NBI 2000/2001DVSC-Valdor-Bp. Spartacus 28-29Jeddi Mária (Bocsiné)

Jeddi Mária, az örökifjú ünnepelt

Jeddi Mária, a Debrecen volt válogatott klasszisa vastapsot kapott a közönségtől, amikor a hangosbemondó bejelentette: ezredik bajnoki gólját lőtte a Loki színeiben.

2001. február 15. - Nemzeti Sport ((simon))

- Nagy boldogság, hogy harmincöt évesen, kilenc műtét után elérhettem ezt a ritka eredményt - mondta a találkozó után a rutinos, csodálatos pályát befutó átlövő. - Még szebb lenne az ünnep, ha legyőztük volna a Spartacust, és nyertes mérkőzésen jubilálhatok.

- Mikor került Debrecenbe?

- Tizenkét évvel ezelőtt, amikor a Löki lett a bajnok. Csodálatos éveket töltöttem itt, és ezért köszönettel tartozom mindazoknak, akik ehhez hozzájárultak.

- Kis kitérőt azonban tett Dániába és Fehérvárra.

- Egy-egy évet töltöttem külföldön és a fehérvári csapatban, de a szívem visszahúzott Debrecenbe, ahol letelepedtem. Ma már minden ide köt.

- Tavaly majdnem befejezte a játékot, holott égető szüksége van önre a csapatnak.

- Pedig már csak a játék öröméért kézilabdázóm, mert amit korábban erőből meg tudtam oldani, ahhoz ma csak a szívemet tudom adni. Ez is sokat jelent, ám boldog lennék, ha átadhatnám a stafétabotot valakinek, aki az újra felemelkedő Lokiban össze tudná fogni a tehetséges fiatalokat.

- Vagyis egyelőre folytatja?

- A férjem azt mondja, ő szeretné a kétezredik gólomat is megünnepelni. Ennyit már nyilván nem fogok játszani, de amíg csak tudom, segítem a Debrecent, és igyekszem örömet szerezni a szurkolóknak, akiknek szintén nagyon sokat köszönhetek.


(simon)

Forrás: Nemzeti Sport

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...