Pácz Viktória

Portré: Pácz Viki

Új riportsorozatot indítunk a honlap olvasói részére, amiben bemutatkoznak azon fiatal játékosaink, akiket már szerződés köt klubunkhoz, főleg a felnőttekkel edzenek, de többnyire még az ifiben játszanak. Elsőként Pácz Viktória kapusunk mutatkozik be.

2009. december 7., 20:44 (dvsckezilabda.hu)

– Nyáron a kapus posztra első kiszemeltünk Kiskunhalasról Guiu volt, végül mégis Te érkeztél hozzánk. Hogyan jutottál el addig, hogy a DVSC játékosa lettél?

– Tatai vagyok, ott kezdtem kézilabdázni, s rögtön kapus posztra kerültem. Hetedikes koromban leigazolt a helyi NBII-es csapat. Behívtak a serdülő-válogatottba, s ekkor megkeresett a Győr, Dunaújváros, Fehérvár. Végül utóbbit választottam, a gimnáziumot már ott kezdtem el.

– A kezdeti idők nehezek voltak, hiszen a szülői házból kollégiumba kerültem. Noha Tata közel volt, sokszor meglátogattak szüleim, de így is hiányoztak, ahogy három testvérem is. A csapatnál végigjártam a szamárlétrát. Az első NB1-es meccsemen a Kiskunhalas ellen két hetesre állhattam be, s mindkettőt megfogtam! A Fehérvárnál előnytelen szerződést akartak velem kötni, így a Csömör NB1/B-s csapatánál voltam fél évet, majd egy másik fél évet Kiskunhalason védtem. Guiu mellett elég sok lehetőséget kaptam az NB1-ben.

– Hogyan kerültél Debrecenbe?

– Augusztusban kerestetek meg, rögtön igent mondtam! Noha rokonaink laknak Hajdúsámsonban, régebben nem nagyon szerettem erre jönni, elgondolni sem tudtam, hogy egyszer debreceni játékos legyek. Egyetlen mostani csapattársammal sem játszottam együtt más csapatoknál, ennek ellenére nagyon gyorsan ment a beilleszkedésem. Nagyon jó közösségbe kerültem, edzések és mérkőzések után is összetartunk.

– Nekem nincs még autóm, de mindig hívnak társaim, hogy elvisznek, ha megyünk ebédelni egy étterembe, vagy valamelyik játékostársamhoz, esetleg moziba. Annyira szeretek most már Debrecenben lenni, hogy szüleim csodálkoznak, hogy milyen ritkán megyek Tatára. Sajnos nemrég szomorú utam volt haza, mert Tatán a házunk fele leégett.

– Nagyon fontos az iskola, érettségi után miként folytattad?

– Budapestre járok egyetemre, levelezőn végzem a testnevelői edzői szakot. 3 éves, most kezdtem el.

– Szerelem?

– Most nincsen, kitölti az időmet az edzés, mérkőzés, iskola – de biztosan lesz előbb-utóbb!

– Kézilabda hosszabb távon?

– A 3 éves szerződésemet mindenképp kitöltöm. Ebben a szezonban még védhetek az ifiben, de jövőre már kiöregszem onnan. Ezért örülök, hogy jövőre NB1/B-s csapatunk is lesz, mert biztosított lesz számomra a játéklehetőség. Most párhuzamosan járok Vili bá'-hoz ifi edzésre, s a felnőttekhez is. Sanyi bá' – mint kapusedző – minden nap foglalkozik velem, így folyamatosan fejlődhetek. Az ifiben is nagyon jó társaság jött össze, már a 3. helyen állunk a bajnokságban, s remélem, hogy ezt legalább megtartjuk a végére.

– Sok sikert a debreceni, s további pályafutásodhoz!


dvsckezilabda.hu

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...