MK 2014/2015Orosháza-DVSC-TVP-Aquaticum 23-38

Kupameccs Orosházán

Holnap az OXXO Energy Orosházi NKC csapata látja vendégül a DVSC-t a Magyar Kupa 3. fordulójában, a továbbjutásról ez az egy mérkőzés dönt.

2014. október 13., 19:58

Keddi ellenfelünk az NB I/B keleti csoportjában szerepel, öt mérkőzés után a nyolcadik helyen áll. (A sorozatban a DVSC juniorjaival is találkoznak majd november végén.)

Az Orosháza legutóbb szoros, fordulatos mérkőzésen kapott ki az Egertől. Domokos Kinga, a házigazdák irányítója a klub honlapján számolt be a játékosok lelkiállapotáról és várakozásairól:

– Személy szerint nagyon csalódott és elkeseredett vagyok az Eger elleni meccs miatt. A héten két tétmérkőzés is vár ránk, és nem szabadna sokáig a múlt szombati összecsapással foglalkoznunk, mégis ott motoszkál még a fejekben. A DVSC ellen nem mi vagyunk az esélyesek, de azt gondolom, hogy mindent meg fogunk tenni a helytállás érdekében, szeretnénk az elkövetett hibákat kijavítani. Igazából nekünk a pénteki Kispest elleni bajnoki most a legfontosabb feladat, arra kell maximálisan készülnünk, mert ott csak a győzelem elfogadható!

A DVSC hatodik alkalommal találkozik az Orosházával. A két szezonban (1999/2000, 2000/2001) az NBI-ben is bemutatkozó Orosházának egyszer sikerült megtréfálnia a Lokit, a többi alkalommal debreceni siker született. 2007-ben, a két csapat legutóbbi összecsapásán, mely a mostanihoz hasonlóan szintén egy orosházi kupaszereplés volt, fölényesen nyert a Debrecen: Orosháza - DVSC 14:46 (3:24).

A holnapi mérkőzés játékvezetői a Janáky Csaba, Temesi Péter bírópáros, akik ebben az összeállításban először bíráskodnak Loki-meccsen.

Szöveges közvetítés az onlajnok.com-on.

Ne felejtsétek el a góltotót, hiszen a hagyományokhoz híven kupamérkőzésekre is tippelünk.


A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...