EHF 2000/2001DVSC-Valdor-Zaglebie Lubin 28-25

Nem ijednek meg a szurkolóktól

A kézisek lengyel riválisának játékosai hozzászoktak a pokoli hangulathoz.

2001. február 9. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)

Fotó: Czeglédi Zsolt

A hazaiaknak szükségük lesz a buzdításra

- Ismerjük és tiszteljük a magyar női kézilabdasport erejét, ám mi egyáltalán nem ijedünk meg a debreceni csapattól, célunk az EHF-kupa legjobb nyolc csapata közé kerülés.

Mindezt Dariusz Kasprzyk, a DVSC-Valdor lengyel riválisának, az MKS Zaglebie Lubin együttesének elnökhelyettese mondta el a Naplónak. A lubiniak tavaly a City-kupában a negyeddöntőig jutottak, s most a harmadik számú európai kupában sem szeretnék alább adni. A lengyel bajnokság ezüstérmesénél optimistán, de cseppet sem elbizakodottan tekintenek a Loki-Lubin párharc elé, amelynek első felvonását szombaton 15 órától rendezik a Hódosban (a találkozót a Sport 1 élőben közvetíti).

- Nehéz meccsekre számítunk, ám az eddig elért eredményeink köteleznek arra, hogy harcoljunk és mindent megtegyünk a továbbjutásért - nyilatkozta az elnökhelyettes. - Szerintem minimum ötven százalék esélyünk van arra, hogy kiejtsük a debrecenieket. Természetesen idegenben is nyerni szeretnénk, ám mivel a hazai csapat mindig némi előnyben van, egy három-négy gólos vereséggel már kiegyeznénk, hiszen akkor még reménykedhetnénk abban, hogy a lengyelországi visszavágón kiharcoljuk a nyolc közé kerülést.

A lengyel csapatban, amely csütörtökön az esti órákban érkezett meg a cívisvárosba, pillanatnyilag nincs válogatott játékos, a nemzeti együttes bővebb keretéhez tartozik azonban az irányító Marzena Kot. Szintén a gárda meghatározó tagja az átlövő Iwona Blaszkowska, valamint az egykori sokszoros válogatott hálóőr, Alicja Glówczak. Két légiósa is van a csapatnak, Larisza Dukhnova és Tatjana Stefan egyaránt Ukrajnából érkezett. A legnagyobb név azonban minden kétséget kizáróan a trénernőé: Bozena Karkut az elmúlt szezonban még a BEK-győztes Hypo játékosa volt. A Lubinról összességében elmondható, hogy képzett, rutinos kézilabdázókból áll, a csapat átlagéletkora 28 év.

- Bár a hét végén kilenc góllal kikaptunk a lengyel bajnokság listavezetőjétől, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy rossz formában lenne a csapat. Alaposan felkészültünk a debreceniekből, amit nagyban segített, hogy sikerült beszereznünk róluk egy videokazettát. Tudjuk azt is, hogy félelmetes közönségük van, de ez minket csak feldob. Bár a mi szurkolótáborunk viszonylag kis létszámú, otthoni nagy riválisaink ellen rendre tömött lelátók előtt lépünk pályára, így aztán hozzá vagyunk szokva a pokoli hangulathoz - mondta Dariusz Kasprzyk. A szombati találkozóra a jegyek elővételben a Hódos Imre-sportcsarnok büféjében vásárolhatók meg.


Kozák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...