Még alig múlt el Debrecenben az első BL-meccsen aratott győzelem feletti örömmámor, máris itt az újabb feladat. A Loki szerdán az elmúlt évek német sikercsapata, a B-csoportot szintén egygólos győzelemmel indító Lipcse otthonában vendégszerepel.
2010. október 13., 18:38 - kezi.hu
– Van tartása a csapatnak – mondta a Hypo elleni szombati, történelmi BL-győzelem másnapján Köstner Vilmos, a debreceniek vezetőedzője. A mester arra célzott, hogy a Loki az osztrák rekordbajnok ellen már nem először produkált a szezonban nagyszerű finist: többek között a BL-selejtezőben is a hajrában verte meg a Lublint, de a hazai pontvadászatban a Békéscsaba és a Dunaújváros elleni rangadókat is végén hozta az együttes. A koncentráltságra a Lipcse otthonában is szüksége lesz Sopronyiéknak, hiszen hosszú menetelés közepén vannak.
Szombaton még Bognár Barbara utolsó percben szerzett góljával verte az együttes 22-21-re a Hypo-t, a vasárnapi pihenőnap után pedig hétfőn már Lipcse felé buszozott a gárda. A fedélzeten Bulath Anitával, akinek a térde a szombati derbin dagadt be és kérdéses a szereplése, bár az orvosi stáb mindent megtesz az irányító játékáért.
– A Lipcse jó csapat, nem véletlenül jutott nyolc közé a BL-ben legutóbb. Szeretnénk Németországban is jól játszani! Az biztos, hogy nagy küzdelem lesz, s hogy nagyon nehéz abban a csarnokban nyerni – foglalta össze röviden a szerdai esélyeket Köstner Vilmos.
A már említett lipcsei csarnokban átlagosan 3000 néző előtt zajlanak a kézilabda mérkőzések, így a huszonegyszeres német bajnok csapat hazai pályán valószínűleg még jobban fog harapni, mint tette azt a legutóbb idegenben. Heine Jensen csapata némi meglepetésre a BL nyitónapján idegenben győzte le a nyáron megerősödött Itxako Navarrát 24-23-ra, amivel komoly lépést tett a továbbjutás felé. Afelé a továbbjutás felé, ami nem újdonság a Lipcse számára, hiszen a legutóbbi szezonban, második német csapatként a BL-történetében, kvalifikálni tudta magát a középdöntőbe, bár ott aztán (többek közt a Győrnek köszönhetően is) elvérzett. A németek étvágya viszont megjött és idén még ezt is túl akarják szárnyalni, ám Jensen edzőnek nehéz dolga volt a szezon előtt, hiszen több kulcsjátékosa is abbahagyta profi karrierjét (Sara Holmgrrn, Lisa Wiren, Henrike Schuderer), norvég védőjátékosa, Renate Urne pedig gyermeket vár, így rá sem számíthat a dán. Érkezett a helyükre Rannveig Haugen az Esbjergtől, Louise Lyksborg Koppenhágából és két német játékos, Anne Müller és Loraine Hellriegel.
– Nem volt meglepő számunkra, hogy a magyarok legyőzték a Hypo-t – nyilatkozta Jensen. – Nagyon erős csaptuk van, ami már a selejtezők alatt is világosan látszott. Nagyon gyors játékot játszanak és jól együtt van a csapatuk. A mi győzelmünknek Spanyolországban a következetesség, a fegyelem, a csapategység és a küzdőszellem volt a kulcsa, de a siker ellenére a földön maradtunk. Most szerdán szeretnénk egy újabb lépcsőfokot megmászni, hogy egy továbbjutásra esélyes helyről várhassuk a folytatást.
Forrás: kezi.hu
Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
április 25., 19:54
Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...
április 24., 17:00
A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...
április 18., 20:09
Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...
április 18., 17:20
A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...
április 17., 17:00
Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...