NBI 2011/2012DVSC-Fórum-Alcoa Fehérvár KC 25-27

Kiri pénteken búcsúzik - de csak az élsporttól

A 2011/12-es szezontól és Király Annamáriától is elköszönhetnek pénteken a szurkolók. A rájátszás utolsó meccsén az Alcoa FKC vendégeskedik a Hódosban.

2012. május 17., 14:05 (BA)

A 18 órakor kezdődő mérkőzés jelenti az utolsó NB I-es fellépést kapusunk, Király Annamária számára. Kiri Debrecenben nevelkedett, majd itt lett első osztályú kézilabdázó. Néhány éves vándorlás - Derecske (Nyíradony), Hódmezővásárhely, Veszprém - után az elmúlt nyáron tért vissza. A szezon közben makacs sérülései miatt kihagyott néhány hónapot, de amikor nagy bajba került a csapat visszatért, és újra beállt a kapuba.

– Nagyon örülök neki, hogy játszhattam ebben a fiatal csapatban, szép emlékek maradnak meg bennem erről a néhány hónapról, s mégiscsak más egy meccsen elköszönni, mint bejelenteni, hogy nincs tovább – mondta honlapunknak Kiri. – Ez lesz az utolsó fellépésem, de ezután sem fogok teljesen elszakadni a kézilabdától, a Lokitól. Egyrészt nem állok le teljesen, heti egy-két edzésen a jövőben is részt veszek, s egy esetleges vészhelyzteben újra beszállok, másrészt maradok a DVSC Kézilabda Kft-nél, mint szakosztály-titkár. Ami biztos, hogy az élsport véget ért a számomra, a civil életre koncentrálok, hiszen én vagyok a Balmaz Hotel cégvezetője.

Kapusunk a korai búcsú okairól is beszélt.

– Teljesen nem jöttek rendbe azok a sérülések, amelyek miatt ősszel kénytelen voltam leállni – folytatta. – Fáj mind a két térdem és a talpammal is kínlódok, az élsporthoz szükséges terhelést már nem tudnám egészségesen elviselni. Hiányozni fog a játék, a közösség, a közönség, pedig nem is szakadok el teljesen a csapattól.

A lányok tehát Kiri búcsúját tehetik szebbé egy győzelemmel, s persze a DVSC-Fórum mellett mindvégig kitartó szurkolótábornak is kijárna a siker a nehéz szezon végén.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

tegnap, 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...

március 20., 19:29

Csak az elején volt miért izgulni

A rossz kezdés után összekapta magát a DVSC SCHAEFFLER és magabiztosan szerezte meg a két bajnoki pontot Dunaújvárosban. Tovább...

március 19., 16:00

Két BL-csata között fontos bajnoki Dunaújvárosban!

A vasárnapi Vipers elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő után, a szombati norvégiai visszavágó előtt a Dunaújvárosi Kohász KA vendége lesz szerdán a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...