BL 2010/2011SPR Lublin SSA-DVSC-Korvex 26-29

Legyőztük a házigazdát

Remek kezdés után az első félidő vége a lengyeleké volt, de szünet után Triffa Ágnes, Bulath Anita és Slakta Petra vezérletével jött a Loki-henger, 29-26-ra nyerte meg a DVSC-Korvex első BL-selejtező meccsét.

2010. szeptember 17., 20:54 (BA)

Tízedik perc, 5-2 ide. Minden a legnagyobb rendben, forog a gépezet, még akkor is, amikor 7-4-re vezetünk. Aztán porszem kerül a fogaskerekek közé, nem sikerülnek a támadás befejezések, kimaradnak a ziccerek, kapaszkodik a Lublin. Előbb közelítenek a lengyelek, aztán egyenlítenek, aztán már náluk az előny. Szerencsére időben eszmélnek a lányok, 12-10-es lublini vezetés után egyenlítünk, harmincpercnyi játék után 13-13 áll az eredményjelezőn. Csakhogy még hátra van egy időn túli szabaddobás, s ezt Wojtas a kezek között a bal felsőbe varázsolja, így szünetben egy oda.

A folytatásban is elszánt a csapat, látszik nincs komoly gond. A lelátóról erőt sugároz a debreceni szurkolótábor. Aztán érkezik a kispadról Slakta Petra. Aztán érkezik a labda a jobbszélre. Petra felugrik, lő, és gól. Másodszorra sem hibázik, s mivel Buli és Vali is elemében van (nem beszélve a kapuban parádézó Tréfiről) fordítunk, majd elhúzunk, majd hat perccel a vége előtt öttel vezetünk, Mielőtt hátra dőlhetnénk, rohamosan csökkenni kezd a különbség, de komoly gond nincs, a vége 29-26 ide.

A Lublin kipiálva, de szombaton a Zajecsar ellen sem lesz könnyebb!

SPR Lublin (lengyel)–DVSC-Korvex 14-13 (26-29)

Lublin, 1500 néző. V: Volodkov, Zotyin (oroszok)

LUBLIN: Jurkowska - MAJAREK 4, Repelewska 3, Wilczek 1

Marzecz 3, WOJTAS 6, WLODEK 5 (2). CSERE: Baranowska (kapus), Mihdaliova, Malek 2, Sviderskiené, Danielczuk 2

DVSC: TRIFFA - Csáki, BULATH 7, Hornyák D. 1, SZABÓ V. 3, Bogdanovics 4, Kazai 3. CSERE: Kiss É (kapus), Bognár B. 3 (2), SOPRONYI 3, SLAKTA 4, Juhász G. 1. Edző: Köstner Vilmos.

Az eredmény alakulása. 10. p: 2-5 27. p.: 11-10. 38. p.: 17-19. 50. p.: 20-25. 58. p.: 25-27.

Kiállítások: 8, ill. 8 perc

Hétméteresek: 3/2, ill 2/2

MESTERMÉRLEG

Gregorz Goscinski: – Rosszul kezdtünk, nem tudtunk mit kezdeni a debreceniek védekezésével, s bár az első játékrész hajrájában sikerült fordítanunk, szünet után ismét változtatni tudott a magyar bajnok.

Köstner Vilmos: – Az első tíz perc után azt hittem könnyebben nyerünk, de a saját figyelmetlenségeink miatt egyenlített az ellenfél. A folytatásban azonban ismét jobbak voltunk, s a sikerhez kellett néhány remek egyéni teljesítmény is.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...