BL 2010/2011HC Leipzig-DVSC-Korvex 31-25

Pedig sikerülhetett volna!

Katasztrofális első félidő után, sokat javult a DVSC-Korvex játéka, ám csak a felzárkózásig jutott a csapat Lipcsében, a pontszerzés nem jött össze.

2010. október 13., 21:29 (BA)

Pedig a meccs előtt nyugodtnak tűntek a lányok, a pályán azonban sokáig nyoma sem volt a higgadtságnak. Eladott labdák, korán és rosszul befejezett támadások büntetése volt a Lipcse sok lerohanásgólja. Pedig a HCL leggólerősebb játékosának, a múlt szombaton, Spanyolországban tíz találatig jutó Karolina Kudlacznak nem ment a játék, mindjárt az elején kihagyott egy büntetőt, s a huszadik percben még csak másodszor volt eredményes.

A németeknek azonban még a lengyel klasszis góljai sem hiányoztak, hiszen sorra kerültek ziccerbe gyorsindításból, azaz a DVSC támadásban elkövetett hibáiból éltek. Így a gyakran kiszolgáltatott helyzetbe kerülő Triffa Ágnes bravúrjai ellenére is gyorsan tetemes előnyt szerzett a Lipcse. A félidő végére legalább egy kicsit sikerült rendezni a sorokat, s 16-11-es hazai előnnyel térhettek pihenőre a csapatok.

Szünet után a rövid pihenő után visszatérő Triffa Ági tartotta a lelket a csapatban, a jobbszárny (Sopi és Csakesz) pedig elkezdték szórni a gólokat, így a hajrá előtt egy gólra sikerült felzárkózni. Ez azonban felemésztette a lányok erejét, a hajrában újra robogott a Lipcse, s végül 31-25-re nyert.

Kár, mert kicsit összeszedettebb játékkal, kevesebb hibával összejöhetett volna a bravúr…

HC LEIPZIG (német)-DVSC-KORVEX 31-25 (16-11)

Arena Leipzig 4000 néző. V: Togstad, Kristiansen (norvégok)

LEIPZIG: SCHÜLKE - LYKSBORG 6, Eriksson 1, Müller 2, AUSBURG 4, Kudlacz 5 (1), RÖSLER 6 (2). CSERE: Plöger (kapus), ULBRICHT 6, Daniels 2 (1), Kiedrowski, Haugen 1.

DVSC: TRIFFA - CSÁKI 7, Bulath 1, Bognár B. 5 (3), Szabó V.

Bogdanovics 3, Kazai. CSERE: Kiss É. (kapus), Borbás, SOPRONYI 7 (1), Hornyák D. 1, Juhász G. 1.

Az eredmény alakulása. 8. p.: 5-1. 17. p.: 12-5. 26. p.: 15-10. 37. p.: 20-14. 43. p.: 23-20. 49. p.: 24-23. 55. p.: 28-25.

Kiállítások: 4, ill. 6 perc

Hétméteresek: 6/4, ill 4/4

MESTERMÉRLEG

Heine Jensen: – Remek kezdésünk meghatározta az egész mérkőzés képét. A második félidőben mi visszaestünk, a debreceniek pedig sokkal jobban játszottak, s fel is zárkóztak egy gólra, de a hajrá újra a miénk volt.

Köstner Vilmos: – A meccs elején és végén nem játszottunk jól, de a köztes időszakban bizonyította csapatom, hogy nem véletlenül került be a Bajnokok Ligájába. Sok eladott labda, és az agresszívabb, az egyszerűbb kézilabdát hatékonyabban játszó német csapat megérdemelten nyert.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

tegnap, 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...

március 20., 19:29

Csak az elején volt miért izgulni

A rossz kezdés után összekapta magát a DVSC SCHAEFFLER és magabiztosan szerezte meg a két bajnoki pontot Dunaújvárosban. Tovább...

március 19., 16:00

Két BL-csata között fontos bajnoki Dunaújvárosban!

A vasárnapi Vipers elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő után, a szombati norvégiai visszavágó előtt a Dunaújvárosi Kohász KA vendége lesz szerdán a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...