A kézis lányok 50. nemzetközi párharca csak a negatív rekordokról marad emlékezetes.
2003. február 18. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)
Fotó: Czeglédi Zsolt

Madaiék lendülete kevésnek bizonyult
A Slagelse elleni visszavágón a Loki történetének századik európai kupameccsét ünnepelhettük volna, a jubileum azonban méltatlan volt a klub korábbi sikereihez, a dánok elleni párharcban több negatív csúcsot is megdöntöttek a piros-fehérek.
A debreceni női kézilabdacsapat az 1985/86-os és a 2002/2003-as idény közötti 18 európai kupakiírás egyikéről sem hiányzott. A lokisták egy-egy alkalommal indulhattak a BEK-ben, illetve a City-kupában, ötször szerepeltek a KEK-ben és 11 alkalommal rajtoltak az EHF- (illetve elődjében, az IHF-) kupában. Utóbbi sorozatban 1995-ben és 1996-ban a végső győzelmet is megszerezték a piros-fehérek. További négy alkalommal - kétszer az EHF-kupában, kétszer pedig a KEK-ben - csak a fináléban buktak el a DVSC játékosai. Persze ezenkívül is sok örömöt okoztak a lányok a szurkolóknak, elég, ha például csak azt említjük, hogy 1989 és 1997 között egyetlen alkalommal sem tudta őket senki megverni a cívisvárosban.
1996 óta azonban hiába várnak a Loki-hívek a sikerekre, a csapat az utolsó hét idényben a negyeddöntőnél tovább egyszer sem jutott, az idei kiírásban pedig, ha a görög riválist egy adminisztrációs hiba miatt nem zárják ki, már a legjobb 32 között elbúcsúzott volna. A nemzetközi klasszisokkal felálló Slagelse ellen a nyolcaddöntőben sem volt esélye a debreceni együttesnek, az már csak a sors fintora, hogy a dánok elleni volt a DVSC történetének 50. nemzetközi párharca. A jubileum csúfosra sikeredett, a piros-fehérek több negatív rekordot is megdöntöttek.
Az összesítésbeli különbséget tekintve a csúcsot eddig a Mislata elleni 2000-es EHF-kupa-negyeddöntő jelentette (39-56, azaz mínusz 17), amelyet most alaposan sikerült túlszárnyalni (52-80, mínusz 28). A legtöbb gólt eddig a Madeira (34) lőtte a Lokinak, a dánok ezt szombaton (38), majd vasárnap (42) is felülmúlták, így az összesítésben dobott 80 góljukkal a Szpartak Kijev (59) 1997-es produkciója elé kerültek. Még szerencse, hogy a szombati találkozón elszenvedett 15 gólos vereség csak második a ranglistán, a Viborg ugyanis az 1998/99-es idényben 18 találattal múlta felül a piros-fehéreket Dániában.
Szomorúságra azonban igazából nem is a Slagelse ellen a papírformának megfelelően elszenvedett két sima vereség ad okot. Sokkal fájóbb az a tény, hogy a debreceni csapat fantasztikus sorozata véget ért Dániában, a lányok az ősszel - közel két évtized után először - már valószínűleg nem lesznek ott az európai kuparajton. Némi esély persze még van, ha ugyanis a Loki megszerzi a hetedik helyet az alsóházban, és két magyar csapat is megnyeri valamelyik nemzetközi kupát, akkor ebben a szerencsés esetben a piros-fehérek is indulási jogot kaphatnak.

Kozák Zoltán
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
november 15., 20:17
Az első félidőben abszolút egyenrangú partnere volt a DVSC SCHAEFFLER a francia bajnoknak, a folytatásban azonban egy párperces debreceni rövidzárlat elég volt a Metznek ahhoz, hogy lezárja a meccset. Tovább...
november 14., 19:10
A szezon első periódusának zárásaként Metzben lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, hogy aztán a 2025-ös esztendő utolsó Bajnokok Ligája meccse után hét játékosunk számára elkezdődjön a vb-felkészülés. Tovább...
november 14., 13:37
Nem volt könnyű, de a Mosonmagyaróvár otthonából is sikerült elhozni a két pontot, így nyolc forduló után továbbra is százszázalékos a DVSC SCHAEFFLER a bajnokságban. Tovább...
november 11., 18:00
A Metz elleni, újabb BL-meccs előtt fontos bajnoki mérkőzés vár a debreceni lányokra. Szerdán, 19 órakor a Mosonmagyaróvár otthonában játszik rangadót a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...
november 8., 22:27
Tízzel is vezetett, végül öt góllal nyert a Metz a DVSC SCHAEFFLER otthonában a Bajnokok Ligája hetedik fordulójában. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, így végig csak üldöztük a francia bajnokot. Tovább...