NBI 2005/2006Győri Graboplast ETO KC-DVSC-Valdor 32-26

Megérdemelt sikert arattunk

Szerdán már a bajnok vár a Lokira Győrben.

2006. május 7., 22:09 (DZL)

Ismét örömet okoztak lányaink kiváló szurkolóinknak. A DVSC helyenként erőtől és lendülettől duzzadó játékkal fektette két vállra az FTC gárdáját. Pedig a kezdés előtt sokan féltették a Lokit. A múlt héten simán verte a Fradi csapatunkat, így a pesszimistábbak ezúttal is a zöldeket tartották esélyesebbnek. Igen ám, de van nekünk egy pokoli hangulatú hazai pályánk és vele együtt egy félelmetesen jó közönségünk. E két tényezőt senki nem veheti figyelmen kívül, amikor belép a Hódos ajtaján. Tudták ezt Németh András leányai is. Ám mindhiába próbálkoztak legyőzni minket, nem sikerült nekik. Megérdemelten nyerte a találkozót a DVSC, amelyre szerdán ismét bajnoki vár. A címvédő győriek látják vendégül Csákiékat.

De még egy pár mondat erejéig térjünk vissza a mai derbire! Íme néhány nyilatkozat a találkozóról:

Bíró Imre (DVSC, vezetőedző):

-Nagyon örülök annak, hogy a csapat a múlt heti vereség után talpra tudott állni. Egy küzdelmes mérkőzést nyertünk meg ma, néha jól is játszottunk. Ha nem is fölényesen, de győztünk. Gratulálok a csapatnak!

Németh András (FTC, vezetőedző):

-Nagyon korán elkezdtük kiszámolni, hogy ez a bajnokság miként fejeződik be és ezzel egy hatalmas lelki terhet vettünk magunkra. Ezt ez a csapat még nem tudta feldolgozni a mai mérkőzésen. Mi nem voltunk jók, viszont a Debrecen teljesen megérdemelten nyerte meg az összecsapást.

Orbán Annamária (DVSC, irányító), aki mind a hét gólját a szünet után érte el:

-Az első félidőben nem úgy sikerült nekem a játék, ahogy szerettem volna, de volt helyettem más a pályán, akinek jól ment. Örülök neki, hogy a második játékrészben jobban jöttek ki a helyzetek és a lövések is.

Hétfőn és kedden már tehát a Róth-alakulat ellen készülnek a cívisváros legszeretettebb hölgyei.

Fotó:Czeglédi Zsolt (HBN)

DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...