Latakaite, Ruta

Ruta szívesen visszatérne

A Loki ex-játékosa tegnap a lelátóról figyelte az egykori társakat.

2009. február 5., 06:18 (DZ)

Öt éven át (2003/08) játszott nálunk a litván nemzetiségű Ruta Latakaité, aki ebben a szezonban a német első osztályban szereplő Rhein-Main Bienen alkalmazottja. Rutit tegnap a Főnix nézőterén fedezhettük fel. A pár napra szabadságot kapó 94-szeres válogatott irányító-átlövőt természetesen "elkaptuk" egy rövid interjúra.

-Jó újra látni téged Debrecenben. De hogy-hogy nem Németországban vagy?

-Most egy kis szünetet kaptunk, mert a hétvégi meccsünket már decemberben lejátszottuk és kaptunk egy kis szünetet, hogy kipihenjük magunkat. Legutóbbi mérkőzésünk nem sikerült elég jól és így hátha sikerül megfelelően regenerálódnunk.

-Elégedetten pillanthatsz a német bajnoki tabellára?

-Nem is tudom. Hetedikek vagyunk jelenleg, de csak három pontra vagyunk a harmadiktól lemaradva. Van még néhány összecsapásunk, amin javíthatunk. Az első hatba kerülhetünk, amivel teljesíthetjük az elvárásokat. De majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.

-Hogy érzed magad kint? Jobb ott, mint itt volt?

-Annyira jól nem, mint Debrecenben. Más az ottani élet, a körülmények. Itt öt évet töltöttem el, ott még csak pár hónapja vagyok. Teljesen más a két közeg.

-Milyen érzéssel nézted végig a Dunaferr elleni mérkőzést?

-Jó érzés itt lenni. Látni már nem annyira, mert én is szerettem volna pályára lépni a lányokkal. Debrecenben, hazai körülmények között. Azért furcsa volt kívülről nézni és tapsolni nekik.

-Hangodon azt érzem, hogy elérzékenyült. Van esély rá, hogy még visszatérsz hozzánk játszani? Szeretnéd?

-Minden Debrecentől függ. Ha meg tudnánk egyezni, akkor nem lenne akadálya a dolognak. Mondhatom azt, hogy szívesen visszajönnék. Ez így van, nem tagadom.

A rövid interjú végén azt is meg lehetett állapítani, hogy Ruta nem hogy elfelejtett volna magyarul, hanem még talán a korábbinál is tisztábban és szebben beszélne. A rendkívül intelligens játékos szemében mintha könnycseppek kezdtek volna gyülekezni a beszélgetés végeztével. Hátha lesz ő még egyszer újra lokista!


DZ

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...