Komáromi Ákos

Módosított tervekkel

Vasárnap délután a DMVSC-lányok is bekapcsolódtak a női I. osztályú kézilabda-bajnokság pontvadászatába.

1982. szeptember 5. - Hajdú-Bihari Napló (Mészáros István)

Fotó: Kapitány Ferenc

Képünk a DMVSC csarnokavató tornáján készült, amikor Vargáné éppen betöréssel kísérletezik a Békéscsaba elleni mérkőzésen

Az őszi idény első mérkőzésére (igaz, a tényleges első fordulót már tavasszal lejátszották) ma délután kerül sor. A DMVSC ellenfele a kiesőjelölt Postás együttese lesz. Az elutazás előtt Komáromi Ákossal, a csapat edzőjével nemcsak a soron következő mérkőzésről, hanem az őszi tervekről, feladatokról is beszélgettünk.

- Milyen célkitűzésekkel vágott a bajnokságnak az NB I legalacsonyabb és legfiatalabb gárdája?

- Év elején a szakvezetők 16-22 pont elérését és ezzel körülbelül a 6-8. hely megszerzését tűzték ki célul - mondta Komáromi Ákos. - Tizenegy lejátszott forduló után 13 ponttal a negyedik helyen állt a gárda, majd az előrehozott első őszi mécsesünket is sikerült megnyerni, így 15 ponttal a tarsolyunkban kezdtük meg nyári szabadságunkat. Ezt követően vezetőink úgy értékelték, hogy csapatunk képes újabb tíz pont megszerzésére. Így összesen 25 ponttal fejeznénk be a bajnokságot.

- Hogyan sikerült a felkészülés?

- Háromhetes szabadság után július elejétől már saját csarnokunkban heti 8-10 edzéssel készültünk az előttünk álló feladatokra. Közben Fonyódon, Dunaújvárosban és Békéscsabán különböző erősségű tornákon vettünk részt, ahol kipróbálhattam a játékosok állóképességét és maguk is felmérhették a sorozatterhelés idegi és fizikai nehézségeit. Feltétlenül jó előiskoláknak bizonyultak ezek a tornák. Majd tíz napig Besztercebányán táboroztunk, a felkészülési időszak utolsó állomása pedig a debreceni csarnokavató torna volt.

- Mindenki egészséges?

- Sajnos nem. Tavaszi keretünkből Juhászné kéztörés, Bata pedig izomszakadás miatt vált ki. Antost felvették a Testnevelési Főiskolára, így rá sem számíthatunk. A pályára küldhető játékosok száma 9-10 főre csökkent, még úgy is, hogy Tóth Ildikó - kapusunk - felépült súlyos sérüléséből. Rá már a bajnoki mérkőzéseken is számítok, nem úgy Kádárnéra, aki szülés után ugyan már megkezdte az edzéseket.

- Négy hét alatt tíz mérkőzést játszik a csapat. Milyen esélyei vannak a DMVSC-nek?

- Nagy megterhelés ez a sűrített menetrend lányaink számára, különösen azért, mert sok a sérültünk. Ráadásul hazai környezetben - az új csarnokban - mindössze kétszer lépünk pályára. Mindent figyelembe véve én bízom az eredményes szereplésben, és remélem, hogy csapatom körülbelül 22-24 ponttal zárja a bajnokságot.


Mészáros István

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...