EHF 2000/2001Wiener Neustadt-DVSC-Valdor 20-25

Ma utaznak Ausztriába a kézilabdázók

Terveivel ellentétben végül mégsem kíséri el a lányokat Debrecen polgármestere.

2001. január 5. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)

Fotó: Czeglédi Zsolt

Buglyóékat több tucat szurkoló is elkíséri Bécsújhelyre

Péntek reggel elindul Bécsújhelyre, a szombati EHF-kupameccs színhelyére a DVSC-Valdor női kézilabdacsapata. Társaival tart Ausztriába a sérült Kocsik Viktória és Nyilas Tünde is.

A nemzetközi mérkőzésekre csupán tizenkét játékost lehet nevezni, s pontosan ennyi kézilabdázó kapott helyet a keretben. Medgyessy Sándor edző ugyanis úgy döntött, tartalékok nélkül utazik a Loki. A lányok összetartását jellemzi, hogy a csapattal tart viszont a sérüléséből lábadozó Kocsik Viktória és Nyilas Tünde is, akik, ha a pályán nem is tudnak majd segíteni, jelenlétükkel mindenképpen jó hatással lesznek társaikra. A piros-fehérek csapatkapitányának bokasérülése egyébként szépen javul, ám a Wienerneustadt elleni első meccsen még biztosan nem játszik, hiszen miután a tavasz folyamán még nagyon sok fontos feladat vár a debreceniekre, nem érdemes kockáztatni Nyilas felépülését. A csapat a tervek szerint mintegy nyolcórás buszozást követően a pénteken a délután folyamán érkezik meg a meccs színhelyére, ahol 18 órától Medgyessy Sándor rögvest edzést is tart tanítványainak.

A Lokit elkíséri Pajna Zoltán alpolgármester is, sőt arról is szó volt, hogy a cívisváros első embere is a helyszínen szurkol majd a lányoknak. A polgármester titkárságán azonban érdeklődésünkre elmondták: Kósa Lajos szeretett volna Bécsújhelyre utazni, ám zsúfolt programjába ez sajnos nem fért bele.

Komáromi Ákos, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője sem unatkozik. Az egykori sikeredző pillanatnyilag azon fáradozik, hogy előteremtse a kupaszereplés anyagi fedezetét. Amilyen szerencséje volt ugyanis az utazási költségeket illetően a sorsolásnál a Lokinak, olyan rosszul járt a klub a játékvezetőküldéssel.

A bécsi központú nemzetközi szövetség határozata értelmében a Wienerneustadtnak csupán a közeli Szlovéniából érkező bírók költségeit kell fizetnie, a debreceni visszavágót viszont egy Rosztovból érkező orosz kettős vezeti, s a két keleti sípmester utaztatása több pénzébe kerül majd a DVSC-nek, mint a kupaforduló összes többi kiadása együttvéve.

Az ügyvezető szerdán részt vett a női liga ülésén is, ahol a Loki képviseletében ő is a rájátszás mellett tette le a voksát. Komáromi szerint három okból: szakmailag, a közönség, valamint a szponzorok szempontjából is szükség van a playoffra. A csapatok ugyanis így egy évben tíz meccsel többet játszanak, s az első hatba jutó gárdákra több kiélezett, közönségvonzó összecsapás vár majd. A ligaülésen döntés született arról is, hogy az NB I. 2000/2001-es küzdelmei május 27-én érnek véget, míg az idényt a Magyar Kupa június elején rendezendő négyes döntője zárja.


Kozák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...