NBI 2020/2021Győri Audi ETO KC-DVSC-Schaeffler 41-23

Húsz percig bírtuk

A mérkőzés első harmadában tartotta a lépést a DVSC SCHAEFFLER a világsztárokkal tűzdelt Győri ETO ellen, amely aztán érvényesítette a papírformát.

2021. május 8., 19:04 - dvsckezilabda.hu

Nem várt egyszerű feladat a debreceni lányokra, hiszen szerdán a Ferencváros otthonában szenvedett súlyos vereséget a Győr, amelynél pénteken edzőváltás történt, Danyi Gábor távozása után Görbicz Anita irányította a csapatot a DVSC ellen. És mint szokták mondani, a sebzett vad nagyon veszélyes...

181 nap után tértek vissza a nézők az Audi Arénába, a 917-en láthatták, hogy a debreceniek kezdték jobban a mérkőzést, a győriek első öt támadásból mindössze egyszer tudtak eredményesek lenni. Tóvizi Petra góljával 4-1-re vezettünk a hetedik percben, ekkor azonban nagyobb sebességbe kapcsolt az ETO, és gyorsan egyenlített. A mérkőzés első harmadában nagyon jól, ötletesen támadtunk, míg védekezésben többször is hibára kényszerítettük a zöldmezeseket. Először a 16. percben vette át a vezetést a Győr, egyre könnyedebben kézilabdáztak a hazaiak, míg a mieink védekezése túl nagy helyeket engedett a kisalföldieknek. Húsz perc után még csak kettő volt oda, azonban a játékrész utolsó tíz percben nagyon sokat hibáztunk, így hatgólos győri vezetéssel vonulhattak öltözőbe a csapatok.

Hiába kezdődött a második félidő - hasonlóan az elsőhöz - Hornyák góllal, a következő percekben újfent fentebb kapcsolt az ETO, a támadásban elkövetett hibáinkat kíméletlenül kihasználta, így a 35. percben már tíz volt közte. Kudor Kitti az időkérés mellett igyekezett forgatni csapatát, sok játéklehetőséget kaptak a fiatalok is. Közülük kiemelkedett a helyzeteit hibátlanul értékesítő, szép találatokat szerző Petrus Mirtill. A második félidő második felében nyitott védekezésre váltott a Loki, igyekezett megzavarni a győriek kombinatív játékát. Ebben a periódusban támadásban Bordás Réka jó játékának örülhettünk, ám sajnos a győriek továbbra is más sebességi fokozatban játszottak, így tovább növelték a két csapat közötti különbséget. A hajrában aztán pályára lépett újra az NB I-ben a súlyos sérüléséből felépülő Poczetnyik Luca, aki így ismét megérezhette az első osztályú mérkőzések hangulatát. Tizenkilenc góllal kaptunk ki az Audi Arénában, nem ezen a mérkőzésen kézilabdáztunk a legjobban a szezonban, míg a hazaiak extra motivációval léptek pályára.

Az első húsz percre lehet építkezni, a maradék negyvenből sokat lehet tanulni!

GYŐRI AUDI ETO - DVSC SCHAEFFLER 41-23 (19-13)

Győr, 917 néző. V: Altmár, Horváth M.

GYŐR: Silje Solberg - Lukács V. 3, KRISTIANSEN 6 (2), Oftedal 2, BRATTSET 9, AMORIM 6, FODOR CS. 6. csere: GLAUSER (kapus), Hansen 4, Nze Minko, Faluvégi 4, Csekő 1. Megbízott edző: Görbicz Anita

DVSC: Csapó Kyra - Arany, BORDÁS 3, Vámos P. 2, TÓVIZI 3, Hornyák D. 4 (1), Vantara-Kelemen 1. csere: Giegerich (kapus), Kovács Anna 3 (2), Deszpotovics 1, PETRUS 3, Csernyánszki 1, Bánfai, Vámosi P. 1, Karsten 1, Poczetnyik L. Edző: Kudor Kitti

Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 3/3

Mestermérleg

Görbicz Anita: - Az előző napi edzésünkből kiindulva, még egy-négynél sem voltam ideges, mert tudtam, hogy a lányok fel tudják majd venni a tempót. Miután a védekezésünk rendeződött lerohanásokból is gyors gólokat tudtunk szerezni, de van még hová fejlődnünk.

Kudor Kitti: - Az első húsz percben méltó ellenfelei voltunk a Győrnek. Gyors, ötletes támadásokat vezettünk, védekezésben meg tudtuk állítani a hazaiakat. A folytatásban már kevésbé volt fegyelmezett a csapat játéka, sokat hibáztunk. A folytatásban a meccs elején nyújtott játékunkra játékára kell építenünk.


Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

tegnap, 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...

március 20., 19:29

Csak az elején volt miért izgulni

A rossz kezdés után összekapta magát a DVSC SCHAEFFLER és magabiztosan szerezte meg a két bajnoki pontot Dunaújvárosban. Tovább...

március 19., 16:00

Két BL-csata között fontos bajnoki Dunaújvárosban!

A vasárnapi Vipers elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő után, a szombati norvégiai visszavágó előtt a Dunaújvárosi Kohász KA vendége lesz szerdán a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...