MK 2008/2009DVSC-Aquaticum-Váci NKSE 35-25

A szünet után jött a változás

Nyilatkozatok a tegnapi Magyar Kupa-összecsapásról.

2008. december 21., 15:54 (DZ)

A szombat szerencsére nem hozott meglepetést. A Loki a végére érvényesítette nagyobb tudását és simán verte ki a Vácot a Magyar Kupából. A lefújás után ismét sikerült pár véleményt gyűjteni.

-Sajnos az elején eléggé nehezen indult be a találkozó. A múltkor is így volt ez a bajnoki mérkőzésen a váciak ellen. Nem tudni, miért. Lehet, hogy a Vác a mumusunk? A második félidőben már belelendültünk. Ekkor már belőttük a helyzeteinket és nagyobb lett a különbség. Nekem személy szerint állítólag egyre jobban megy, ami talán annak köszönhető, hogy sikerül meghálálnom a bizalmat. Nyílván az sem mindegy, mennyi időt töltök a pályán. Örülök neki, hogy jól megy a játék. A következő évtől hasonló eredményeket várok, mint amit most értünk el - mondta Bognár Barbara, aki már hetek óta kirobbanó formában játszik és ismét a csapat egyik legjobbja volt.

-Én őszintén megmondom, hogy mérges vagyok az első félidőért. Kaptunk pihenőt előtte, mégsem tudtuk magunkat felpörgetni. A második félidőben látottak kezdtek hasonlítani egy színvonalasabb játékhoz. Ezt a fajta játékot, amit az elején mutatunk, nem szabad megengednünk magunknak, mert például majd Vácott más lesz a végeredmény. Már az elejétől kezdve úgy kell pörögni, ahogyan azt várják tőlünk. Az ellenfélnek eszébe sem juthat, hogy neki itt lehet keresnivalója - vélekedett a válogatott kiválósága, Pastrovics Melinda.

-Számítottam arra, hogy az első félidőben több olyan hibánk lesz, amit máskor nem szoktunk véteni. Támadójátékunkban akadozott a gépezet, nem jöttek a várt átlövések. Szerencsére aztán Zia beállásával ez is megoldódott. A védelmünk nem találta a távolságot a lövőkkel és az ütközések is hiányoztak. A szünet utánra azonban ez helyreállt. A technikai hibák voltak igazán bosszantóak. A tapasztalt hiányosságok "köszönhetők" annak, hogy sokan hiányoztak a csapatból, valamint hosszabb ideje nem volt ilyen összetételű az együttes. Ismét idő kell majd egymás mozgásának a rögzítésére. Van még több napunk, hetünk arra, hogy újra összeálljunk, nincs szó semmiféle tragédiáról. A második félidőben már sok szép megoldást mutattak a lányok, meggyőző sikert arattunk a végére és simán jutottunk tovább.

Szrnka Hortenzia jó játékos, ezt tudtuk és csak idő kérdése volt, hogy mikor éri utol magát fizikailag. Zia rengeteget tesz azért, hogy megfelelő teljesítményt nyújtson és ez meglátszott a mai teljesítményén is. Erősödött és pontosodtak a lövései. Kiváló befejezőnek számít. Bognár Barbara korábban önbizalomhiánnyal küszködött véleményem szerint. Rengeteget foglalkozunk vele, felhívjuk a figyelmét a több vállalkozási lehetőségre. Neki egy olyan lövőrepertoárja és sebessége van, ami az NB I-ben is ritkaság véleményem szerint. Ezekből szeretnénk még többet látni. Ő a másik emberünk, aki kiválóan jön felfele és még sok örömet fog a szurkolóknak okozni játékával - nyilatkozta honlapunknak Bakó Botond vezetőedző.


DZ

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

április 25., 19:54

Nagy különbség Kisvárdán

Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...

április 24., 17:00

Fontos szombat Kisvárdán

A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...

április 18., 20:09

13 góllal vertük a Mosonmagyaróvárt

Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...

április 18., 17:20

Ősztől DVSC SKYLINE lesz a csapat neve

A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...

április 17., 17:00

Arccal a bronz felé

Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...