A "rozsdaboglya" búcsúja

Akkor még nem hitte volna, hogy ez a város lesz az életterének centruma. Gyorsan beilleszkedett a csapatba, és Csapó Erával együtt hamarjában félelmetes átlövőpárost alkotott. Ontották a gólokat, az ellenfél védőinek általában fogalmuk nem lehetett arról, hogy mikor, kire kellene figyelni. Aztán a bajnokságban ennek ellenére nem jött össze az ismétlés. Ám a nemzetközi kupában többször is eljutott a csúcs közelébe. Először a Radnicski Belgrád játékosai orozták el előle a KEK-serleget a döntőben, majd szépen lassan szétszéledt az aranycsapat.

Ő maradt, mert makacsul ragaszkodott az álmaihoz. Új társak érkeztek mellé. 1994-ben ismét megmarkolhatta a trófea fülét. A sok nagy csatát látott Hódos Imre-sportcsarnokban, a dán Viborg ellen a "csilláron is nézők lógtak". És ismét nem sikerült. Másodpercekre volt új társaival együtt a végső sikertől. Csak egyetlen apró kis gólocska kellett volna hozzá. Nála volt a labda.

Talán ő lőtte volna be a mindent eldöntő találatot, ha a játékvezetők nem határoznak úgy, hogy elveszik a játékszert. Így dán örömünnep lett a döbbent nézősereg előtt, és ő hosszan zokogta bele a nagyvilágba végtelen bánatát.

De most már csak azért is maradt. És a következő évben feljutott a csúcsra. Oslóban végre valahára nekik nyújtott kezet Fortuna istenasszony. A hazatérés utáni fogadtatást és a napokig tartó karnevált, míg él, el nem feledi. És ezután olyan történt meg vele és a csapattal, ami előtte sem meg azóta sem senkivel a magyar női kézilabda történetében: a következő szezonban ismételni tudtak,megvédték a megszerzett EHF-kupát.

Szerényebb évek jöttek ezután. A sikercsapat lassacskán szétszéledt, és ekkor, először ő is úgy gondolta, vándorbotot vesz a kezébe. Dániába szerződött. Egy sikeres szezon végén sokadik komoly sérülése hozta haza. Utána egy évet Székesfehérváron töltött, de csak megtért a Lokihoz, mert belátta: tetszik, nem tetszik, debrecenivé vált, javíthatatlanul. És ismét beállt a sorba, hogy példát mutasson edzésmunkában, hozzáállásban a nála sokkal fiatalabbaknak.

Most, többszöri halasztás után úgy döntött, itt a vége. No persze nem teljesen önszántából, hanem erőteljes orvosi ráhatásra. "Rozsdaboglya vagyok már én" – mondja mosolyogva. A görögök elleni kupameccsre már nem is húzott mezt, hanem roppant elegáns nagyasszonyként vonult ki a közönség elé. Meghajolt. Csak a hozzá közel állók láthatták, hogyan küszködik a könnyeivel. Jeddi Mária elbúcsúzott a játéktól, immár visszavonhatatlanul...

Gurbán György

Forrás: Cívis korzó

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com