Bulath Anita

Szeptember hónap játékosa: Bulath Anita

Bulath Anita lett 2010 szeptemberének legjobb LOKI játékosa. A szurkolók választották meg, s ez ad igazán nagy jelentőséget a "Hónap játékosa" címnek. Megérdemelte, mert sokat tett a DVSC-KORVEX Bajnokok Ligája sikeréért. Fáradhatatlan, legyőzhetetlen játékos. A szívét adja minden sikerünkért. Gratulálunk, Anita!

2010. október 22., 23:15 (handball)

Jó néhány évvel ezelőtt a dunaújvárosi csapatba a cserepadról beszállt egy fiatal, szőke hajú átlövő. Jött, látott, felnézett, s hatalmas gólokat lőtt. Igen egyszerűen, lendületből, természetes vehemenciával. Mindenki azonnal észrevehette, hogy nagyon jó játékosról van szó. Utána minden meccsen, amit láttam, vártam, hogy majd beküldik. S sokszor beküldték.

Azóta sok esztendő telt el. A fiatal, bohém, bátran lövő játékos felnőtt, s külföldöt, válogatottat is megjárva, tavaly eljött hozzánk, ide Debrecenbe. Bár csábították több helyre, minket választott, s azonnal láttuk, nagyon jó vásárt csináltunk vele. De még milyet!

„A” Bulath Anita. Egy kiváló játékos, egy nagy küzdő, egy ízig-vérig csapatjátékos. Az az ember, aki a legnagyobb ellenfél ellen is a legnagyobbat tudja játszani. Az igazi sztárok, az igazi egyéniségek a legnevesebb ellenfelek ellen nyújtják a legmaradandóbbat. Ott mutatják meg, ahol a legjobban kell. S ő ilyen: klasszis játékos. Minden értelemben.

{{7}}

Gyorsan telik az idő. Miközben egy esztendeje annak örültünk, hogy eltalált hozzánk, most azon aggódunk, vajon itt lesz e velünk jövőre is? S ez BULI teljesítményének legnagyobb értékmérője: hogy megszerettük, hogy féltjük, s hogy hiányozna, ha jövőre a 83-as mezben nem Ő futna ki csapatunkban.

2010 szeptemberének legjobb LOKI játékosává választották a szurkolók. Ez a riport ennek tiszteletére készült, de egy kicsit többről is szól: Anitáról, s természetesen a BL-ről. BULI-ról, s természetesen a bajnokságról. S természetesen Bulath Anita egyéniségéről…. Ime.

Szeptember hónap legjobb játékosának gratulálunk

– Mit tartasz nagyobb elismerésnek: ha a szakma, ha a média, vagy ha a szurkolók választanak meg a „legjobbnak”?

– Számomra fontos, ha elismerik azt, amit csinálok. Nagyon jól esik, ha a szurkolók, ha a szakma, vagy a média választ meg a legjobbnak. Ez valahol azt jelenti, hogy elismerik azt, amit csinálok.

– A „szeptember hónap játékosa” címet elsősorban a BL selejtező három meccsén produkált játékodnak köszönhetően kaptad. Nem pihentél sokat a meccseken. A szív mellett azért szükség van erőre is. Sokat dolgozol?

{{1}}

– Nagyon sokat készültünk erre a selejtezőre, rengeteg fizikai és állóképességi feladatot végeztünk el az edzéseken, azért, hogy kibírjuk a három mérkőzést. Nyáron is azért vettünk részt sok tornán, hogy bírjuk a sorozatterhelést.

– Régóta járok kézilabda meccsre. Láttam sok ragyogó játékost, nagy küzdőt. De olyan fáradhatatlan harcost, mint Te, bevallom, nemigen. Kitől örökölted ezt a fanatizmust?

– A családom természetében benne van az akarat. Talán tőlük örökölhettem. Amióta az eszemet tudom, ilyen küzdő típus vagyok. Gyerekkorom óta még a társasjátékozás közben sem szerettem veszíteni, és nem is akartam.

– Tudod, mi számomra a Te játékodban fantasztikus? Ha hibázol, tudom, legközelebb olyan bombát eresztesz meg, hogy menekül előled a kapus…Mennyi a pulzusod ilyenkor?

– Örülök, hogy így látod, de ez nem mindig van így. Tudom, mikor hibázok, és próbálom kijavítani a hibáimat. De azért a pulzusom elég magas.

{{2}}

– Vannak, akik védekezni tudnak, s vannak, akik támadni. Vannak, akik betöréses gólt szereznek, mások talpról, vagy távolról lőnek. Van, ki jobbátlövő, s van, aki meg balátlövő. De Te ezeket egyszemélyben ötvözöd. Óriási dolog. Univerzális játékosnak tartod magad?

– Nem tartom magam univerzális játékosnak, csak megpróbálok mindent megtenni azon a poszton, ahová raknak. Belső posztokon több csapatnál játszottam, és talán ez hozta azt, hogy feltalálom magam ezeken a helyeken.

– Elárulom Neked, hogy ma Téged tartalak-tartunk a LOKI egyik legkarizmatikusabb játékosának. Amikor bemutatom csapatunkat ismeretleneknek, úgy kezdem: ő ott a 83-as mezben az egyik legjobb játékosunk. Érzed, hogy Te vagy a vezére a csapatnak?

– Köszönöm szépen, de egy csapat azért csapat, mert mindenki hozzá teszi magát az eredményhez. Szerintem egymást segítjük, ha nekem megy, az azt jelenti, hogy rengeteg segítséget kapok a másiktól. Ez csapatjáték. Csak egy csapatként érhetünk el igazi sikereket.

A BL-ben vagyunk, hát beszéljünk a BL meccsekről is

– Mit éreztél, amikor a HYPO ellen 21-21 volt a meccs állása? Dühöt? Elszántságot? Gondoltál arra egyáltalán, hogy itt ma nem mi győzünk?

– 21-21-nél azt gondoltam, hogy hazai pályán a szurkolóink előtt ezt a mérkőzést nem veszíthetjük el. Elszántságot éreztem.

– Sérülésed előtt rárontottál a falra, kétségbeesett akarattal. Ilyenkor nem igazán mérlegelsz, ugye? Visz a szíved, a sikervágyad?

– Amikor odanéztem, úgy éreztem, még beférek a résen, de úgy tűnik, nem férek el ekkora helyen. Viccet félre téve, gólt akartam lőni.

{{4}}

– Csapatunkban sok jó játékos van. De ha kiélezett a helyzet, kemény az ellenfél, akkor mindenki Tőled várja, hogy megoldod a helyzetet. Érzed a felelősséget?

– Nem csak tőlem várják ezt, szerintem mindenkitől. Akinek adott helyzetben megy a játék, arra próbálunk játékot játszani.

– Lipcsében sérülés után játszottál. Teljesen felépültél? Nem volt nagy kockázat pályára lépni? Érzed még a sérülést?

– Sajnos ez a mai napig nem 100%-os. Azt hittem, tudok segíteni a csapaton, de még a mai napig érzem, és nem tökéletes.

– Elvesztettük a meccset, de megint villantottunk valamit. Valami magyarosat, valami szépet. Érezted valamikor, hogy meg tudjuk fogni őket?

– A második félidőben volt sanszunk, hogy megfogjuk őket. A védekezésünk összeállt, Sopi szép gólokat lőtt. Egy gól volt közte, és utána elkezdtünk kapkodni. Ezeket majd el kell felejtenünk, hogy a jövőben meg tudjuk fordítani a mérkőzéseket.

– Két mérkőzésen vagyunk túl. Te személy szerint tartod olyan csapatnak a LOKI-t , mint az osztrák és német csapatot?

– Ez egy elég nehéz kérdés, ha jó játékot játszunk, akkor nagyon sok van a LOKI-ban.

– A Hódosban lesz a spanyolok elleni meccs. Nem olyan lesz a hangulat, mint tavaly a Podgorica ellen: sokkal nagyobb!!! Mert jobb csapat lettünk, mint tavaly. Menni fogsz ezerrel?

– Biztos, hogy menni fogok, menni fogunk ezerrel, mert olyan a hangulata a Hódosnak, mintha 8000 ember szurkolna az Arénában.

Hat rövid szurkolói kérdésre hat rövid BULI válasz

– Akarsz-e még külföldön játszani?

– Nem tudom

– Hol, melyik csapatnál érezted magad a legjobban?

– Mindenhol jól érzem magam, mert megpróbálok alkalmazkodni. Azért Dunaújváros feledhetetlen marad, mert itt nőttem fel, és magyar bajnok lettem, BL-ben játszottam, EHF döntőt játszottam. Itt lettem igazából felnőtt játékos.

{{3}}

– Honnan ez a "leüthetetlenség"? :)

– Mindig próbálok továbbmenni, a csapat javára lenni, és segíteni.

– Honnan az erő, hogy meccseket bírsz, szinte csere nélkül végig játszani?

– Az edzésmunka sok mindent meghatároz, azért edzek, hogy végig tudjak csinálni mérkőzéseket. Rengeteget próbálok pihenni, aludni.

– Maximalistának tartod magad?

– Igen, mindig is annak tartottam magam. Ez csak a kézilabdára vonatkozik.

– Szoktál lelkizni meccseken?

– Meccsen nem, csak utána. Nem tudok mérkőzések után elaludni, mivel azon jár a fejem, mit lehetett volna jobban csinálni. Lepörgetem a mérkőzést újból.

Korai még a jövőről beszélni, de azért puhatolódzunk

– Kezdjük nagyon megszokni, s nagyon megszeretni ezt a csapatot. Már előre rettegünk, mi lesz, ha itt hagysz bennünket. Ugye, maradsz velünk?!

– Nem tudom, még messze van az év vége.

– Én debreceniként azt mondom, nálunk a legjobb játszani. Itt, ilyen közönség előtt mindenki többet tud kihozni magából. S ráadásul a közönség még most kezd visszatalálni hozzánk. Szereted őket?

– Igen, és el kell mondanom, és le kell írnom: nagyon szuper a szurkolótábor és a közönség. Olyan plusz erőt ad, amit lehetetlen csak úgy előhívni, ha ŐK, TI ott vagytok, olyan, mintha plusz ember jönne fel velünk játszani. Jól esik az is, hogy mellettünk vagytok akkor is. amikor nem úgy megy a játék. Még egyszer köszönjük nektek.

–Ti az a generáció és csapat vagytok, akik a debreceni kézilabda legújabb történetét írjátok. Mivel lennél elégedett, mit szeretnél itt elérni?

– Ez is nehéz kérdés, a legjobb eredménnyel lennék elégedett. Mindig azt vallom, a következő mérkőzésre kell készülni.

– A válogatottban stabil ember vagy. Hol jobb a hangulat, itt vagy ott? Más milliő, más emberek. Szóval?

– Én mindenhol feltalálom magam, megy a bandázás, ismerek mindenkit.

– Mik a legközelebbi terveid az életben? Amellett, hogy jó lenne aludni egy nagyot… Gyerek, lakás, kocsi?

– Szeretném magam kipihenni egy kicsit. 27 éves lettem, és majd pár éven belül szeretnénk kisbabát.

{{5}}

– Akármit is hoz a jövő, Te már nálunk a „BULI” maradsz. Van neved, van egyéniséged, történelmünk részese vagy. Mi fog először eszedbe jutni Debrecenről, mi a legkellemesebb emléked?

– Mindig eszembe jut a mérkőzések hangulata, a szurkolók, egy Podgorica meccs itthon, a videók, a csapat, egy BL selejtező, rengeteg dolog és remélem még sok minden. Írhatnám neked és nem lenne vége.

Anitáról, a csapatunkról, a vasárnapi meccsről

A BL-ben, s a bajnoki harcokban is nagyon fontos, hogy pszichológiai szempontból is megnyerjünk egy-egy meccset. Sőt, talán ez a legfontosabb. S itt jön képbe azonnal BULI. Tisztában vagyunk természetes habitusával és a karakterével, s ez ad alapot bizakodásunkra. Tudja, hogy miként kell mindkét lövő poszton játszani, s mi tudjuk, mit ad hozzá hallatlan energiájával a játékhoz, a küzdéshez.

Szerintem a csapatunk fejlődése nagyon bíztató. Tudjuk jól, a legnehezebb az állandóság elérése, de nekünk továbbra is abba az irányba kell haladni, hogy minél kiegyensúlyozottabbak legyünk.. A csapat fizikailag, mentálisan és taktikailag is kiváló. Anita ehhez sokat tesz hozzá. Ha nem a legtöbbet….

Első számú célunk a továbbjutás - nem a csoportelsőség, s nem is a negyedik hely. Ez egy nagyon nyílt és erős csoport. Lesz, ami lesz, de nem fogjuk megkönnyíteni senki dolgát sem. Meg kell nyomnunk a spanyolok elleni hazai meccset és meg kell mutatnunk, hogy mi is a debreceni kézilabda, s mi is az a LOKI-szív, s mi is az, hogy SZURKOLÁS.

A szurkolók klub iránti empátiája folyamatos. Egy irányba kell menni. A szurkolók pozitívan látják a dolgokat, tudják, hogy valami fontos épül. A hét évből még csak egy, meg egy kicsi telt el, de van eredmény. S Bulath Anita személye a garancia arra, hogy a legmerészebb remények is be fognak teljesülni!

S hogy velünk marad e Anita?

{{6}}

„Még ezt az évet itt töltöm, annak ellenére, hogy több csapat is keresett otthonról és külföldről is. Ebben a helyzetben nem megyek haza. Aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő, melyik klub marad, melyik nem, hiszen egy év alatt nagyon sok minden történhet”.

Anita nyilatkozata 2009 tavaszán, Kaproncán.

Aztán váratlanul, az ismert körülmények miatt hazajött…s LOKI játékos lett. Az élet, s benne egy kézilabda játékos pályafutása kiszámíthatatlan. Reménykedünk, hiszünk benne, hogy marad nálunk. S ha végül jövőre mégsem itt fut ki a pályára, emlékünkben akkor is megmarad egy nagyon szerethető, ízig-vérig profi játékosnak. Mindent köszönünk, Anita, s szívesen látunk jövőre is Debrecenben!


handball

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...