül vereséggel, csalódottan kell távozniuk.

– Nem vagyok lehangolt, a Ferencváros otthonában ki lehet kapni, ráadásul mi emelt fővel veszítettünk. Valóban, az első játékrészben sokkal jobban játszottunk, mint a Fradi, sőt, a jó szakaszunk kitartott negyven percig. A második félidőben nem tudtuk ezt folytatni, látszott, hogy a csapatot sújtó betegségek és sérülések több cserét kívánnának, de erre nem volt lehetőségem. Sajnos, Sopronyi Anett nagyon rossz napot fogott ki, és nem tudtuk úgy kiváltani, hogy ne kövessen el ennyi hibát. Ellépett a Fradi, és az lett a vesztünk, hogy ötgólos előnyt adtunk nekik. Nem mondom, hogy ez nem volt megérdemelt, mert mi rontottunk olyan helyzetekben, amikor nem lett volna szabad, és volt egy kis szerencséjük is. Úgy gondolom, hogy a végjátékban azért a döntetlenre rászolgáltunk volna. Ekkor volt három vitatott helyzet is: visszafújták az egyik gólunkat, két hetest pedig nem adtak meg. Ez hiba volt. Mi engedtük meg, hogy a játékvezetők ezekben a szituációkban rosszul döntsenek. De nem a bírókon múlt, hanem azon a rossz tizenöt percen.

– Volt az húsz perc is, ekkor összesen öt gólra futotta a lányai erejéből. Mi tört el a csapatnál?

– Elbizonytalanodtunk. Bulath Anitán kívül egyik mezőnyjátékosunk sem tudott hozzátenni a meccshez. Emiatt egyszemélyessé vált az együttes. Ezáltal nem is mozgott úgy a csapat, ahogy kellett volna, a többiek nem vállalták fel a feladataikat. Ez csapatjáték, konkrétan a támadó és védő tevékenység okán lőttünk kevés gólt, illetve kaptunk lényegesen többet. Négygólos előnyt adtunk el, mínusz kilencet csináltunk, ami mindenképpen a mi kritikánk.

– Ahogy már említette, a padon helyet foglaló játékosai sem tudtak lendíteni a csapat teljesítményén. Igaz, a koruknál fogva tőlük még nem várható el, hogy húzóemberek legyenek.

– Dakos Noémit talán előbb pályára kellett volna küldenem, ő jól mozgott a beállós posztján. Lehet, hogy ebben hibáztam. Sajnos most nem volt annyi emberem és annyi felvállalható helyzetünk, amit megoldhattunk volna. Nagy szívvel még így is visszahoztuk a mérkőzést, volt lehetőségünk az egyenlítésre. Ekkor már kockáztatnunk kellett, de sajnos ez sem jött be.


Forrás: estihirlap.hu

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...