NBI 2012/2013DVSC-Fórum-Békéscsaba 23-28

Szombaton köszöntjük a bajnokcsapatot (1. rész)

Január 12-én szombaton, a DVSC-Fórum-Békéscsaba bajnoki meccs előtt köszöntjük a Loki 1987-es bajnokcsapatát. Sorozatunkban az aranyév történéseit elevenítjük fel. Lássuk először, hogyan is menetelt a diadalig Komáromi Ákos csapata…

2013. január 6., 21:24

Az eget megérinteni...

Az 1987-es szezonnak már úgy vág neki a Loki, hogy a vezetők a múlt év tapasztalatai alapján tudják, erősíteni kell, ha komoly eredményekre aspirál a klub a továbbiakban is. Ezért jelent nagy örömet mindenki számára, hogy hosszas huzavona után pont kerül Csapó Erika átigazolási ügyére. A hivatalosan kitűzött cél a dobogó.

Az első erőpróbát ezúttal a Kupagyőztesek Európa Kupája jelenti, ahol Fortuna behunyja a szemét a sorsolásnál, hiszen az irtózatosan erős Krasznodart kapja a csapat, már a legjobb 16 között. A derekas helytállás csak a tisztességes búcsúhoz elegendő. A lányok a bajnokságra koncentrálhatnak.

Március 29-én startol a bajnokság, a csapat fölényesen nyer hazai pályán a BHG SE ellen. Dörnerné Csapó Erika debütálása ötgólosra sikerül, Sziszi kilenc találattal veszi ki a részét a sikerből. További győzelmek után nagy jelentőségű rangadó következik a bajnokaspiráns Vasas ellen otthon. A telt házas sportcsarnokban meggyőző siker születik elsősorban Tóth Ildikó bravúrjainak, Sziszi góljainak és Medgyessyné klasszisjátékának köszönhetően. A következő hazai meccs a Fradi elleni. Az egész csapat kiemelkedő teljesítményt nyújt, hétgólos diadal a vége. Ekkor jelenti ki a nagy nyilvánosság előtt Tóth Ildikó csapatkapitány, hogy a cél immár nem csupán a dobogó, hanem az aranyérem.

Újabb nagy rangadón kell ezután bizonyítani a csapatnak, hiszen a Bp. Spartacust fogadják a lányok. S az első félidőben semmi nem jön össze. A görcsös akarás csak hét gólhoz elég, így a Spari háromgólos előnnyel vonulhat pihenőre. A Loki azonban nagyon tud küzdeni. Rettentő elszántsággal hajt mindenki, Sziszi támadásban, Tóth Ildi a kapuban parádézik, a végén ötgólos sikerré változik a félidei hátrány. S a lendület nem csökken, további sima győzelmek születnek ezután. Május 26-án, a Békéscsaba elleni hazai meccsen aztán a győzelmen kívül egy nagy pillanatnak is örülhet a nézősereg. Véget ér ugyanis Szántó Anna hosszú kálváriája, súlyos sérülése utáni felépülése. S „Pubi” - ha már ott van – nem is tétlenkedik, hét gólt szór az ellenfél kapujába.

Fontos mozzanata az évnek az Építők SC elleni idegenbeli siker is, s TFSE otthonában negyven gólnál is többet lőnek a lányok, majd a Budaprint Szegeden állnak nemes bosszút – nem lehet őket megállítani. Az újabb nagy falatot az Építők vendégjátéka jelenti, azonban a neves vendégeknek egy fikarcnyi esélye sincs, hiszen hatgólos hazai diadalnak örülhet Debrecen. A BHG SE elleni gólszegény meccsen megszületik a DMVSC második ez évi döntetlenje, de ekkor már sejteni, hogy ez az apró malőr nem okoz jelentős problémát. Sőt, a Spari elleni, idegenbeli, nagy küzdelemben kivívott pontosztozkodás sem. Hiszen, a következő hazai találkozón, melyen a Győri Richards a vendég, csak egy aprócska, bármilyen arányú hazai győzelem kell, és a Loki behozhatatlan előnyre tesz szert a tabella élén. A hatalmas tétnek megfelelően hallatlanul idegesen kezdenek az Erikát nélkülözni kényszerülő lányok. Hosszú percekig képtelenek a hálóba találni, de hamarosan elillan az átok. Az csapat egyre jobban elkapja a fonalat, s a szépen lassan növekvő előny birtokában örömjátékká „fajul” a meccs. Sziporkázik mindenki, az utolsó másodperceket már kétezer, eufóriában ünneplő drukker számolja vissza. Aztán a pályára özönlik mindenki, s pezsgőben fürdik a jó öreg csarnok... Megvalósul tehát a régi álom, méltán, megérdemelten. S veretlenségét a Vasas és a Fradi otthonában is megőrzi az újdonsült bajnok.

Ja, és csak úgy „mellesleg”: a nagy bajnoki diadalmenet közepette ismét MNK-döntőbe jut a Loki. Kevesen hisznek abban, hogy a kupa visszahódítható. Ám a lányok szerencsére nem tartoznak a gyenge hitűek közé, s tántoríthatatlanok: a bajnoki cím mellé az MNK-trófeát sem akarják átengedni senkinek. Kétezer néző előtt, Budapesten káprázatos játékkal, kilenc góllal verik saját pályáján az elvesztett bajnoki álmok után kupára áhítozó Vasast. S az 1987-es és így válik teljessé, így lesz igazuk a „telhetetlen” lányoknak. Hiszen ők ismerik a régi mondást: aki nem akarja az eget megérinteni, soha nem fogja elérni a mennyezetet sem...

(Részlet Gurbán György: Királynők piros-fehérben című, 1997-ben megjelent könyvéből)


A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

március 27., 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

március 27., 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...