Bata Erzsébet: Démon a nagyvilágban

- Ha jól tudom, nem vagy debreceni. Hol születtél?

- Hajdúnánási vagyok. Gyerekként is szerettem sportolni, mindenben résztvettem, amit az általános iskola szervezett: négypróba (= kislabdahajítás + távolugrás + magasugrás + 60 méteres síkfutás), művészi torna, néptánc, végül kézilabda. Sinka tanár úr toborozta össze a csapatot. Megyei döntőbe jutottunk 1968-ban, nyolcadikos koromban. Debrecenben volt a torna, természetesen Kapitány Ferenc mindenkit árgus szemekkel figyelt, a Bethlen már akkoriban is az ország egyik legjobb középiskolás csapata volt. Engem is "kiszúrt", kérte, hogy hozzájuk felvételizzek. Igent mondtam, így én is bethlenes lettem, kollégiumban laktam, tanultam és sportoltam. Szerettem a debreceni életemet. A sok nagy győzelem közül az egyik legemlékezetesebb, hogy '71-ben megnyertük az országos középiskolai bajnokságot is.

- 1971 jó év volt, mert a DVSC is feljutott NB I/B-be. Szintén Kapitány Ferenccel.

- Igen, Tanár úr előbb a Dózsánál volt edző. Amikor a pestiek elvitték a nagy neveket, Sterbinszkyt, Gombost, engem is bedobott a mélyvízbe - balkezes lévén jobbszélre. Még javában középiskolás voltam, főleg az ificsapatban játszottam, de a felnőttben is szóhoz jutottam párszor. Velük jártam edzésre, edzőtáborokba. Ahogy Tanár úr átigazolt a Lokiba, mi egy jópáran követtük őt 1970/71-ben, meg is nyertük vele az NB II-t. Imádtam a kézilabdát. A ballagásomról is úgy kellett elrohannom, mert futottam a vonathoz, mentünk mérkőzésre, Csornára.

Debreceni VSC (1972) - Hátul: Soós Erzsébet, Kiss Margit, Polgári Irén, Papp Mária, Szabó Ilona, Ferenczi Irén. Középen: Tóth Katalin, Rizmayer Mária, Orvos Margit. Elöl: Bata Erzsébet, Sándor Györgyi, Szabó Margit, Szilágyi Erzsébet, Máthé Zsuzsa.

- Kitől kaptad a Démon becenevet?

- Azt már nem tudom megmondani. Fekete hosszú hajam volt és mivel az egész nyári szünidőt a nánási strandon töltöttem, nem is barnára, hanem szinte feketére sülve jöttem vissza edzésre, akkor nevezett el valaki Démonnak.

- Hogyan kerültél Budapestre?

- '72-ben érettségiztem, de még egy évet szerepeltem a Lokiban, mert elsőre nem vettek fel a Testnevelési Főiskolára. Másodjára viszont igen, így 1973-1977 között a TFSE-ben játszottam.

- Ott lettél NB I-es játékos?

- Igen, már az NB I/B-ben többször volt DVSC-TFSE meccs, onnan ismertem Kovács László tanár urat is. Nagyon jó csapatot rakott össze, '74-ben meg is nyertük a másodosztályt, így kerültünk fel az élvonalba. Sőt, ott kétszer is negyedikek lettünk, '76-ban és '77-ben is!

TFSE (1975)

- Miután végeztél a főiskolán, merre vezetett az út?

- A Bp. Spartacusba igazoltam, egyrészt nagyobb lehetőségeket láttam ott, másrészt már ott játszott Éliás Klári kapus, akivel nagyon jól összeszoktunk a TF-en. Jól indított, én meg futottam a labda után akárhova is. Nagyon jól értettük egymást. Ha jobbszélre nem tudott indítani, mert követett az ellenfél, akkor elég volt, ha a szabad térbe indított. Azt hiszem, ezt mi alkalmaztuk először. Szabó "Patyi" István volt az edzőnk. Patyi is balkezes játékos volt, sokat tanultam tőle is, mint a korábbi másik két edzőmtől, Kapitány Ferenctől és Kovács László mesteredzőtől.

- Válogatottság? Hivatalos mérkőzésen hétszer léptél pályára Magyarország képviseletében, 18 gólt szerezve.

- A magyar válogatott keretébe a moszkvai olimpia előtt kerültem be, 1979-ben. Végigcsináltam a felkészülést, az edzőtáborokat, aztán az utolsó felkészülési meccsek egyikén egy nyugatnémet játékos kicsavarta a bal kisujjamat, ami eltört. Nem kerültem ki az olimpiára. De szép időszak volt a veterán válogatottak között játszani.

- A Szpariban két bajnoki ezüstöt szereztél és 1981-ben megnyertétek a KEK-et, a Kupagyőztesek Európa Kupáját. Hogy emlékszel erre?

- A legjobb nyolc közé jutásért egy csehszlovák csapatot vertünk, majd jött a legfontosabb párharc, a negyeddöntő a keletnémet Frankfurt-am-Oder ellen (nem keverendő össze Frankfurt-am-Main nyugatnémet várossal). Az NDK-ban kikaptunk 4 góllal. A visszavágón az utolsó percben mi vezettünk 5 góllal, de a németek támadtak. Aztán a balátlövőjük és a balszélsőjük között volt egy nem teljesen pontos átadás, mindketten bizonytalanok voltak, hogy ki menjen az oldalvonal felé guruló labdáért. Ezt észrevettem és a jobbszélső védekező helyemről kirobbanva - amíg bizonytalankodtak - elloptam a labdát. Aztán a hátralevő másodpercekben már csak adogattunk, hogy ne adjunk lehetőséget a németeknek egy újabb támadásra. Ez volt a KEK-győzelem kulcsa, a bolgárok elleni elődöntőt és a jugoszlávok elleni döntőt már kettős győzelmekkel hoztuk.

A Népsport címlapján (1980. december 12.)

- Pár nap múlva pedig már Loki-játékos voltál, újra...

- Még Halász Ferenc volt az edző, amikor megkeresett a DMVSC. Őt ismertem a '70-es évek elejéről, amikor még a Debreceni Közútnál volt, sokat játszottunk ellenük. Igent mondtam, kaptam egy lakást, ami nagy szó volt annak idején. Már javában a Lokiban edzettem, amikor a KEK-menetelés vége még zajlott. Az OTSH - országos érdekre hivatkozva - áprilisig nem engedte az átigazolásom, a KEK-győzelmet még ki kellett harcolnunk a Szpariban. Közben viszont leváltották Halász Ferencet és a korábbi világválogatott játékos, Varga István lett a DMVSC edzője. Csak a negyedik fordulóban léphettem pályára: 21-20-ra megvertük a Fradit idegenben, de az a tavaszi szezon így is pályafutásom mélypontja volt. Sajnos, a szervezetlen edzések eredmény nélküli mérkőzésekhez vezettek, a kiesés szélére kerültünk. Ősszel már Szentgyörgyi János volt az edző, év végén pedig Komáromi Ákos, aki a jövő nagy csapatát kezdte építeni.

- Majd szemet vetett rád a 10 éve folyamatosan magyar bajnok Vasas...

- Amikor felkeresett Mocsai Lajos, hogy menjek játszani a Vasasba, nagy örömmel mondtam igent. De mit hoz a sors? Mire lezajlott az igazolásom, akkorra ő a női válogatott edzője lett, az utódja, Csík János elképzeléseibe pedig nem fértem bele, alig jutottam szóhoz. A lányokkal pedig nagyon jó viszonyom volt, szerettem velük játszani.

- A Vasassal MNK-győztes és magyar bajnok lettél. Hogy kerültél Olaszországba?

- Kovács tanár úr, volt TF-es edzőm megkérdezte: lenne-e kedvem elmenni Szicíliába - konkrétan Palermoba - játékosedzőnek? Rövid megfontolás után igent mondtam. Elmentem próbajátékra és ősztől már ott játszottam a Stiger Palermo I. osztályú csapatában. Úgy éreztem, hogy itthon már amit tudtam, képességeim megengedtek, azt elértem. 30 éves voltam, az OTSH nyitottabb hozzáállásának köszönhetően Őriné és én voltunk az elsők, akik külföldre szerződtünk.

- Tudtál olaszul?

- Így utólag belegondolva, tényleg bátor vállalkozás volt! Angolul és oroszul beszéltem csak, olaszul nem. Edzői tapasztalatom is kevés volt, a Közgazdasági Egyetem kézilabda csapatánál edzősködtem csak korábban. A próbajáték alkalmával viszont láttam, hogy sok mindent megtaníthatok a játékosoknak. Abban az évben vezette át az olasz amatőr kézilabda szövetség az I. osztályú bajnokságot fedett pályára, addig szabadtéri volt. Akkor még nem tudtam, hogy egész Szicíliában egyetlen csarnok van, az is Ennában. Palermoban nem volt, így a hazai mérkőzésekre is utaztunk. Az edzéseket egy teniszklubban tartottuk. Három pályáról levonták a hálókat, így alakult ki a kézilabdapálya. A szélén gyakran felsorakoztak a klubtagok, figyelték az edzéseinket.

- Sikeres volt az idegenlégióskodás?

- A kétéves szerződésemet még meghosszabbítottuk kétszer egy évre. A négy év alatt a legjobb helyezesünk a harmadik hely volt az olasz bajnokságban. De arra büszke vagyok, hogy odaérkezésemkor egy válogatott játékosa volt a csapatnak és az évek során még három játékosom is bekerült.

Palermo (1985/86)

- Meddig játszottál, mikor vonultál vissza?

- Egészen 45 eves koromig kézilabdáztam és edzősködtem Palermo két egyesületében. Emellett a teniszklub elnöke az edzői munkámat látva, felajánlotta a teniszezők atlétikai edzője szerepet. Így - az elsők között Szicíliában - beiratkoztam Rómában a Mesterek Iskolájába és megszereztem a hozzávaló diplomát. A kézilabda mellett még testtartásjavító tornát tartok már vagy 30 éve. A palermoi egyetemen végeztem mesterképzést "poszturológia és biomechanika" szakon.

- Poszturológia és biomechanika? Csak sejtéseim vannak, hogy ez mit jelent...

- A poszturológia az a tudomány, amely az emberi test térben felvett helyzetet tanulmányozza. Nagy jelentősége van ezeknek a poszturális teszteknek például az iskolakezdés előtt, de a felnőtteknél is jó eredményeket lehet elérni. Ha a test biomechanikai szempontból nem az optimális helyzetben van, az fájdalomhoz vezet. Az agyunk ezt nem szereti, így módosítjuk a helyzetünket addig, amíg nem érzünk fájdalmat. Ez viszont rossz testtartáshoz vezet, ami idővel újabb fájdalmakat okoz. Szóval az én feladatom az, hogy megtaláljam az okát annak, hogy mi befolyásolja az úgynevezett kóros testtartást.

- Érdekesnek tűnik. Úgy hangzik, hogy szereted is csinálni...

- Még ebben az évben is aktívan dolgoztam, lassan 69 évesen. Már inkább csak 2-3 órát vállalok naponta, de amíg bírom, addig csinálom. A poszturális óráim mellett személyi edző is vagyok, jó érzés, hogy keresnek, számítanak rám. Szerencsés embernek mondhatom magam, mert mindig az volt a munkám, amit nagyon szeretek csinálni, vagyis a sport. Sikerült a középiskolai végzettségemet és a TF-diplomámat is elismertetni itt. Ezzel együtt soha sem tanítottam iskolában. Mindig szerződésekkel dolgoztam. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a szicíliai sportéletben és a kézilabdában végzett munkámért idén tavasszal egy hivatalos kitüntetést kaptam, a díjkiosztó a szicíliai parlamentben zajlott.

- Gratulálok! Mit tudhatunk a családodról? Gyerekek, unokák?

- Olaszországban ismerkedtem meg a férjemmel (Giuseppe Romeo, teniszező volt, 2017-ben sajnos elhunyt). Ugyan én mindig azt gondoltam, hogy sohasem megyek férjhez és nem lesznek gyerekeim, de 33 éves koromra erre is megérettem. 1988-ban kötöttünk házasságot, két lányunk született. Mind a ketten teniszeztek. A nagyobbik (Giorgia) ösztöndíjjal amerikai egyetemre járt, 2016-ban férjhez ment és most született meg az első unokám, ezért is vagyok jelenleg Amerikában. A kisebbik lányom (Sara) pedig most jár szakorvosi egyetemre Veronában, belgyógyász lesz. Így, hogy a lányok már a saját lábukra álltak, lehet, hogy a jövő évben már csak unokázni fogok és hol Budapesten, hol Palermóban, hol Veronában, hol Atlantában fogok élni, mint boldog nyugdíjas!

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com