Slakta Petra

Minél többet visszaadni a szurkolóknak!

Slakta Petra. Ki ne ismerné Debrecenben a DVSC női kézilabdacsapatának agilis, harcos balkezesét? Azt a játékost, aki igazából nem okozott még csalódást szurkolóinak. Talán azért, mert ő mindig szívvel játszik….

2013. augusztus 20., 08:03 (handball)

Igazából még most sem tudjuk, mi történt a csapattal az elmúlt esztendőben. Tudom, hogy volt munka, hiszem, hogy volt elszántság, láttam, hogy igyekeztünk – az eredmény mégsem jött.

Kerestem, s találtam egy olyan játékost, aki itt volt a nagy diadalok idején, ám a tavalyi eredménynek is szomorú részese volt. Talán ő tudja, miért nem sikerült semmi.

Hát, ö sem igazán tudja az okokat, így azt gondolom, akkor járunk el helyesen, ha elfogadjuk: a tavalyi munkának idén kell beérnie!

Foglalkozzunk hát a jövővel, azzal, hogy sikerült ismét egy olyan csapatot kialakítani, amelyik megvetheti a lábát az első osztály középmezőnyében. Kezdetnek ez sem rossz…

Megtaláltam hát azt a játékost, aki megjárt itt mennyet és poklot, s nagyon szeret Debrecenben kézilabdázni. Ez a játékos a rokonszenves Slakta Petra, akiről elmondhatjuk, immár a leghűségesebb játékosaink közzé tartozik.

Azt mondja, hogy sok mindennel tartoznak a szurkolóknak, én meg ezzel egyet is értek. De rögtön hozzá teszem azt is, meg kell adni a bizalmat a lányoknak, mert nagyon szeretnének bizonyítani.

Slakta Petra: Mindkét csapatot jó emberek alkották...

S ami Petrát illeti, kíváncsi vagyok, idén hogyan tudjuk hasznosítani az ő agilis, lendületes és gólratörő játékát. Az elmúlt évben azon mérkőzéseken, amikor belső poszton kapott lehetőséget, fantasztikus játékot produkált. Most szélsőként bizonyít.

Hiszem, hogy ez az év az ő éve is lesz. S hiszek abban is, hogy a szurkolók visszatérnek a csapathoz, s már a Békéscsaba elleni idénynyitón olyan hangulat lesz, amire csak egy válasza lehet a lányoknak: menni ezerrel, s meghálálni a szurkolást!

Kívánom, hogy legyen minden hazai mérkőzésünk ünnep, mert ahogyan a régi Edda sláger is üzeni, az ünnep, az oly szép…

{{1}}

—Még a nagybányai felkészülési tornán fedeztem fel valamit. Úgy hívják: csapategység. Te is úgy látod, formálódik az új csapatunk? Kezdetek összeállni?

– Formálódik az „új csapat”, az igaz, sőt, ahogy telik az idő, egyre jobban. :)) Lassan az új képben, minden darab a helyére kerül. Ezt igazolja a legutóbbi két edzőmeccsünk is, de még van tennivalónk bőven.

Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy a jelenlegi csapat nagy részét is a „tavalyi” játékosok alkotják. Reméljünk, az a munka, amit az elmúlt szezonban elvégeztünk, az ebben a szezonban térül meg profitként.

– Személy szerint gratulálok a játékodhoz, szerintem sokat hozzá tudsz tenni a csapat lendületes játékához. Milyen formában vagy?

– Köszönöm, ha így látod. :)) Úgy gondolom, a szélsők adott teljesítménye nagyban függ a belső játékosokétól, szerencsére egyre több szerephez jutunk.

Dolgozunk azon, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsunk, még van pár hét a bajokság kezdetéig, reméljük akkorra mindenki (így én is) a lehető legjobb formába kerül.

– A felkészülés ezen szakaszában erős fizikai terhelésetek volt, így a játék technikai finomságai majd később lesznek láthatók. De milyen játékot is láthatunk majd? Mik lesznek a hangsúlyos elemek?

– Úgy gondolom, a felkészülés eleje óta nagy hangsúlyt fektetünk a védekezésünk javítására és a lerohanásunk gyorsítására, rendszerezésére.

Bízunk abban, hogy a kemény védekezésünkből sok indításgólt tudunk szerezni, a támadásainkat pedig majd az aktuális ellenfélhez igazítjuk.

– Két kérdés erejéig kanyarodjunk vissza a tavalyi esztendőhöz. Neked mi volt a legnagyobb csalódás? Te hogyan élted meg az elmúlt évet?

– A tavalyi szezon szinte minden téren csalódás volt. Egy jó kezdés után egyre mélyebbre süllyedtünk. Nagyon nem szeretnék róla beszélni, hiszen már eltelt öt hét az új szezonból.

– Te tagja voltál a BL-be bejutó csapatunknak, majd maradtál a fiatal csapatunkban is, s a mostani gárdának is oszlopos tagja vagy. Mi jut eszedbe, ha összehasonlítást kellene tenned?

– Rengeteg emlékem van a különböző LOKI-korszakokból. Voltak benne kedves, szép emlékek, sikerek és voltak olyanok is, amit senkinek nem kívánok…

Nehéz vagy talán nem is lehet párhuzamot vonni BL-be jutó és a „kieső” csapat között, de egy biztos, mindkét csapatot jó emberek alkották.

– Úgy néz ki, sikerült erre az évre megerősíteni a gárdát. Mi az első benyomásod az érkező játékosokról?

– Igen, azt hiszem, ebből az öt hétből egyértelműen kiderült, hogy erősödött a csapat. Az érkezőkről abszolút pozitív a benyomásunk! Jó, hogy jöttek, szükségünk van rájuk! :))

Slakta Petra: Nagy örömmel játszottam tavaly belső emberként is...

– Az elmúlt esztendőben a belső posztokon is kiválóan teljesítettél, nagyon agilis voltál. Hol érzed igazán jól magad?

– Átövőként érkeztem Debrecenbe, előtte soha nem játszottam szélsőt, így nem (volt) könnyű a „szélső-élet”. Nagy örömmel játszottam tavaly belső emberként is, igyekszem mindenhol a lehető legjobban teljesíteni.

Eddig úgy tűnik, hogy az idei szezonban a jobbszélső poszt az első számú, de indult már így szezon...

– Tényleg, mi a te játékod igazi jellemzője, a saját tükrödből nézve? Milyen vagy most, és milyen játékossá szeretnél válni?

– Azt, hogy milyen vagyok most, mindenki más szemmel látja, egy biztos, olyan játékossá szeretnék válni, akire a pályán és a pályán kívül is példáként lehet majd tekinteni.

– Új edző érkezett, akivel még nem dolgoztál együtt. Mik az első benyomásaid Varga Józsefről? Következetes? Kemény? Milyen csapatot szeretne ő, s hogy érzed, meg tudjátok az elképzeléseit valósítani?

– Igen, ismét egy új szezon, egy új edzővel, akivel eddig még nem dolgoztam. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy Józsi bá’ és mi is egy sikeres csapatot szeretnénk, ennek érdekében keményen dolgozunk, és bízunk benne, hogy meg tudjuk valósítani az elképzeléseit.

{{2}}

– Gondolom, ti játékosok belülről érzitek, milyen erőt képviseltek a többi élgárdával szemben. Hol lehet a mi helyünk az idei szezonban?

– Nyilván érezzük, hogy erősebbek lehetünk ebben a szezonban, de az csak idővel derül ki, hogy a többi csapat ténylegesen milyen erőt képvisel. Bízunk abban, hogy az 5-8. hely egyikét megszerezzük.

– Te igazán hűséges játékosunk vagy. Jól érzed magad Debrecenben?

– Igen, ez abszolút így van. Jól érzem itt magam, ezért vagyok még itt. :))

– Testvéred, Balázs a focicsapat 18 éves ifjú kapusa. Van rád hatása az ő debreceni karrierjének? Miatta is hosszabbítottál, vagy önálló döntésed volt?

– Igen, nagyszerű, hogy Bazsi is LOKI játékos, szerencsére a fiatal kora ellenére már neki is látható távolságban van a felnőtt csapat, hetente párszor velük edz.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem volt rám hatással a szerződésem meghosszabbításánál, hogy továbbra is egy városban lehetünk. Tisztában vagyunk vele, hogy ez keveseknek adatik meg, örülünk neki és büszkék vagyunk rá, de mivel sportolók vagyunk, a saját érdekünkben önálló döntéseket hozunk.

Slakta Petra: Mindenképpen csak együtt sikerülhet!

– Mi újság a magánéletedben? Boldog és elégedett vagy? Vannak már terveid a távolabbi jövővel kapcsolatban?

– Ahogy mondod, boldog és elégedett vagyok. Két és fél éve kapcsolatban élek és már jó ideje együtt lakunk. Vannak terveink, de mindenki tudja: Ember tervez, Isten végez… Reméljük a legjobbakat. :))

– S végül, a szurkolókról is kell beszélnünk. Ultráink olyan hangulatot tudnak teremteni, ami megdobogtatja a szíveket. Igazából, miért nem sikerült profitálni tavaly ebből az előnyünkből?

– Ez így igaz, a szurkolókra nem lehetett panasz a tavalyi évben sem. Nem tudom megmondani, hogy miért nem sikerült profitálni „belőlük”. Adósak maradtunk, igyekszünk kárpótolni mindenkit. :))

– Játékos, vezető, edző, szurkoló, meg mindenki azon dolgozik, hogy mutassuk meg idén az igazi LOKI-t. Mit üzentek a szurkolóknak? Hogy csak együtt sikerülhet? :))

– Mindenképpen. :)) Dolgozunk azért, hogy minél többet vissza tudjunk adni abból, amit tőlük kap(t)unk. Reméljük, ennek augusztus 30-án sok ember lesz szemtanúja a Hódosban! :))

Üdvözlettel :Slakta Petra


handball

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...