Nyilatkozatok a DVSC-Aquaticum-Metz találkozóról.
2007. február 25., 21:39 (DZL)
Hatalmas csatát vívtak a felek a mai mérkőzésen. Remek hangulat, sok hiba, izgalom, kiváló Tánya Vorozscova - ezek jellemezték a visszavágót, amely után megkérdeztünk néhány szereplőt.
Ruta Latakaité:
-Végig hittünk a továbbjutásunkban. Én azt gondoltam, hogy öttel nyerjük meg a mérkőzést. A kapusuk jó volt a meccsen, így csak ennyi tellett tőlünk. Persze Tánya is remekelt a találkozón, ezt nem szabad elfelejteni. Mindkét csapat elfáradt a végére, ezért volt ilyen sok hiba. Ezúttal is sok technikai bakit vétett a két együttes a meccsen, de mi talán valamivel kevesebbet. Mi jobbak voltunk, ezért a továbbjutásunk megérdemelt. A következő körben talán a Leverkusen lenne jó nekünk.
Rácz Emese:
-Nehezebb volt ez a mérkőzés a vártnál, bár tudtuk, hogy nagy harc lesz. Eléggé rosszul ment nekünk a játék, sok helyzetet puskáztunk el ma is. A végén nem figyeltünk úgy oda, ahogy kellett volna, de a továbbjutásnak mindenképpen örülni kell. Egy kicsit több játéklehetőségre számítottam, de a legfontosabb az összetett siker elérése volt.
Szűcs Gabriella (a képen):
-Minden volt ebben a mérkőzésben, de szerencsére mi jöttünk ki jól belőle a végén. Remek volt a közönségünk, mi pedig igyekeztünk csapatjátékot játszani. A védekezésünk volt ma a jobb. Hullámzott a játék a meccs folyamán. Végig bíztam magunkban, tudtam, hogy tovább kell jutnunk. Tánya szuper volt a találkozón. Rengeteg ütközés volt mezőnyben, tényleg elfáradtunk a végére.
Rácz Sándor, Metz (vezetőedző):
-Nagyon kemény mérkőzés volt ez is. Támadásban sok labdát dobtunk mellé, szórtunk el. Mindkét kapus kiválóan teljesített ezen az összecsapáson. Az utolsó öt percben dőlt el a továbbjutás kérdése, én az elején már tudtam, hogy öt-null után felállunk a padlóról. Egyforma csapatok viaskodtak ebben a párharcban.
Varga József, DVSC-Aquaticum (vezetőedző):
-Izgalmas volt a mérkőzés, végig bíztam magunkban. Megint kialakítottuk a helyzeteket, de ismét elrontottuk a befejezéseket. Sorsdöntő pillanatokban hibáztunk nagyon sokszor ezen a találkozón. Ilyen kemény harca számítottam, tudtam, hogy nem lesz könnyű a továbbjutás. Még nem gondoltam arra, ki is lenne jó nekünk a következő körben.
Holnap pihenőt kapnak a lányok, majd csak kedden folytatják a munkát.
DZL
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...
július 29.
A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...