NBI 2013/2014DVSC-TVP-Érd 24-31

Jöhet a hibátlan csapatok rangadója!

Erre is kevesen gondoltak egy hónapja: a DVSC-TVP-Érd lesz az ötödik forduló csúcsmeccse. Vasárnap, 18 óra, Hódos!

2013. szeptember 20., 18:33

Négy kör után már csak két csapat veretlen a női kézilabda NB I-ben, a Loki és vasárnapi vendége, az Érd. (A Pest megyei együttesnek van egy elmaradt meccse a harmadik fordulóból, a Veszprém ellen, így ők eddig „csak” hat pontot gyűjtöttek.) A legutóbbi szezon bronzérmesétől cseppet sem váratlan az eddigi három siker – mondhatjuk, hogy hozták a tőlük elvárható kötelezőt -, ám a BL-selejtezőben nyújtott játék mutatja, hogy fejlődött a csapat. Ráadásul az érdiek a megerőltető kvalifikációs torna után simán verték tízzel a Vácot, jelezvén erőnlétben is rendben vannak.

A másik oldalon a mieink, az a csapat, amelytől nagyon kevesen várták, hogy négy meccset nyernek zsinórban s – még mindig nagyon jó leírni – listavezetőként várhatják a vasárnapi mérkőzést. A négy siker számunkra egyformán szép, még akkor is, ha tudjuk, hogy estenként szenvedve nyertünk. A jó csapat egyik ismérve azonban éppen az, hogy gyengébb játékkal is képes GYŐZNI! Vasárnap újra ott lesz a CSAPAT mögött a fantasztikus Loki-tábor, s ami nagyon fontos: nincs nyomás a lányokon! Teher nélkül, felszabadultan kézilabdázhatnak, az pedig biztos, hogy a küzdőszellemmel ezúttal sem lesz probléma.

Álmodozni szabad, s mi nem is kívánnánk mást, mint, hogy vasárnap este fél nyolc körül ismét felállva ünnepeljen a Hódos közönsége!


A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...