NBI 2009/2010Veszprém Barabás KC -DVSC-Korvex 26-35

Mindenki a fedélzeten

Felületesen szemlélve akár könnyű ujjgyakorlatnak is tűnhet a veszprémi fellépés, ám Bakó Botond és a DVSC-Korvex játékosai sem kirándulásra készülnek szombaton.

2010. január 8., 13:27 (BA)

A Loki szeptember elején éppen a veszprémiek ellen vágott neki a 2009/10-es szezonnak, s a rajton 43-21-re nyertünk a Hódosban. A 22 gólos siker azonban már csak emlék, szombaton 18 órakor egy értettebb, egységesebb ellenféllel szemben kell megszereznünk a két bajnoki pontot.

„A veszprémiek ellenünk játszották első élvonalbeli mérkőzésüket, érthető, hogy akkor megilletődötten léptek pályára – emlékezett a négy hónappal korábbi találkozóra Bakó Botond vezetőedző. – Azóta sokat erősödtek, formálódtak, homogénebb, jobb csapat lett a Barabás KC. Egy szimpatikusan küzdő, ambiciózus együttesről van szó, amely már bizonyította, hogy nem csak résztvevője akar lenni az első osztályú bajnokságnak, hanem jól is akar szerepelni. Ezt támasztja alá a helyezésük, illetve a figyelemre méltó eredményeik. Múlt héten nyerni tudtak Székesfehérváron, de korábban legyőzték a Hódmezővásárhelyt is. Komoly jó mérkőzésre számítok, s erre szükségünk is van, mert szeretnénk elérni a megfelelő formát, s ehhez hozzájárulhatnak az ilyen meccsek. Bízom benne, hogy a vásárhelyi győzelem óta sikerült előre lépnünk, hiszen a héten keményen, jól dolgozott a csapat, s szerencsére mindenki egészséges, így a legerősebb kerettel léphetünk pályára szombaton.”

A meccsnek otthont adó Veszprém Arénáról is megkérdeztük a szakvezetőt, hiszen a női NB I-ben ritkán játszhatnak a csapatok ilyen létesítményben.

„Nem sokan mondhatják el, hogy egy ilyen nagyszerű csarnokban léphetnek pályára, mely egy remek gárda, az MKB Veszprém otthona. Minket elsősorban a játék, a riválisunk ellen nyújtott produkció kell, hogy motiváljon, de jó hatással lehet a lányokra a gyönyörű környezet.”


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...