KEK 1987Kubany Krasznodar-DMVSC 29-24

Krasznodarban a debreceni kézis lányok

Munkatársunk telefonjelentése

1987. január 17. - Hajdú-Bihari Napló (Weisz György)

Krasznodarból jelentkezem, kalandos, a szó igazi értelmében vett "várakozással teli" utazás után érkeztünk meg csütörtökön délután a kubánjú terület központjába, Krasznodarba. Sajnos már az indulásunk sem volt zökkenőmentes, hiszen Debrecenből a tervezett időpontnál két órával később tudtunk csak elindulni. A keddről szerdára virradó éjszakát Budapesten töltöttük, és szerdán reggel indultunk Moszkvába. Az előzetes hírekkel ellentétben korántsem tűnt olyan zordnak az orosz tél. A hazai mínusz 25 fokhoz képest a moszkvai mínusz 12 kellemes, nyári időjárásnak hatott.

Moszkvában városnézésre invitáltak bennünket. Megnéztük öt órakor az őrségváltást a Vörös téren, majd vacsora után rövid, kellemes kirándulást tettünk a Lenin-hegyre. Utána indultunk a repülőtérre. A tervek szerint szerdán este moszkvai időszámítás szerint 11 órakor kellett volna gépünknek indulni. Fél 11-kor kaptuk az értesítést, a gép nem indul, csak másnap reggel repülhetünk. Az éjszakát a Szevasztopol Szállóban töltöttük. Ébresztő csütörtökön reggel fél 7-kor volt, utána siettünk a repülőtérre. A gép indulási időpontja változott, pontosan 12 órakor emelkedtünk a magasba. Délután 4 órakor kellemes tavaszi időben (plusz 15 fok) landoltunk Krasznodarban. Bizony a lányok a hosszú utazástól meglehetősen törődöttek és fáradtak voltak.

Komáromi Ákos, a csapat edzője este 7 órától edzést tartott a mérkőzés színhelyén. A könnyed, frissítő mozgáson volt a hangsúly.

A visszavágó színhelye a mezőgazdasági főiskola tornacsarnoka. Hatalmas méretű, az egyik kapu mögött van egy háromszáz személyes lelátó. A helybeliek úgy gondolják, hogy mintegy ezerötszázan biztatják majd

kedvenceiket, akik kiharcolják majd a továbbjutást jelentő győzelmet.

Amikor ezeket a sorokat diktálom - péntek délben - várjuk az Expressz-csoport tagjait, akik minden bizonnyal szintén késni fognak - a sűrű köd miatt. A két bolgár játékvezető gépe Szocsiban tudott leszállni, onnan jöttek Krasznodarba vonattal. Egyébként mindenki egészséges.

A visszavágó itteni időszámítás szerint szombaton három órakor kezdődik, a lányok nagyon elszántak; a mai kétórás edzés után már csak a mérkőzésre koncentrálnak. Tudják, hogy nehéz dolguk lesz, de mindannyian fogadkoznak, megpróbálnak meglepetést okozni.

Vendéglátóink rendkívül szívélyesek, minden kívánságunkat teljesítik. Az ellátás kitűnő; sok húst eszünk és semmi tésztát! Bizakodunk.


Weisz György

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...