Pető Zoltán

Vendégszereplőink a DVSC labdarúgócsapatának játékosai, edzői, vezetői. Az egykor velük készült interjúimat teszem most ismét elérhetővé.

1998. szeptember 25. - sportstatisztika.com (Tóth András Balázs)

- Hogyan indult a pályafutásod?

- Szolnokon születtem, egy közeli kis faluban nevelkedtem hetedikes koromig. Szolnokon jártam végig a szamárlétrát a serdülő III-tól az ifi I-ig. Végig tagja voltam a korosztályos válogatottaknak is, egészen az olimpiai csapatig. Egy védő sérülése miatt kerültem a serdülőválogatottba, és aztán ottragadtam. Kijutottam két ifi EB-re is. Az elsőn nálam egy évvel idősebbekkel játszottam. Balszerencsés körülmények között lettünk csak nyolcadikok. Ha kis szerencsénk van, kijuthattunk volna az ausztráliai VB-re. A másik EB Angliában volt. Játszottunk a Nottingham Forest és a Derby County stadionjában is, óriási élmény volt, érezhettünk az angol foci varázsát. Egy gólon múlott a továbbjutásunk a csoportból.

- Hogy kerültél Debrecenbe?

- Szolnokon már az NB II-es felnőtt csapatban játszottam. A bátyám is focizott, együtt játszott pl. Vadicska Zsoltival is. Így szinte az egész csapatot ismertem, nagyon könnyen beilleszkedtem. Szívesen emlékszem vissza Lódi Laci bácsira, aki mindig azt tanította, hogy a foci csak játék. Ne fásuljunk bele, vegyük észre a játékosságot. Valaha a Tatabányában játszott, játékosnak is kitűnő volt. Sokat koszönhetek nevelőedzőmnek, Munkácsi Józsefnek is. Sporttagozatos iskolába jártam, nagyon jól álltak a sporthoz, mindenben segítettek minket. 1991-ben történt, miután a gépipari technikumban elvégeztem a harmadikat, hogy eljöttem a Lokihoz. Az érettségit már itt tettem le. Egy évig még az NB II-ben szerepeltünk, majd jött az NB-I. Egy fiatal, ütőképes gárda jött össze: Sándor Tamás, Madar, Szatmári, Nagy Csabi és a többiek. Egyszerűen kiszorítottuk a csapatból az idősebbeket.

- Mi van Nagy Csabival?

- A sportkollégiumban is szobatársak voltunk, majd egy ideig egy házban is laktunk. Legjobb barátom. Most Püspökladányban játszik az NB II-ben, de nála sokkal gyengébb játékosok is vannak a profiligában. Belevágott a főiskolába, és a sulival együtt sokkal nehezebb...

- Meddig szól a szerződésed?

- 1999 nyaráig. Konkrét ajánlatot nem mondok, de vannak érdeklődők. Annyi biztos, hogy másik magyar klubba nem igazolok. Külföldre sem megyek bárhová. Vagy egy nívós bajnokság, vagy a DVSC. Itt szeretnek az emberek, én is szeretem a közönséget. Ha benne vagyunk az első hatban, nyolcban, akkor már nagyon jó debreceni focistának lenni.

- A Rostock ellen te is nagyon jól játszottál. Még Németországból is kaptál gratuláló e-mailt.

- Igen, még Pamicsot és a német válogatott srácot is lecserélték rólunk, Szatmári Csabival. Engem igazán a nagy tét dob fel, akkor játszom jobban. A Rostockot megverni pedig tényleg nagy fegyvertény volt. Voltak debreceni szurkolók a sok német között, oda is mentünk megköszönni a bíztatást.

- A gyenge bajnoki rajt tükrében: megérte az Intertotó-indulás?

- Persze. Igazán meghozta az önbizalmunkat. Akár még tovább is juthattunk volna. A lengyelek például hét játékosukat pihentethették abban a fordulóban, amikor nekünk Diósgyőrbe kellett menni. Sajnos, csak a BVSC-meccset tudtuk elhalasztani. A Ruch volt a frissebb. Külföldön, Olaszországban vagy Spanyolországban egy hónap kötelező pihenőt kapnak a játékosok nyáron. Ezt biztosítja a játékos-szakszervezet.

- Hogy értékeled az eddigi fordulókat?

- Idegenben továbbra sem vagyunk az igaziak. Nagyobb arányban csak a Zetétől kaptunk ki, a többi oroszlánbarlangban nem vallottunk szégyent. Diósgyőrbe, Zalaegerszegre, Újpestre és a Fradihoz menni senkinek sem leányálom. Itthon az ETO-t kivéve mindenkit megvertünk. Ellenük is csak egy buta góllal vesztettünk az utolsó percben. A gyenge kezdés miatt nem volt törés a csapat lelkivilágában, tudtuk, hogy jobbak vagyunk ennél. Persze csalódottak voltunk az eredménytelenség miatt. Az utolsó négy meccsből már hármat nyertünk, sőt a következő két fordulóban újabb 6 pontot akarunk szerezni.

- Jót tesznek a hétközi edzőmeccsek?

- Igen. Jobb igazi ellenfél ellen felkészülni bizonyos figurákból, mint egymás elleni játékban. Például most a 11-0 előtti edzéseken komolyabban gyakoroltuk a szögleteket, és a meccsen 20 perc alatt fejeltünk három gólt ugyanolyan szöglet-szituációból. Egyébként mi kérjük az ellenfeleket az itthoni edzőmeccsekre, idegenben ritkán játszunk, esetleg ha meghívnak valahová hírverő találkozókra. Ott a közönséggel van némi probléma, de a csapatok nagyon lelkesek és sportszerűek.

- Figyelemmel kíséred-e a szolnoki focicsapat szereplését?

- Az NB I középmezőnyében vannak. Két szempontból is követem a szolnoki eseményeket. Egyrészt mert volt csapatom, másrészt mert egy jó barátom ott focizik.

- Mi alapján osztjátok el a szabadrúgásokat?

- Sok szögletet is rúgok, oldalvonal melletti szabadokat, vagy a 16-os környékéről is. Jobb oldalról általában minden az enyém. Esetleg, ha úgy érzem, szólok Ileának, hogy "rúgjad, Nicu". Góljaim nagy részét szabadrúgásból szereztem.

- Első NB I-es évedben 3 gólt lőttél, és azóta is minden évben egyet-egyet. Megtartod ezt a szokásod?

- Idén nem állok meg egynél. Két-három gólt akarok rúgni. Lassan elérem a 150. meccsemet, jó lenne addigra 10 gólig jutni.

- Kik a legjobb balhátvédek Magyarországon?

- Talán csak Mátyus lehet a vetélytárs, aki egyébként jó barátom. Sajnos, amikor Csank kezdte építeni a csapatát, én éppen rosszabb formában voltam, jogosan hagyott ki. Most sokkal jobb vagyok, helyem lehetne a keretben.

- Szerencsés az MK-sorsolás?

- A Lébénnyel játszunk. Nem sokat tudunk róluk, csak hogy nagyon messze vannak. Lemegy a kupameccs, aztán indulunk Szombathelyre bajnokira, ott van a közelben. A Lokinak nincs könnyű ellenfél, sohasem voltunk igazán kupacsapat. Tavaly is csak döntetlent játszottunk a Csengerrel és kikaptunk Szegeden.

- Kedvenc külföldi csapatod?

- A három holland (Rijkaard, Gullit és van Basten) óta a Milan. Akár fenn vannak, akár lenn, nekik szurkolok most is.

- Van-e valami hobbid?

- Nem igazán. Reggel úszás, aztán konditerem, majd az edzés. Mindent a focinak rendelek alá. Jó két éve nem voltam például diszkóban sem.

- Volt már esküvő?

- Igen. Tavaly volt az eljegyzés, idén nyáron pedig szűk körben az esküvőt is megtartottuk. A templomi esküvő és a nagy lagzi majd valamikor télen lesz. Feleségemet, Dórit 7 éve ismerem és 3 éve lakunk együtt. A jó játékhoz nyugodt családi háttér kell, és ezt ő biztosítja.

- Megvan még Angie?

- Persze. Nagyszerű kutyus. Akkor vettük, amikor legutoljára nyertünk idegenben bajnoki meccsen. Hát, mi tagadás, az már régen volt...

- A Nyíregyháza egy ponttal van mögöttünk. Mit várhatunk ellenük?

- Szombat estére már négy ponttal lesznek mögöttünk.


Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...