Szombaton ötkor kezdődik a találkozó, amely iránt óriási az érdeklődés.
2006. január 6., 23:41 (DZL)
Délután negyed három után szállt le a Bergen repülőgépe a Ferihegyen. Ezután egy kellemes buszút várt Fábikováékra, majd a vacsora következett, immáron Debrecenben. Volt edzése is a norvégoknak a Hódosban, igaz a tréning jóval a tervezett után kezdődött.
A szombati találkozó iránt nagyon nagy az érdeklődés Debrecenben. A szurkolók között már olyan rémhírek is terjengtek, hogy nem lehet jegyet kapni a találkozóra. Nos megnyugtatunk mindenkit, hogy nyugodtan jöhet, mert van még belépő, ha nem is sok, de azért még akad.
Kapunyitás délután háromkor lesz, ahogy már korábban megírtuk. Az összecsapás pedig 17 órakor kezdődik. A macedón Acev, Kamisevski duó irányítja majd a történéseket, azaz ők lesznek az első mérkőzés játékvezetői. Az EHF-képviselőjeként pedig a szlovák Ambrus úr fog tevékenykedni.
Érdemes lesz időben kijönni, mert szinte tuti a táblás ház a csapat ezen fontos mérkőzésén.
Fotó:Bolváry László
DZL
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...
július 29.
A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...