Erdős Melinda és Soós Viktória véleményére voltunk kíváncsiak a lefújást követően.
2005. szeptember 3., 21:25 (DZL)
Ha nem is a várt sima győzelemmel, de biztos két ponttal kezdtük pénteken az új bajnokságot. Jól mutatkozott be a két szlovák lány (Dada, valamint Szalcso) és Erdős Melinda, de szinte mindenkinek voltak jó periódusai a találkozó során. A csabaiak nem voltak nagyon elkeseredve az összecsapás után, (amikor izzadtan vártak az öltözőjük előtt, mivel előbb az edzőjük öltözött át!!!) nem is lehet rá okuk, mivel megszorongatták a tavalyi ötödik helyezettet.
A találkozó után két játékosunkat kértük egy rövid nyilatkozatra. Előbb a Franciaországból igazolt Erdős Melinda mondott véleményt, majd Soós Viktória.
-Nagyon fáradtnak tűnt a csapat, de nem tudom, hogy miért. A második félidőben sikerült rendbe hozni magunkat. Magamról annyit, hogy örülök a sikeres bemutatkozásomnak Debrecenben. Tizenöt percet kaptam, ezalatt négyet lőttem rá, amiből három gól lett. Azért a szurkolók megnyugodhatnak, mert mi ennél többet is tudunk és ezt meg fogjuk a későbbiekben mutatni nekik.
-Ma mindenki nagyon akarta a győzelmet, így sikerült sajnos túlpörögnünk a szezonnyitón. Rettenetesen görcsös volt a csapat játéka. Igazán kimagasló teljesítményt nem nyújtott senki sem, nem volt olyan vezéregyéniségünk, aki le tudta volna hűteni a felhevült fejeket. Az, hogy minden évben ilyen görcsös a szezonkezdet, az nem baj, mert innen legalább csak felfelé vezet az út, lehet javítani a mutatott játékon.
A lányok a jövő héten pénteken a Hódmezővásárhely otthonában lépnek pályára, amjd 14-én a Vácot fogadják a Hódosban.
Az NB I mai eredményei:
FTC-Vasas 32-24 (16-13)
Kiskunhalas-Hódmezővásárhely 23-30 (9-17)
A bajnok Győr volt a szabadnapos a nyitófordulóban.
DZL
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
április 25., 19:54
Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...
április 24., 17:00
A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...
április 18., 20:09
Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...
április 18., 17:20
A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...
április 17., 17:00
Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...