KEK 2009/2010ZRK Buducnost Podgorica-DVSC-Korvex 28-20

Egy este a Moracsában

Ma este Európa egyik kézilabda fellegvárában, a podgoricai Moracsa-csarnokban lép pályára a DVSC-Korvex. A tét a KEK legjobb nyolc csapata közé jutás.

2010. február 6., 08:23 (BA)

Már a sorsolás pillanatában tudtuk, hogy húzós lesz ez a nap, pedig akkor az ellenfél kiléte még ismeretlen volt. Csak az tudtuk, hogy a Larvik, Volgográd, FC Köbenhavn, Buducsnoszt Podgorica négyesből kapunk ellenfelet. Ez a kvartett alkotta a BL D-csoportját, és a két továbbjutó mögött végző együttes került át a KEK-be.

Így jutott nekünk a montenegrói bajnok, amely nem bírt a norvég Larvikkal és az orosz Volgográddal, de oda-vissza megverte az FCK-t. Azt a csapatot, amelyet Anja Andersen irányít, s amely jelenleg négy pont előnnyel vezeti a dán bajnokságot, a második Viborg előtt. Csak emlékeztetőül, a Viborg a BL címvédője.

Szóval nem egyszerű a feladat, s ha még ehhez hozzátesszük, hogy a podgoricaiak számára a szezon csúcseseménye az európai kupaszereplés. A BL-búcsú után megváltak a csapat magyar szakvezetőjétől, Zsiga Gyulától, helyette korábbi segítője, Dragan Adzsics irányítja az együttest. A magyar légiósok azonban maradtak, így Kindl Gabriella (ő már montenegrói állampolgár) és Szamoránsky Piroska is ott van a Loki ellen készülő keretben, melynek tagja a szerb Ana Djokics is, aki hosszú éveket töltött Magyarországon, a Győr együttesében.

A mi lányaink közül a Podgoricába betegen érkező Hornyák Dóra és Bulath Anita pihent pénteken, de reményeink szerint Dodó és Buli is ott lesz este a Moracsában.

„Nem ismeretlen számunkra a Buducsnoszt, hiszen a nyári felkészülés során, Dabason játszottunk ellenük egy mérkőzést, akkor 32-29-re nyert a montenegrói együttes, tavaly télen pedig a nyíradonyi felkészülési tornán döntetlen lett a két csapat meccsének végeredménye. – mondta a KEK-riválisról Bakó Botond, a DVSC-Korvex vezetőedzője.

– Az ő keretük azóta nem sokat változott, érkezett Marija Jovanovics, Lidija Horvat és Szamoránsky Piroska. Ami a friss felvételeket illeti, két BL-csoportmeccsüket is megszereztük dvd-n, úgyhogy az elméleti felkészüléssel nem volt gond. A Buducsnoszt keretében nagyon magas, fizikálisan erős védőjátékosok vannak, női viszonylatban óriási hatosfalat tudnak felállítani a kapujuk előtt. Támadásban is jellemző a fizikai fölényük, robusztus átlövőik miatt az ellenfelek általában kénytelenek megnyitni a védekezésüket, ennek következtében a beállósjátékuk is nagyon hatékony. Célunk a keresztmozgásokból, lendületszerzésekből történő helycserék megállítása.

– Ami a csapatomat illeti, a Fraditól elszenvedett vereség nyoma még a szerdai bajnokin is látszott a lányokon. Érződött rajtuk az eredménykényszer, szerettek volna látványosan, jól játszani, s ez többnyire görcsösséghez vezetett. Most az a feladatunk, hogy a KEK-meccsig feloldjuk ezt a görcsösséget.”

Ami a meccs televíziós közvetítését illeti, arról már beszámoltunk, hogy az interneten követhető Atlas TV helyett a montenegrói állami televízió adja a meccset. Honlapjukon megjelent (ezt Dövényi Tomi a fórumra fel is rakta), hogy a kettes csatorna RTCG 2 (Radio Televizija Crne Gore 2) adja a meccset. A tv honlapján (http://www.rtcg.me/) a felső részen középen NACIONALNI JAVNI SERVIS felirat alatt látható egy „TV UZIVO” felirat. Erre kattintva kiválóan bejön az adás, ám sajna a RTCG 1 adása. Szóval keressük közösen a streamet, ahol lehet nézni a meccset, Dövényi kolléga a fórumban adott hozzá némi kapaszkodót.

Aki megleli a megoldást, kérjük ugyancsak a fórumban ossza meg szurkolótársaival!


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...