EHF 1998/1999HK Viborg-DVSC-Symphonia 30-12Nyilas Tünde (Lajterné)

Nyilas és Jeddi elégtételt vehet a dánokon

A Lokiból mindössze két játékos szerepelt a Viborg ellen 1994-ben elvesztett kupafináléban. Nyilas Tünde és Jeddi Mária négy év után most visszavághat a dánoknak.

1998. november 5. - Hajdú-bihari Napló (Kozák Zoltán)

- Bár nem sikerült nyernünk, azért jó visszaemlékezni arra a döntőre - mondta Nyilas Tünde, a DVSC-Symphonia csapatkapitánya. - Az első meccsen már nyolc góllal is vezetett a Viborg, s nekünk onnan sikerült felállnunk. A visszavágó előtt azt hittük, hogy behozható a háromgólos hátrány, de a dánok, akikről tudni kell, hogy sohasem adják fel a küzdelmet, akkor jobbak voltak nálunk. Igaz, négy éve mindössze nyolc emberrel játszottuk végig a két meccset, én például kényszerből balszélsőként is szerepeltem. Kaphattunk volna könnyebb ellenfelet is, hiszen a DVSC-Viborg párharc akár egy elődöntőnek is beillene. De ez most már nem számít, ha jó eredményt akarunk elérni, előbb-utóbb minden riválist le kell győznünk. Az mindenesetre előny, hogy idegenben kezdhetünk. Jó játékot várok a csapattól Viborgban, s majd meglátjuk, ez mire lesz elég.

Az 1994-es elvesztett döntő Jeddi Mária pályafutásának egyik legfájóbb pontja. - Az emberek biztosra vették, hogy végre miénk lesz a kupa, így aztán sokkoló hatása volt az idegenben lőtt kevesebb gólunk miatt elszenvedett vereségnek - emlékezett vissza a Loki átlövője. - A sors úgy hozta, hogy most visszavághatunk, remélem, ez sikerül is. Össze kell szednünk magunkat, s szoros, döntetlen körüli eredményt kell elérnünk az első mérkőzésen, mert a dánoknak, akik szinte minden poszton válogatott játékosokkal rendelkeznek, az idegenbeli környezet sem jelent hátrányt, még a Hypót is le tudták győzni Bécsben.

Mind Nyilas Tünde, mind Jeddi Mária úgy véli, hogy a csapat körül nagyon jó a hangulat, a lányok fokozott figyelemmel készülnek az EHF-kupa nyolcaddöntőjére, s szívvel-lélekkel küzdenek majd a továbbjutásért. A kellő önbizalom is megvan, hiszen mint Jeddi Mária fogalmazott: "ha az ember nem bízik saját magában és a társaiban, akkor nem is érdemes pályára lépnie".


Kozák Zoltán

Forrás: Hajdú-bihari Napló

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...