Rácz Emese

Utál veszíteni

- Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?

2004. november 22., 10:10 (Gurbán György)

- Negyedikes voltam, amikor afféle minikézilabdára mentem el egy barátnôm invitálására. Aztán egy évvel késôbb már a Hunyadi Általános Iskolában találtam magam, ott pedig mint tudjuk, komolyan folyik a kiválasztás. Aztán a Debreceni Sportiskolában Emôdi Tünde volt a nevelô edzôm.

- Tizenhat évesen kerültél be a DVSC felnôtt keretébe. Milyen érzés volt?

- Emlékezetes volt együtt készülni a "nagyokkal", közelrôl nézni, hogyan dolgozik Csapesz (Csapó Erika), Manyi (Jeddi Mária), és Pufi (Katkó Andrea), akit a példaképemnek tartottam, mert abban az idôben ô volt a Loki irányítója. Nagyon rendesen, segítôkészen fogadtak, külön szerencse volt számomra, hogy nem egyedül kerültem "fel", mert ott volt velem Szűcs Gabica és Szabados Ibi is.

- Aztán komoly válogatott sikereket értél el kortársaiddal együtt...

- Az ifiválogatottban együtt játszottam Sütô Mariannal, Gabicával és Szabó Valival. Együtt jutottunk bronzéremig a törökországi Európa-bajnokságon. A döntôbe jutásért a késôbbi gyôztes németekkel játszottunk és csak hajszálnyi különbséggel kaptunk ki tôlük. Akkor csalódottak voltunk, mert pici szerencsével akár az aranyat is elhozhattuk volna, de azóta már tudom értékelni ezt az eredményt.

- Annál is inkább, hiszen késôbb sérülések keserítették az életedet.

- Bizony két komoly műtétem volt, a keresztszalag szakadás nem tréfadolog. Junior Európa-bajnokság és világbajnokság maradt ki az életembôl emiatt.

- Nehéz volt szó szerint és képletesen is a talpraállás?

- Bizony nem volt könnyű. A legnehezebben a műtét utáni tétlenséget viseltem el, és gyakran megfordult a fejemben, hogy abbahagyom az egészet. De szerencsére sokan voltak mellettem, akik nem hagyták, hogy csüggedjek. Aztán, amikor egyre közeledett a visszatérés ideje, már jobban éreztem magam.

- A tavalyi szezonban már játszottál, elsôsorban a védekezés fontos láncszemeként. Hangadónak, összetartó erônek látszol a pályán. Egyébként is az vagy?

- Furcsa dolog ez, mert én a pályán más vagyok, mint a magánéletben. "Civilben" inkább visszahúzódok, mint sem, nem akarok föltétlenül a középpontban lenni. A pályán azonban igyekszem mindenki biztatni, lelkesíteni. Egyszerűen azért, mert utálok veszteni.

- Amikor Laurencz László a Loki edzôje lett, biztos voltam benne, hogy Te örülsz majd ennek, hiszen a közös emlékek az ifiválogatottból sokat fognak segíteni a munkában.

- Így van, tényleg örültem és, örülök a mai napig is ennek. Annak pedig fôként, hogy mostanában már támadásban is egyre gyakrabban pályára kerülök.

- Optimista vagy a jövôt illetôen?

- Föltétlenül, hiszen szerintem, ha a csapat együtt tudna tartósan maradni, egy kis erôsítéssel elôbb-utóbb a dobogóra is felférnénk.


Gurbán György

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

tegnap, 20:39

Két pont a Viharsarokból

Bár sok hibával játszottunk, összességében magabiztosan nyertük meg a keleti derbit. Tovább...

tegnap, 20:35

Szabóné Filep Anikó

Anikó 1976 és 1980 között volt a DVSC (majd DMVSC) egyik fontos cserejátékosa, szinte bármelyik poszton be lehetett vetni szükség esetén. Majdnem 100 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB II-től egészen az NB I-ig. Tovább...

március 26., 16:30

Keleti derbivel folytatjuk

A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai. Tovább...

március 23., 21:29

Karnyújtásnyira voltunk a csodától

Hihetetlen mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a Vipers Kristiansand otthonában. Tíz másodpercen múlt a csoda. Véget ért a nagy utazás, de emelt fővel búcsúztunk. Tovább...

március 22., 17:00

Élvezni minden pillanatot!

Szombaton 18 órakor a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A tét a negyeddöntőbe jutás! A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Tovább...