NBI 1992/1993TFSE-DVSC 15-26Komáromi Ákos

Szakmai biztonság, anyagi bizony­talanság

A DVSC női kézilabdacsapata ma kezdi a bajnokságot Budapesten

1992. augusztus 28. - Hajdú-Bihari Napló (Csubák Zoltán)

A tegnapelőtt elkezdődött új női kézilabda-bajnokságban a Debreceni VSC együttese ma, pénteken délután 4 órától Budapesten a TFSE ellen mutatkozik be. Csütörtökön a július 6-án kezdődött felkészülés utolsó edzését követően Komáromi Ákossal beszélgettünk az elmúlt csaknem két hónapról, a változásokról és a tervekről.

- Milyennek értékeli a felkészülési időszakot?

- A tavalyihoz képest ezen a tavaszon magasabb edzettségi szinten állt le a csapat a szabadság előtt. Öt hétig pihenhettek aktívan a játékosok, de azért fakultatív edzésekre is kértük őket. Örülünk, hogy komolyan vették kérésünket, ennek is köszönhető, hogy összességében a fizikai felkészítés átlagon felül sikerült. Összesen hatvankétszer edzettünk és 12 mérkőzést vívtunk július elejétől mostanáig. A technikai képzésre ugyanakkor még több időt kell szánnunk ezután is. A taktikában előtérbe került Mátéfi Eszter játéka, akit - a tavalyi szülésük miatti lemaradásuk okán - Dörnernével együtt nagyon komoly fizikai munkára kellett fognunk. Részben tudatosan, másrészt kényszerből is ki kellett próbálnunk Mátéfit irányítóként, és Eszter főleg a hatos fal ellen már nagyon jó teljesítményt nyújtott.

- Mi az elképzelése az irányító posztra, kivel szeretné betölteni?

- Éveken át Medgyessynét tudása és a vetélytársak hiánya miatt minden mérkőzésen végig kellett játszatnom, ha egészséges volt. Ezután szerencsére rá sem hárul majd akkora teher, mint eddig, mert Mátéfival váltogatni fogják egymást. Ennek köszönhetően bízom benne, hogy az ellenfelek taktikai alkalmazkodása is nehezebb lesz hozzánk. Persze koránt sincs arról szó, hogy kettejük közül bármelyik játékos előnyt élvez, hiszen a sokáig sérült Medgyessyné hiányát főleg két ponton éreztük. Távollétében a háromátlövős játékot még nem tudtuk igazán megoldani és nem volt gördülékeny a gyors indítás-lerohanások szervezése sem. Szóval csapatjátékban még csiszolódnia kell a társaságnak.

- Három tornán is szerepeltek.

- Dunaújvárosban Medgyessyné még szerepelt, és ekkor játszottunk a legmutatósabban, igaz közepes erősségű mezőnyben. Szegeden a Fesztivál-kupán másodikok lettünk, de itt elsősorban a küzdőszellemből jeleskedtünk. Végül az elmúlt héten a horvátországi Varasdon, egy kitűnő színvonalú tornán négy mérkőzésből hármat nyertünk és csak egyet veszítettünk. A túra legfőbb haszna az volt, hogy szoros mérkőzéseket vívtunk és ezekhez mindenkinek tudása legjavát kellett nyújtania.

- Két új játékost igazoltak a csapatba.

- A kapus, Vera Marincakova (27) a csehszlovák bajnokságban 5. helyezett Nyitra kezdőkapusa volt. Mindhárom tornán szerepelt, biztatóan mutatkozott be, voltak jó és rossz periódusai egyaránt. A Jászberényből érkezett, beálló Tarjáni Szilviának sokáig nehézséget okozott a magasabb fokú edzésmunka, de szorgalmas és törekvő, ezért remélem, hamar beilleszkedik. Ugyanakkor hozzátenném, hogy én Mátéfit és Dörnernét is az együttes új játékosai közé sorolnám, hiszen most volt teljes az "alapozásuk" velünk.

- Eddig kedvező híreket hallottunk. Vannak-e gondjaik is?

- A játékosokkal kezdeném. Sajnos, kevesen vagyunk, ugyanis három lányra nem számíthatunk egy darabig. Sipos Éva hosszú ideje beteg, Borók Ritát még kölcsönbe kellett adnunk Balmazújvárosra, Horváth Bea pedig egész nyáron az ifi válogatottal készült az EB-re. Vagyis bármelyik kulcsjátékos esetleges sérülése felboríthatja a terveinket. Ennél sokkal súlyosabb gondjaink vannak anyagilag. Katasztrofális az egyesület és a szakosztály anyagi helyzete, ha így haladunk, nem tudjuk befejezni a bajnokságot! Előttem egyáltalán nem tisztázott, hogy például ki tudunk-e utazni majd az első IHF-kupa-mérkőzésre... Szóval szeretnénk, ha a megyei és a városi önkormányzat továbbra is, sőt még inkább segítene bennünket a válságos időszak túlélésében.

- De hát nemrég kötött önökkel szerződést az osztrák Seidl menedzseriroda!

- Egy évre a négymillió forintos támogatás biztos, de hogy lesz-e több, vagy mennyi, és az elég lesz-e végig, az kérdőjel. Számításaink szerint a szakosztálynak december 31-ig még 10-11 millió forintot kellene kapnia vagy szereznie, hogy Debrecent az eddigiekhez hasonlóan képviselje mind a hazai, mind a nemzetközi porondon! Mi itt élünk, ezt a várost reklámozzuk világszerte, ezért úgy érzem, joggal fordulhatunk Hajdú-Bihar különböző fórumaihoz.

- Melyek a csapat elé támasztott célkitűzések?

- Az elmúlt bajnoki év sok tanulsággal járt. Ezúttal végig versenyben akarunk lenni a dobogós helyekért, még a bajnoki címért is. A Magyar Kupában a cél a hagyományokhoz hűen szerepelni, az IHF-kupában pedig a döntő közelébe kerülni. Ezenkívül szeretném, ha válogatottjaink, Bocsiné és Dörnerné a decemberi B-világbajnokságon is a magyarok húzóemberei lennének.

- Az IHF-kupában a DVSC-nek török ellenfél jutott.

- Úgy érzem, nem lesz hátrány az sem, hogy itthon kezdünk, így is biztos továbbjutást várok a csapattól.

- S mire számít a pénteki bajnoki nyitányon?

- A TFSE-t sem kerülték el a személyi változások, hiszen eltávozott az egyik kapusuk, no meg Simics is. Délután 4 órakor kezdünk az Alkotás utcában, ahol biztos győzelmet és főleg becsületes küzdőszellemet várok csapatomtól.


Csubák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...